Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1080 KRÓNIKA összeállítói igyekeztek megvalósítani a tantárgyi koncentrációt: „A történelmi ismereteket kapcsoljuk az irodalomhoz, a zenéhez. Szűkebb határokon belül irodalmat, olvasmányokat is ajánlunk. Amikor csak mód van rá, képzőművészeti kérdéseket is adunk. Ügy tűnik, a hallgatók figyelme jobban fenntartható így, s szélesebb hallgatótábor is bevonható." Süle Sándor ezután pár módszertani megjegyzést fűzött a magnetofonnal tartott történelemóra tanári tevékenységére vonatkozóan, majd befejezésül javasolta, hogy a munkásmozgalom kiemelkedő alakjainak népszerűsítése érdekében az iskolarádió nyújtson segítséget egy magnó-sorozat elkészítésével. Szabó Ágnes kandidátus, a Párttörténeti Intézet munkatársa először pár adattal alátámasztotta Karsai Eleknek a sajtó érdektelenségéről tett észrevételeit. Megállapítása szerint történelmi adásokról csak ritkán olvashatunk kritikát; a vidéki sajtóorgánumok is csak akkor reagálnak, ,,ha az adás szűken-vettensaját megyéjük kérdéseit érdekli". Igen veszélyesnek találta a sajtó részéről e műsorok iránti érdektelenséget, mert ez egybeesik a történeti ismeretanyag csökkenésével. Saját oktatói tapasztalatával is megerősítette a Hunyady György előadásában közölt felmérés adatait, arra vonatkozóan, hogy a történelem iránti érdeklődés társadalmi méretekben visszaszorulóban van, s a magyar munkásmozgalom történetét tanulmányozó hallgatók történelmi ismeretei is évről évre csekélyebbek. Mivel a következő években a történelem oktatásának óraszáma csökkenni fog, ezért növekszik a rádió ismeretterjesztő feladata. Щ A továbbiakban érdekes javaslatot terjesztett elő a hozzászóló a történelem egyes szakágai közötti jobb kapcsolat kiépítése érdekében. Elgondolása szerint olyan csoportot kellene létrehozni, amelyben ,,a történelem egyes szakágainak művelői dolgoznának együtt ós készítenének esetleg egész korszakokat — lehetőleg a teljességükben — bemutató anyagokat. Tehát olyan rendszeres, időnkónt elhangzó, hosszabb időtartamú műsorokat ajánlanék, amelyekben egyes korszakok teljességükben, politikai, gazdaságtörténeti, munkás- ós kultúrtörténeti összefüggéseikben kerülnének bemutatásra." E műsorok készítésónéi természetesen az ismeretterjesztés és szórakoztatás egyaránt fontos szempont lehetne, s megvalósítása a történettudomány minden ágára hasznot biztosítana. Így a felszabadulás közelgő 30. évfordulója alkalmából konkrétan javasolta az előző 25 év minden korábbinál részletesebb megismertetését: „Meg lehetne ismertetni azokat az összefüggéseket, okokat és okozatokat, amelyek a társadalomban nemcsak pozitív irányban hatottak, hanem visszahúzó erőként, tehertételként megmaradtak a későbbi történelmi korszakok számára is." Szabó Ágnes kifogásolta a rádióműsorok túlzott évforduló-centrikusságát, s hangsúlyozta, hogy a munkásmozgalom hétköznapjainak bemutatása esetleg jobban segíthet a történelemszemlélet kialakításában. Befejezésül arra hívta fel a figyelmet, hogy a rádiónak kellene gondoskodnia a visszaemlékezések archiválásáról. „Elképzelhető, hogy vannak olyan történeti események, amelyeknek hovatovább már csak egy létező, élő tanúja, résztvevője van. Gondolatait, hangját helyes ha megőrizzük a rádió szalagjain." Ugyanakkor felvetette az adások időpontjának, időtartamának problémáját, s sajnálattal jegyezte meg, hogy a kitűzött jó célt nehezen érhetik el a késő esti időpontban sorrakerülő műsorok. Vadász Sándor kandidátus, egyetemi docens hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a rádió lényeglátásra nevel; „minden rádióadásnak legalábbis a legalapvetőbb kérdéseket fel kell vetnie, sőt azokat ki kell domborítania". Mivel a történelmi törvényszerűségek emberek cselekedetein keresztül érvényesülnek, ezért nagy a fontossága a történelmi portrék megrajzolásának. E vonatkozásban utalt a „Diplomaták jelentik" sorozatra, amely igyekezett bemutatni a két világháború közötti időszak jelentős történelmi figuráit. A felszólaló az ismeretterjesztő műsorok fő problémáját abban látta, hogy azok érzelmileg nem tudnak hatni a tömegekre. A TIT és a rádió felmérései ugyanis egyaránt bizonyítják, hogy az újkor ós a legújabb kor nem népszerű a fiatalok, illetve a hallgatók körében. Vadász Sándor a továbbiakban felhívta a figyelmet az ún. közép-generációra, a mai 40 — 50 évesekre, akik a közönségszolgálat bizonyítása szerint a leghűségesebb rádióhallgatók, s ugyanakkor tudatukban nagyon sok hamis „beidegzettség" él. Felmérések, az egyetemi felvételi vizsgák tapasztalatai azt is bizonyítják, hogy a tanulóifjúság tudatában sok a leegyszerűsített történelmi kép, s ezért a hozzászóló — egyetértve Süle Sándorral — azon véleményének adott hangot: „a jövőben a rádiónak és a televíziónak tulajdonképpen azt a hézagpótló szerepet is be kell majd töltenie, hogy ami majd kimarad a tananyagból, azt valamiképpen, vonzó formában el kell juttatnia a fiatalsághoz". Vadász Sándor befejezésül javasolta, hogy a történelmi ismeretterjesztés ügyével foglalkozó szervek hangolják össze munkájukat, s közösen vitassák meg az ismeretterjesztés problémáját, hiszen „egy közös megtárgyalás, egy közös megközelítés mindenképpen eredményre vezethet".