Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1070 KRÓNIKA sorozatok az intellektuális problémák iránt érdeklődő közönséget célozták meg. Viszont az elkészült filmeket sajnos nem lehet minden esetben csak az adott rétegnek megfelelő időpontban sugározni. Valószínűleg a második csatorna országossá válása segít majd ebben az akut problémában. Ez esetben néhány fix időpont kellene az ismeretterjesztő tudományos műsoroknak. Végül a hozzászóló beszélt a Közművelődési Főszerkesztőség újabb sorozatáról, terveiről, a „Műhely" c. társadalomtudományi figyelőről, amely az izgalmas, új tudományos eredményekről kíván tudósítani. Nagy Andor főiskolai tanár (Eger) hozzászólásában az Iskolatelevízió történelmi adásaival, a komplex ismeretadásban betöltött szerepével foglalkozott. Fejtegetésében abból indult ki, hogy napjainkban, a lézertechnika és televízió korában az iskola helyiségeiben „még mindig a kőkorszak uralkodik". A pedagógusok ragaszkodnak az évszázados fejlődés alapján kialakult, jól bevált és begyakorolt módszerekhez, annak ellenére, hogy „a holnap igénye új iskolát követel". Comenius óta tantárgyi keretekben gondolkodunk, jóllehet számos nevelő eddig is törekedett a koncentráció adta lehetőségek maximális kihasználására. A hozzászóló emlékeztetett a MSzMP KB 1972-es határozatára, amely szerint keresni kell a jelenlegi tantárgyi szétaprózottság felszámolásának útjait. Nagy Andor a továbbiakban részletesen foglalkozott a tantárgyi koncentráció megvalósulásának kérdéseivel, a ma még sok problémát felvető tantárgyblokkos oktatással, „melyben az értelmi erők és az egész személyiség fejlesztésének a hagyományosnál lényegesen nagyobb lehetőségei valósulnának meg". A hozzászóló elismeréssel nyilatkozott az Iskolatelevízió történelemadásairól, amelyben „történelmi személyek életrekeltésével, a színészek, művészek játékával eleven életre kelnek a tankönyv holt betűi". A történelemszemlélet formálásában az Iskolatelevíziónak példamutató szerepe van, hiszen olyan lehetőségekkel rendelkezik, amellyel más aligha vetekedhet. E lehetőségeket kihasználva a történelemórákhoz kapcsolódó adások példát adnak a tantárgykoncentráció, ill. a komplexitás elvének megvalósításához. A műsorok azt is bizonyítják, hogy a történelemnek az irodalommal, a nyelvvel, a földrajzzal és a művészetekkel való ötvözése „a maga bonyolultságában létező valóságot képes a néző elé tárni". Befejezésül Nagy Andor megállapította: e műsorok jó példái annak, hogy hogyan lehet a technika alkalmazásával életszerűbbé, korszerűbbé tenni az oktatási munkát, segítséget adni a tantárgyi koncentráció megvalósításához, s ezzel a jövő útjait egyengetni. Sándor György, a Televízió műsorigazgatója az ismeretterjesztő és az oktató televízió módszertani kérdéseiről szólva először a televízió és a történelem látszólagos összeférhetetlenségével foglalkozott. A történelem a múlt eseményének tudománya, ugyanakkor a televízió napjaink közvetítője, szemtanúja. Mégis a néző úgy éli át a múlt körülményei között játszódó eseményeket, mintha mai történés szemtanúja lenne. Ennek magyarázata, hogy a televízió az írott ós beszélt nyelv apparátusa mellett a valóság közvetlen visszatükrözésének képi és hangi lehetőségeivel is rendelkezik. Ez pedig az egyidejűség, a részvétel érzetét váltja ki a nézőből, aki egyúttal rendkívül hálás azért, hogy betekinthet egy számára esetleg idegen világba, s az ott látottakról maga vonhatja le a következtetést. Természetesen a felelevenített valóság, régi korok dokumentumainak, tárgyi világának, emberének bemutatása még nem történelemtudomány. E kérdéssel kapcsolatban a hozzászóló felvetette: alkalmas lehet-e a döntően dokumentumokra épített műsorkompozíció összefüggések, következtetések levonására, általánosságok, igazságok közlésére? A könnyebb megoldás az, ha a megszemlélt tárgyi világ ismeretében szavakkal, feliratokkal mondjuk el következtetésünket, álláspontunkat. Ez a módszer az egyik legjárhatóbb út az illusztrálás mellett. A másik lehetőséggel kapcsolatban Sándor György utalt Eizenstein montázs-elméletére, vagyis arra, hogy „a különböző valóságdarabok, dokumentumok megfelelő csoportosítása, válogatása, hangsúlyozása, sorrendisége a valóság tükrözésén túl igen fontos gondolatok, következtetések közlésére is alkalmas." Tehát ha dokumentumainkat egy magasabbrendű elgondolás értelmében rendezzük sorrendbe, s e rendszerben hangsúlyt adunk bizonyos összefüggéseknek, akkor „ebből már olyan konstrukció jön létre, ami a világból többet is elmond, mint amit az egyes részek látványa nyújt". Sándor György meggyőző érveléssel bizonyította, hogy Eizensteinnek ezek a gondolatai a történelmi ismeretterjesztésre is vonatkoznak. A történelmi adások gyakorlati tapasztalatai szerint a legművészibb illusztrációkkal elhangzó előadások sokkal kevésbé vonják hatásuk alá a nézőket, mint azok az előadások, amelyekben mintegy feltárul a múlt, s a különböző események megszemléléséből juthatnak el különböző következtetésekre. Ezzel magyarázható, hogy drámai alkotások, filmek sokkal nagyobb erővel formálnak történelmi szemléletet, mint akár a legjobb előadások. Befejezésül a hozzászóló hangsúlyozta, hogy a módszertani kérdések másodlago-