Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

KRÓNIKA 1081 Szakoly Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályvezetőhelyettese hozzászólásában először azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a televíziós és rádiós ismeretterjesztésnél nem hagyhatók figyelmen kívül a „művészi vagy művészieskedő adások" sem, mert ebben az esetben megfeledkeznénk az ismeretterjesztő adásokkal szemben ható erőkről. Itt utalt a televízió által bemutatott Széchenyi és Petőfi műsorokra, a történelmi valóságtól gyakran jelentősen eltérő adásokra, melyek megkívánják a történészi helyreigazítást. Hasonló korrekciós módszer a rádióban már polgárjogot nyert, s ennek alapján javasolta, hogy a televízió műsoraival, sőt szépirodalmi művekkel szemben is érvényesülnie kellene egy ilyen jellegű történelmi kritikának. A rádió már bevezette azt a gyakorlatot is, hogy egy-egy műsort, — annak lezárulta után — történészek és dramaturgiai szakemberek bevonásával konkrét kiadott vitaanyag alapján megtárgyalnak. A továbbiakban a felszólaló több javaslatot terjesztett a hallgatóság elé. „A nemzeti múlt és mi" című vitaműsor tapasztalatai is azt igazolták, hogy a vitapartnerként szereplő egyetemi hallgatók, középiskolások történelmi tudati szintje elég alacsony, s ezért helyes lenne, ha a rádiónál sokat szereplő történészek találkoznának közönségükkel, mert így „fölfedeznék azokat az üresjáratokat és hiányosságokat, amelyekről egyébként nem tudnak, s amelyeket műsoraik felépítésénél figyelembe vehetnek". Másik javaslata szerint az egyes történelmi adások alkalmasak lennének egy történelmimagazin jellegű adásra, amelyben funkciót nyernének a könyvismertetések is, s itt kerülhetne sor „a konferenciák és kongresszusok rendkívül gyors és frappáns ismertetéseire is". Végül felhívta a figyelmet az életmódról szóló adások fontosságára, amelyeknek nagyobb súlyt kellene kapniok a politikatörténet mellett a rádiós ismeretterjesztésben. Hanák Péter nagyon jó gondolatnak, a rádióban megvalósíthatónak minősítette a magazin-ötletet. Az életmódra vonatkozó javaslattal kapcsolatban kijelentette: „a jövő évben, az év elejétől kezdve egy sorozat indul meg, . . . amely az ősidőktől kezdve napjainkig az életforma, életmód főbb elemeit montázs-dokumentáció, beszélgetés, vita formájában fogja adni." Benda Kálmán válaszát a vitaindító egy félreértett gondolatának kifejtésével kezdte meg. „Osztályonként más-más történelemszemlélet volt nálunk is és tulajdonképpen egészséges nemzeti létünk egyik feltétele az is, hogy a nemzethez tartozóknak egységes történelemszemléletük legyen." A magyar jakobinus mozgalom különböző megítélését tükröző vélemények, források bemutatásával illusztrálta azt a véleményét, hogy azok, akik egy ilyen fontos történelmi próbálkozásról ennyire ellentétes véleményt formáltak ki, nem tartozhattak egy azonos közösséghez, még akkor sem, „ha formailag, politikai vagy etnikai magyar nemzetnek a tagjai voltak is valamennyien. A magyar nemzetbe akkor emelkedik be és akkor válik tagjává a magyarul beszélőknek minden osztálya és minden rétege, hogyha múltunknak, jelenünknek és minden egyéb helyzetünknek kardinális kérdéseiről egységes a véleménye." Benda Kálmán a továbbiakban érdekes problémaként vetette fel, hogy az ország keleti részén igen eleven nemzeti történeti érdeklődés él — a legiskolázatlanabb társadalmi rétegekben is —, „a hajdúvárosok testes kötetekben írják és íratják meg a maguk történetét", ugyanakkor az ország nyugati részén, nagy dunántúli műveltségi központokban pedig ezzel az érdeklődéssel kevésbé találkozhatunk. Talán hasznos lenne, ha a rádió nemcsak rétegek, de tájegységek figyelembevételével is adna műsorokat. Egyetértve Vadász Sándor felszólalásával, megjegyezte: „történetírásunkban hosszú ideig . . . törvényszerűségeket, törvényszerű folyamatokat láttunk, s nem észleltük benne a mindenkori emberek elhelyezkedését." Helyesnek tartotta azt az ötletet is, hogy a beszélgetésekbe „vonjuk be a laikus érdeklődőket is, akiknek tévedéseit ott, illő tisztességgel ki lehet javítani, helyére lehet tenni". Hanák Péter elnöki zárszavában a történészek nevében köszönetét fejezte ki a Magyar Rádiónak, amely nagyon sokat tett az elmúlt évtizedben a történelem népszerűsítése érdekében. A vita a közvéleményt tükrözve, jó véleményt nyilvánított a rádió munkájáról, a kultúrpolitikai élet eseményeire történő gyors reagálásáról, a jó dokumentációs műsorokról stb. Ugyanakkor Hanák Péter rámutatott a dicséretek mögül kihallható kritikai szempontokra: a rádió sem reagál minden esetben tudományos-kulturális életünk jelenségeire; túlságosan illusztratívak, didaktikusak népszerűsítő műsoraink. Éppen ezért „ . . .meg kellene néznünk, hogy hogyan lehetne a népszerűsítést úgy művelnünk, hogy könnyedebb, fülbemászóbb, jobb legyen". Komoly problémát jelent a tudományos fogalmak népszerűsítése a nyolc általánosnál kevesebbet végzettek számára. A tananyagcsökkentéssel kapcsolatban is új feladatok hárulnak a rádióra, s szükségesnek mutatkozik a közönségigény jobb felmérése alapján az ismeretterjesztés új formáinak, új műsorainak bevezetése. Ugyanakkor Hanák Péter nyomatékosan leszögezte, hogy nem lehet mindent „a történészektől és a rádiótól számonkérni". Hiszen lehetnek bizonyos