Századok – 1973

Tanulmányok - Váradi-Sternberg János: Az orosz társadalom és az 1848–49. évi magyar forradalom 1136/V–VI

1146 VÁRADI-STERNBERG JÁNOS utolsó kopejkájukat sem".5

9

Szurazsevszkij írta, hogy „kozákjaink . . . összebarátkoztak magyarokkal, és gyakran vergődtek haza éjjel, sőt előfordult, hogy Komáromban is töltötték az éjszakát, s megesett, hogy cédulát hoztak Komáromból, melyben kérték: egy beteg férfi, vagy nő részére küldjünk tyúkot, vagy borjúhúst . . ."60 A „Hírnök" írta 1849. július 28-án: „Ahol erre kedvező lehetőség alakul ki, ott a legöntudatosabb oroszok barátkozni kezdenek a magyarokkal." A „Szabadság", 1849. június 22-én közölte, hogy „az oroszok nagyobb kedvet mutatnak a velünk való barátkozásra, mint az ellenünk folytatott harcra. A csata befejezésekor 6 közkatona átállt sorainkba." Mint láthatjuk, a barátkozást csak egy lépés választotta el a forradalmi csapatokhoz való átállástól. Megtörtént, hogy orosz tisztek és katonák elengedték a foglyokat, vagy futni hagyták őket. Muravjov orosz történész a magyarországi hadjáratnak szentelt könyvében leír egy vizsgálatot, melyet Paszkievics utasítására folytatott a 19. gyalogsági hadosztályban Szimonyics tábornok, aki a magyarországi tartózkodás idején a hadseregben működő rendőrség parancsnoka volt. Megállapítást nyert, hogy a hadosztályhoz beosztott 2000 magyar fogolyból mindössze 750 maradt, azok is román nemzetiségi újoncok voltak. „Éjjelenként százával szöktek meg a foglyok anélkül, hogy őrizetük ezt észrevenni akarta volna. Néhány esetben ... az illető altisztek és őrparancsnokok azonnal főbe lövettek, mi azonban éppen nem szüntette meg a szökések folytatását."6

1 Az orosz katonák baráti viselkedését magyar szerzők is említik. így pl. a magyarországi munkásmozgalom egyik résztvevője, az első munkásújság szerkesztője, Kászonyi Dániel 1868-ban kiadott önéletrajzi könyvében melegen emlékezett orosz tisztekre, magyarok iránti viselkedésükre.6

2 A dolog azonban nem korlátozódott az együttérzés és szimpátia ismertetett megnyilvánulásaira. Az elégedetlenség bonyolult és komoly formákat öltött az orosz hadseregben. Jellemző, hogy az orosz csapatok magyarországi bevonulása után azonnal olyan rendszabályokat léptettek életbe, melyekkel a forradalmi sereghez való átállásoknak akarták elejét venni. Az Erdélyben tevékenykedő Grotenhelm tábornok egységének tábori naplójában olvassuk: „Hamarosan előbukkantak olyanok is (lakosok), akik a lázadók pártjához tartoztak és rábeszélték katonáinkat, hogy álljanak át az ő oldalukra . . . de ez ellen azonnal rendszabályokat léptettünk életbe. Elrendeltük, hogy a katonák, de különösen a tisztek, csak a lehető legkevésbé kerüljenek kapcsolatba a lakossággal, különösen a városiakkal, akik a lázadás által terjesztett hamis gondolkozásukkal a legkárosabb hatást gyakorolhatják."6

3 Egy Alabin nevű tiszt is említi a tábornagynak (vagyis Paszkievicsnek) a helyi lakossággal való érintkezést megtiltó „titkos parancsát", és megjegyzi, hogy ezt az a félelem hozta létre, hogy „megfertőznek bennünket azok a forradalmi eszmék, amelyek az általunk levert felkelést szülték."6

4 59 А. Дельвиг: i. m. 516. 60 Всесоюзная Государственная библиотека им. В. И. Ленина. Рукописный отдел. О. Р. 124. л. 303- 304. el

Magyar hadifoglyok az erdélvi invázionális hadseregben 1848—1849-ben. Vasárnapi Újság, 1887, 17. sz. 282. 62 Daniel Kászonyi: Ungarns vier Zeitalter. В. III, Leipzig, 1868, 3, 4. 63 Центральный Государственный Военно-Исторический Архив. Москва (A továbbiakban: ЦГВИА) Военно-Ученый Архив (ВУА) No 5336, л. 41. МП. Алабин: Четыре войны. Походые записки. Ч. I. Самара. 1888. 128.