Századok – 1973

Tanulmányok - Berend T. Iván–Szabolcs Ottó: Történettudomány-népszerűsítés – történelemoktatás 1169/V–VI

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - NÉPSZERŰSÍTÉS - TÖRTÉNELEMOKTATÁS 1171 Egyszóval megismételhetjük: a tudományos kutatás mégoly szűk kör számára megfogalmazott eredményei is eljutnak bizonyos késéssel, részlegességgel és áttételekkel a széles közvéleményhez. Eddig azonban csak a tudomány oktatás iskolai tanulás sőt ennek is csak az írásbeliség, szűkebben a tudományos és oktatási publikációkon keresztüli csatornáira utaltunk. Hadd tegyük tehát sietve hozzá, hogy a szellemi kereslet és tudományos kínálat találkozása korántsem csak ezeken az utakon valósul meg. Az elmúlt évtizedre visszatekintve — s bár a számvetést vándorgyűlésünk előttünk álló különböző vitatémái kapcsán nyilván jobban elvégezhetjük majd a tudomány-népszerűsítés számos szép, hasznos teljesítményéről adhatunk máris számot. Több valódi könyvsikert hozhatunk fel példaként, mint például a vaskos dokumentumkötetek közül csak szinte véletlenszerűen egyet kiragadva: A Wilhelmstrasse és Magyarország. Vagy példaként említhetjük a Munkásmozgalomtörténeti lexikon a világon eddig úgy tűnik egyedülálló vállalkozását, amelynek megjelent 35 000 példányát mondhatni hónapok alatt szétkapkodták. Népszerű kismonográfia-sorozataink sikere is a történelmi érdeklődés mértékét látszik bizonyítani. Nem csupán a Kossuth Kiadó „Népszerű történelem" sorozatának számos kötetére gondolunk itt, Ormos Mária, S. Vincze Edit és mások kiemelkedő jó értelemben népszerű írásaira, de pl. az Akadémia Kiadó H. Balázs Éva szerkesztette sorozatára, amelyek a magyar történelem és szellemi élet nagyjait ismertetik meg az olvasók széles rétegeivel, vagy a Történelemtudomány-Történelemtanítás a Tankönyvkiadó gondozásában megindult sorozatára, amely a tudomány új eredményeit rövid, olvasmányos formában adja közre, elsősorban a tanárok számára, de minden esetben első kézből, a legszakavatottabb történészek tollából. Hivatkozhatunk itt nagyobb munkák folyóiratokban közzétett részleteire, vagy összegezésére, mint legutóbb Szűcs Jenőnek a Valóságban Dózsáról, vagy Lackó Miklósnak az Űj írás hasábjain az Új Szellemi Frontról megjelent munkáira, amelyek — többek között — jelzik, hogy kutató történészeink egyre gyakrabban, egyre publikusabb formákban szólnak közvetlenül, áttételek nélkül tízezres (vagy több tízezres) olvasótáborhoz. Ennél is szélesebb közönséghez szólnak történészek s számuk ez esetben is szépen emelkedett — a napilapokon keresztül. Korábban e téren úgyszólván missziót teljesítő egy-egy történész, sokáig Pamlénvi Ervin majdnem egyedül vállalkozott erre a feladatra. Ma már bontogatja szárnyait, rendszeressé válóban van egyfajta történész-publicisztikai műfaj. Erre jellemző, már méreteit tekintve is egyedülálló kísérlet a Népszava 52 cikkből álló sorozata, amely a magyar munkásmozgalom történetének egy évszázadát a kutató történészek írásaiban adta közre. A sorozat sikerére jellemző, hogy a Táncsics-Kiadó gazdagon illusztrált kötetben rövidesen az egész anyagot megjelenteti. Mindez azt mutatja, hogy most már nem csupán tájékoztató írások, könyvismertetések formájában van megszületőben a történelmi publicisztika, hanem abban a legjobb értelemben is, hogy a kutató-tudós kutatási eredményei alapján foglal állást egy-egy történeti, s néha akár aktuális kérdésekben. De legalább ennyire gyarapszik a nem hagyományos „tudományos"" vagy publicisztikai műfajokon keresztül érvényesülő legjobb értelemben vett népnevelő tevékenység. Ma már örvendetesen gyakran történik meg, hogy az akár véletlenül is felnyitott rádióban avatott történész kutató beszél, vagybeszélget kutatási eredményeiről. Benda Kálmán, Ránki György, Hanák Péter és sokan mások megkísérelnek iskolát teremteni, megmutatják, hogyan-t