Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

KRÓNIKA 1067 Arra a kérdésre, hogy a család egésze hogyan élt századunk különböző szakaszaiban, a válaszok alapján az alábbi következtetést lehetett levonni: a Horthy-korszakról a fizikai dolgozók, a parasztemberek, segéd- és szakmunkások nyilatkoztak leginkább elmarasztalóan. Az első világháborút megelőző másfél évtized értékelése semlegesbe hajlik. Ebben a tekintetben a pozitív emlékeket felidéző háztartásbeliek ós a bíráló beállítottságú értelmiségiek között mutatkozik a legnagyobb különbség. Az 1948 —1953-as periódust legtöbbre a szakmunkások tartották, a mezőgazdasági fizikai dolgozók viszont viszonylag negatív időszaknak ítélik családjuk életében. Nem mutatkoznak jelentős különbségek az 1945 — 48-as időszak megítélésében sem; s végül teljesen elenyésznek a különbségek, mivel valamennyien igen pozitívan értékelik az 1957-et követő korszakunkat családjuk életében. Az emberk helyzetéről kifejtett vélemények lényegében megegyeztek a család történetéről elmondottakkal. Elől áll az 1957 utáni kor, amelyet a 48 —53-as periódus s a 45 —48-as korszak követ. Az utolsó helyre a felszabadulás előtti korszakok szorulnak. Az előadó ezután azokkal a tényezőkkel foglalkozva, amelyektől a periódusok család- ós társadalomtörténeti értékelése függhet, utalt a megkérdezettek foglalkozására, életkorára. Megállapítása szerint a felszabadulás igen erőteljes választóvonalat jelentett valamennyi megkérdezett tudatában. A városiak, a kvalifikáltabb munkát végzők, a középkorúak ítélete kedvezőtlenebb a felszabadulás előtti időszakokról, s előnyösebb a felszabadulást követő korszakokról. A falusiak, a kvalifikálatlanabbak s idősebbek ítélete ennek fordítottja. Az előadás a továbbiakban a politikai érdeklődés vizsgálatának témakörével foglalkozott, majd befejezésül azt a végkövetkeztetést vonta le, miszerint a legújabbkori magyar történelem értékelésében, eseményeinek megítélésében ,,a mai társadalmi-politikai berendezkedésünkhöz való viszonyulás jelentős szerepet játszik". * A vándorgyűlés tanácskozásai 1973. július 2-án délután Mákkai László, a történettudományok doktora elnökletével „A televízió, a dokumentumfilm és a történelem" című téma vitájával folytatódtak. Bemutatásra került a „Századunk" sorozat 10. része; „Az a híres vásár" c. tv-film és az Iskolatelevízió műsorából az „Istenítélet" c. film. A vetítések után Bokor Péter filmrendező, a Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyár igazgatója vitaindítójában néhány gondolatot, problémát vetett fel a televíziós történelmi műsorokkal, filmekkel kapcsolatban. Először arra utalt, hogy a néző és a TV képernyő között egyfajta dialógus alakult ki, egyfajta közvetlen párbeszéd. Ennek oka, hogy a TV-ben a „beszélő ember" szerepe rendkívüli módon megnőtt. Problematikusnak érzi e szereppel való visszaélést, s megvitatásra javasolta azt a kérdést, hogy milyen mértékben viseli el a TV műsor az olyan verbális közlést, amely jellegzetes, emlékezetben is megragadó képet esetleg nem is ad. Ezzel összefüggésben vetette fel a kép-illusztrálás kérdését. Azt a módszert, amely elsődlegességet biztosít a verbális közlésnek, s pusztán bizonyos képi illusztratív eszközökkel próbálja oldottabbá és a képhez kapcsolni az elhangzottakat, nem tartotta a legcélravezetőbb megoldásnak. Leghelyesebbnek a vitaindító azt az utat minősítette, amikor a történelmi kérdéseket ismertető TV-műsor „erőteljesen koncentrál arra, hogy egy-egy képet . . . részeiben ós egészében kibontson, részleteire bontson, s magában a képi anyagban rejlő bizonyító erőt tudja fölvonultatni". Bokor Péter a továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy alapvető differencia van a XX. század történetéről szóló és minden azt megelőző korról szóló történelmi film, TV-műsor között. Ennek az az oka, hogy a XX. század elején jelenik meg századunkban a film, az archív-film, az az ún. „képi filmanyag", amelyik koráról rendkívüli módon hiteles atmoszférát közlő információt képes adni. A vitaindító foglalkozott az archív-anyaggal történő visszaéléssel, bizonyos képek sztereotip módon ismétlődésével. Ez akkor fordul elő, ha ugyanazon képet különböző magyarázatokkal különböző események illusztrálására használják fel. Ezek az ún. „visszaköszönő snittek" rendkívül veszélyesek. Másfajta, sokkal nagyobb problémát jelent a XX. századot megelőző koroknak filmi-ábrázolása, mivel itt nem számíthatunk az eredeti filmfelvételekre. Bokor Péter felhívta a figyelmet a XIX. századi képi anyagok — fényképek, dagerotípiák — értékeire, s azon véleményének adott kifejezést, hogy az ezen képi anyagokban rejlő lehetőségeket történelmünk képes ismeretterjesztésében eddig még nem kellő mértékben használtuk fel. A régebbi múlt televíziós bemutatásával kapcsolatban járható útként javasolta azt a megoldást, hogy a műsorokban szereplők vitájának, a különböző álláspontok összeütközésének lehetnek a nézők szemtanúi, hiszen ilyenkor érvényesül az az alapvető esztétikai szabály, hogy „cselekménynek, konfliktusnak . . . kell szerepelnie műsorunkban ahhoz, hogy a nézőben is megfelelő feszültséget, odafigyelést tudjon kiváltani".