Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

KRÓNIKA 1071 sak. Döntő a korszerű szemlélet, tehát az, hogy az adott mű mennyire közvetít marxista szemléletet, mennyire közelíti meg az elérhető lehetséges igaz álláspontot az adott történelmi kérdésben. A helyes történelemszemlélet kidolgozása viszont mindenekelőtt a tudósok feladata. A televíziós szakemberek pedig felelősek a feltárt igazságok megfelelő közvetítéséért, s a televízió közegének megfelelő feldolgozás megtalálásáért. Tölgyesi László tanár (Győr) hozzászólásában a televízióadások iskolai felhasználási lehetőségeit elemezte. Kiemelte, hogy a tanárok által jól vezetett iskolatelevíziós órák az előzetes szempontok helyes megválogatásával, a megbeszélés logikus, érdekes, lényeget kibontó megbeszélésével nemcsak az iskolatelevíziós adás által célul kitűzött didaktikai feladatokat tudják megoldani, hanem olyan módszereket is gyakoroltatnak a tanulókkal, amelyek segítségével megérthetik a nem iskolatelevíziós történelmi adásokat is. A hozzászóló megítélése szerint a korszerű pedagógia alapkérdése, hogy a tanulók gondolkodását fejlesztve kialakítsa bennük a továbbtanulás igényét, s képessé tegye őket a folyamatos önművelésre. Az elnöklő Makkai László a felkért hozzászólások elhangzása után három témára hívta fel a vitaülés figyelmét. Vitatható problémának érzi, hogy a televízióban első a kép, a szöveg csak kísér. A vitaindítóban jelzett team-munka megoldaná a Nemeskürty előadásban felvetett ars-problémáját, hiszen a történelemben három ars van: a mesterség, a művészet és a tudomány. Vitatandó kérdés az is, hogy adhat-e mást, többet az iskolatelevízió, mint az iskola. Vagy ha többet ad, átlépheti-e a tantárgyi kereteket, segíthet-e a szintetikus látáshoz? A vitában elsőnek felszólaló Hanák Péter, a Történettudományi Intézet osztályvezetője véleménye szerint célszerűbb lett volna a vándorgyűlés programját nem a televízió vitájával kezdeni, hiszen a tv az összes tömegkommunikációs eszközök közül a legkésőbben kezdett hozzá a tudományos népszerűsítéshez, legkevesebb tapasztalata van a téren, s különösen a történelem népszerűsítésében, tehát nem kétséges, hogy számos megoldatlan módszertani kérdéssel küszködik. Hangsúlyozta, hogy nem lehet szembeállítani a verbális hatást a képszerű hatással. Mind a kettő fontos, s hogy esetenként melyik kerül előtérbe, az a témától, az előadótól, az intellektuális mondanivalótól, vagy a képszerű mondanivalótól függ. Bokor Péter érdemeit elismerve, bírálta televíziós filmjeinek azt a tendenciáját, hogy „a történelem egy gigantikus grand guignol, krimi". Felhívta a televíziósok figyelmét arra, hogy ne az eseményszerűség, a krimiszerűség irányítsa a népszerűsítést, hanem a történelem mélyén fekvő problematika kifejtése. Véleményét a vita előtt bemutatott filmrészlet történelmi tévedésének konkrét példájával is alátámasztva hangsúlyozta, hogy ebben a műsorban a történelem belső problematikájának kifejtését hiányolja. Hanák Gábor riportfilmjeinél — amelyekkel különben nagyon egyetért — viszont azt hiányolta, hogy az intellektuális mondanivaló „nem tud felizzani arra a szintre, amelyre fel kellene izzítani", s ekkor helyette mesterséges „izzításokat" használ zenével, szobrokkal, illusztrációkkal. Befejezésül Hanák Péter abból kiindulva, hogy igazi vitát úgysem lehet rendezni közönség előtt, két javaslatot terjesztett a televízió illetékes vezetői elé. Egyrészt a kutatók „látszatvitái" helyett a valóságos történelmi problémák dokumentálásával igyekezzenek a képernyőn intellektuális feszültséget teremteni, másrészt „próbáljunk meg interdiszciplináris adásokat csinálni, mert ha egy történész, egy pszichológus és egy orvos közelít Freudhoz; ha egy történész, egy művészettörténész és egy kultúrtörténész vagy irodalmár közelít Ady Endréhez", akkor a három különböző módszer részben pótolni fogja a hiányzó valóságos vitát. Perjés Géza, a KSHI tudományos munkatársa hozzászólásában helytelenítette, hogy a kópszerűségre való törekvés miatt gyakran kárt szenved a történelmi mondanivaló. A televíziós szakembereknek tudomásul kell venniük, hogy a történészek nem színészek, s e más környezetben hiányzik a tőlük — saját környezetükben — megszokott szuggesztív előadásmód. A televíziónak ezért alkalmazkodnia kellene a különböző történésztípusok adottságaihoz, s több mozgási szabadság adásával kellene lehetővé tenniük a történészek szuggesztivitásának érvényesülését. Hanák Katalin, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont munkatársa arról a vizsgálatról szólt, amelyet az Iskolatelevízió és az Iskolarádió felhasználásával kapcsolatban folytattak. Az eddigi részeredmények alapján Budapesten és az összes megyei székhelyeken 213 tanár használta az iskolatelevíziót vagy az iskolarádiót. (Ebből 43% a történelemoktatásban). Még előnyösebb a kép, ha figyelembe vesszük, hogy a megkérdezett tanulók 45%-a hallgatja otthon az iskolarádiót, s 66%-a nézi az iskolatelevízió adásait a lakásában. A felhasználás mértékét vizsgálva, megállapítható, hogy többet használják az