Századok – 1973

Folyóiratszemle - Kennedy P. M.: A nacionalista történetírás hanyatlása Nyugaton 1900–1970 1052/IV

1064 FOLYÓIRATSZEMLE természetes szakasza. A saját népet mások fölé helyező történetírás ugyan bizonyos mértékig mindig megfigyelhető volt, de a XIX. század vége melegágynak bizonyult a heves nacionalizmustól áthatott írások számára, az „új imperializmus" egyetemes volt. A nagyhatalmak gazdasági és katonai ereje találkozott a szociáldarwinizmussal ós a faji gondolattal: Gobineau elméletét átvették II. Vilmos, Th. Roosevelt és Joseph Chamberlain. Egyformán jellemezte őket a büszkeség saját nemzetük ós intézményeik (pl. az ősi alkotmány ós parlament) iránt, az Istentől elrendelt hivatás tudata és — Darwint félreértve — a meggyőződós, hogy a küzdelmekből győztesként az ő nemzetük fog kikerülni, mint a „legalkalmasabb". Nem tűnt fel nekik, hogy valamennyi vetélytársuk ugyanígy gondolkodik. A nacionalistákkal szemben a XIX. század közepétől kialakulóban van egy ellentétes irányzat, amit a szerző „marxista-liberális-radikális iskolá"-nak nevez. Ez a jingoizmussal, militarizmussal és fegyverkezési versennyel a munkásosztály nemzetköziségét, a szabadkereskedelmet és a liberalizmust állította szembe. Különösen aktívan jelentkezett ez az irányzat Nagy-Britanniában a századfordulótól, bár kezdetben történészek nem, csupán publicisták voltak a képviselői. Hobson 1902-ben az imperializmust támadja, Brailsford a kapitalista háborút, Morei a kongói gyarmatosítást, Angell a pacifizmus harcosa ós MacDonald is erősen balról támadja a kül- és belpolitikát. E csoport háborúellenessége az 1919 utáni kiábrándult hangulatban vált jelentős közvéleményformáló tényezővé, és hamarosan az angol—amerikai egyetemek is magukóvá tették nézeteiket, mégpedig nemcsak a világháború ós a XX. század társadalmi-politikai kérdéseinek megítélésében, de a régi történelmi-nemzeti mítoszok, vagy az Európa-centrikusság felszámolásában is. így a nemzeti jellemvonások és specialitások felsorakoztatását a gazdasági adatok, az ipari kapacitás, a piacokért folytatott versengés adatai kezdték fölváltani. Először a gazdaságtörténészek cáfolták meg a régi hiedelmet, hogy a történelem nem más, mint „múltbeli politika", s őket követte a társadalomtudomány számos ága. A második világháború nagymértékben hozzájárult a nacionalista történetszemlélet hanyatlásához. A szerző ennek okát a régi vezető nacionalista hatalmak vereségében, illetve legyengülésében és a „harmadik világ" létrejöttében látja, valamint „a véletlen" történeti szerepének felértékelődésében. Joggal mutat viszont rá, hogy az új történetszemlélet képviselői társadalmi hátterüket tekintve egészen más környezetből kerültek ki, mint egy von Ranke, Lord Acton, ugyanekkor a kutatás új módszerei is hozzájárultak sok régi mítosz, tévedés megdöntéséhez. A történetírás és -tanítás funkciójával kapcsolatos nézetek is sokat változtak és ma sokkal nagyobb és szélesebb körű felelősséget tulajdonítanak neki a társadalom formálásában. (Ez Angliára nézve bizonyára érvényes, de más nyugat-európai országokban a történelemtanítását a bizonytalan keretű és csak a jelennel foglalkozó „társadalmi ismeretek"-kel próbálják felváltani.) A iizemlélet döntő megváltozását a szerző véleménye szerint a XX. század általános fejleményei önmagukban nem magyarázzák meg kielégítően, ezért szükségesnek tartja az egyes történészek hajlamainak, egyéni motívumainak szerepét is megvizsgálni Lewis Namier módszereivel. Szerencsére maga a szerző sem gondolja azt, hogy az antinacionalista történészek mentesek az előítéletektől, de elégedett, hogy közelebb kerültek a pártatlanság és véglegesség elérhetetlen céljához. Bár nem mondja ki, de a tanulmány írója bizonyára önmagát is a, .marxista-liberálisradikális" szárnyhoz tartozónak tekinti. Rokonszenves nézeteiben azonban igen sok a leegyszerűsítés, és filozófiailag teljesen helytelen a polgári baloldali ós a marxista irányzat egybemosása, bár tradícióikban helyesen lát bizonyos kapcsolatot. Konkrét hibája, hogy egyoldalúan válogat, abszolutizálja az elmúlt évek néhány kitűnő, sikeres és divatos munkáját, illetve szerzőjét, míg a régi történészeket túlságosan a mán keresztül vizsgálja, nem ismeri el a nacionalizmusnak egy adott időszakban vitt pozitív szerepét, a liberális