Századok – 1973
Tanulmányok - Váradi-Sternberg János: Az orosz társadalom és az 1848–49. évi magyar forradalom 1136/V–VI
AZ OROSZ TÁRSADALOM ÉS 1848/49 11391 zottak, mégpedig nem csupán egyes tiszteknek, de az orosz vezérkar s az intervenciós sereg legfelső parancsnoki karának címezve is. Haynau például panaszkodott Rüdiger orosz tábornokra, Paszkievics bizalmasára. Az osztrák miniszterelnök, Schwarzenberg is szemrehányást tett az orosz tisztek és tábornokok magatartása miatt.55 Ez azonban nem szabad, hogy megtévesszen bennünket. Voltak bizonyos nézeteltérések Paszkievics és Haynau közt is, amelyeket részletesen elemezett Steyer Lajos ,,Haynau és Paskievich" c. könyvében.5 6 A nézeteltéréseket korántsem a cári parancsnokságnak a magyarok iránti jóindulata vagy éppen humanizmusa magyarázza, hanem a másik félnek a forradalom elfojtása közben aratott sikerei miatti irigység. Bizonyos nézeteltérések keletkeztek a fogságba esett magyarokkal való bánásmód s a fogoly magyar tábornokok sorsa miatt is. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy az orosz parancsnokság enyhe bánásmódja a foglyokkal egyfajta taktika volt, amely sikeresnek is bizonyult, hiszen a még harcképes 30 000 főnyi magyar sereg 1849. augusztus 13-án letette a fegyvert a cári csapatok előtt. A fent kifejtett körülmények hatással voltak az orosz hadsereg hangulatára. De hangsúlyoznunk kell, hogy a haladó gondolkodású tisztek és katonák állásfoglalását egészen másféle motívumok határozták meg, mint Paszkievics álnok taktikája. Az ő ellenszenvük az osztrákok iránt a magyar nép harca iránti őszinte együttérzéssel párosult, s az intervenciónak és magának a cári önkényuralomnak az elítélésével. Jellemző e vonatkozásban, hogy az intervenció egyik résztvevője, M. Lihutyin miben látja az osztrákok iránti általános ellenszenv s a magyarok iránt megnyilvánuló együttérzés okait. Mikor memorjait írta, Lihutyin mögött már ragyogó katonai karrier állt, tábornok volt.57 Ezzel magyarázható, hogy a beavatkozást törvényszerűnek tartja, de elismeri, hogy „azért jöttünk, hogy segítsünk az osztrákoknak és meg is segítettük őket. De egyszerre csak úgy tűnik, hogy szimpátiánk azoknak az oldalára hajlott, akik ellen felléptünk."5 8 Megpróbálván magyarázatát adni e jelenségnek, Lihutyin olyan okokat sorol fel, mint pl. az orosz katonák nagylelkűsége, sajnálata a legyőzött ellenfél iránt. Felhozza még az osztrák tisztek fennhéjázását és feltehetőnek tartja, hogy egyes orosz tisztek magatartása csupán egy tettetett liberalizmus megnyilvánulása volt. Emellett azonban Lihutyin rá tudott mutatni a magyarok iránti együttérzés lényegesebb okaira is: „ ... a közvélemény valahogyan kárpótolni akarta őket a mi beavatkozásunkért, amelynek igazságtalanságáról és károsságáról sokan meg voltak győződve . . ." E gondolatához magyarázatul hozzáfűzve Lihutyin azt írja, hogy ez sajátos „csendes tiltakozás volt az ellen, amit maguk vittek végbe". Láthatjuk tehát, hogy az orosz tisztek haladó részének ellenszenve az osztrákok, s szimpátiája a magyarok iránt abból a helyes politikai értékelésből fakadt, hogy az intervenció igazságtalan, bűnös, s ellene tiltakozni kell. A beavatkozás elleni tiltakozás a hadsereg soraiban a legkülönbözőbb formákat öltötte. Már említettük a civódásokat és párbajokat az osztrák tisztekkel. Az emlékiratokból kitűnik, hogy „orosz tisztek és alacsonyabb rangúak összebarátkoztak magyarokkal, — etették-itatták őket, s erre nem sajnálták "Lásd: А. Фёдоров: i. m. 53, 55. 56 Steyer Lajos. Haynau és Paskievich. I—II. Bp., é. n. 57 «Русский биографический словарь», т. 10, 510. 58 M. Д. Лихутин: Записки о походе в Венгрию. М., 1875, 261—263.
