Századok – 1973

Folyóiratszemle - Georgijeva N. G.: Illegális röpiratirodalom Oroszországban a XIX. század végén – XX. század elején 1042/IV

FOLYÓIKATSZEMLE 1043 forráskutató számára elég kivonatolni (alapkövetelések, jelszavak, érvek) úgy, hogy közben megőrződjék a kiadvány kompozíciós-stilisztikai jellegzetessége is. Az illegális irodalomban gyakran hiányzó adatok (szerző, idő, hely) meghatározása különböző módszerekkel lehetséges: lehet következtetni a kiadvány grafikai megformáltságából és anyagából, más források tanulmányozásából, tartalmi elemzéssel. Sz. N. Valk 1929-es dolgozata is hangsúlyozza, hogy csak az óv megjelölése kevés, hiszen a röplapok napi szükségletre készültek. Gyakran fordul elő második kiadás — ennek feltüntetése nélkül, ilyenkor hagyományos forráskutatási módszerekhez (paleográfiai, textológiai, összehasonlító) kell fordulni. A tipológiai osztályozás, a külső sajátosságok, a nominális jegyek (a kiadvány fajtájának a címben, a szerző általi meghatározása), a kompozíciós-stilisztikai felépítés s a célirányultság szempontjain alapul. A megállapított három típus közül az első a legnépesebb. Ezen belül aproklamációt (kiáltvány), felhívást, jelszópublikációt és a röplapokat kell megkülönböztetni. Bár a kiáltvány nem állítható szembe a röplappal, meghatározott struktúrával rendelkezik, amelyben a tény (információ) csak ürügy, hogy érzelmi felindulást és harcrakészséget váltson ki az olvasóban. Rendszerint felhívással fejeződik be. Ez a befejező rész legtöbbször a címben fordul elő a külön kategóriaként szereplő felhívásoknál. A jelszópublikációkból épp a tény (információ) hiányzik, míg a röplapoknál (ahonnan az egész irodalom a nevét kapta !) az információs-agitatív töltés túlsúlya a jellemző, s ez a legelterjedtebb fajta is. Egészében azonban a röpiratirodalom komplexumán belül az azonos célirányultság révén egy csoportot alkotnak. A második csoportban a röplap formában publikált dokumentumok találhatók, a különböző információs anyagoktól, vitairatokon, szabályzatokon és jelentéseken át egészen a határozatokig, beszéd- és levólkiadásokig. A harmadik csoportot a közlönyök, röplapok, tudósítások jelentik, ahol bizonyos periodikusság figyelhető meg (számozás, azonos kiadócsoport). Igen fontos forráskritikai feladat az információ teljességének, hitelességének, értékének elemzése. A statisztikai módszerek alkalmazását itt (minden fennmaradt példány komplex elemzése) a „tömegforrás" jelleg teszi lehetővé. Ez különösen a bolsevik röpiratokra vonatkozik, amelyet eredetében az jellemez, hogy a munkások készítik is, nemcsak terjesztik; rendeltetése szerint lakonikus, közérthető formában a nép számára a népszerű társadalmi, politikai kérdések helyes felvetését tartalmazza; funkciója szerint szinte egyetlen eszköz ez kezükben a nép forradalmi harcra szólításában. A röpiratirodalom tematikus csoportosítása révén egyrészt a helyi bolsevik szervek munkáját ismerhetjük meg, másrészt a gazdasági és társadalmi-politikai történethez is sok adatot szolgáltatnak. Periodizációjuk azonos a századforduló általános korszakolásával. Sokszor azonban lényeges hiányosságok is tapasztalhatók e forrásfajtánál: nem mindig ad teljes képet az összoroszországi osztályharcról, hibás adatokat tartalmazhat, s akadnak nehezen kiküszöbölhető bizonytalansági tényezők is (datálás, szerző hiánya). A röpiratirodalom tudományos értékét a szerző szerint az adja, hogy specifikus, megismételhetetlen formában tükrözi a széles néptömegek érdekeit és követeléseit, bevonásukat az osztályharcba, valamint az illegális szervek tevékenységét az oroszországi forradalom előkészítésében. (Voproszi Isztorii, 1972. 6. szám, 35—47. I.) K.Gy.