Századok – 1973

Folyóiratszemle - Acher Julian: A Kommün Lyonban 1035/IV

1036 FOLYÓIRATSZEMLE hogyan akadtak olyan radikálisok, akik Párizs meghallgatását követelték. A továbbiakban a helyi forradalom szálait két nyomon lehet követni. Egyfelől — s ez a szál mutatkozott fontosabbnak — a nemzeti gárda keretei között, a másik a munkások körében, pontosabban az Internacionálénak már kialakult lyoni szekcióiban. A március végi Kommünnél a döntő lökést az adta meg, hogy a lyoni nemzeti gárdák néhány zászlóalja a forradalmárok mellé állt, így a forradalomnak mindjárt fegyveres hatalma volt — amit a forradalmárok azonban (s nemcsak a lyoniak) alaposan túlbecsültek. Mikor a lyoni nemzeti gárdisták meghívására Amoreaux a párizsi Központi Bizottság tagjaként Lyonba érkezett, ő is azt hitte-jelentette, hogy a nemzeti gárdisták nagy többsége állt a forradalom mellé. Holott az igazság éppen ellenkezőleg az volt, hogy csak néhány zászlóalj állt a forradalom mellé, a többség ingadozott, kivárt, passzív volt, néhány aktívan ellenséges. Éppen ez a lényegi félreismerés-különbség volt azután az oka annak, hogy amikor a kormány támadása megindult, akkor Lyonban nem folyt fegyveres védekező harc, a forradalmi tábor valósággal szétolvadt, a forradalmi bizottság egyszerűen feloszlott, elhagyta a Városházát — kijelentvén, mivel a nemzeti gárdák többé nem támogatják a forradalmat, ennek egyszerűen megszűnt a további létalapja. Érdekes adalékokat közöl a szerző arról, miként érlelődött a forradalmi helyzet március 21 — 22-én. A forradalmárok táborában többen szintén úgy vélekedtek, hogy Lyon a legkedvezőbb talaj tevékenységük számára. A másik póluson, a belügyminisztériumban még ekkor abban reménykedtek, hogy Párizs teljesen magára marad. A megyei prefektus azonban már ekkor aggódott a forrongások njiatt. Archer gondosan nyomon követi a forradalmárok gyülekezését. Ennek során bemutatja a párizsi Internacionálé szekció két olyan militáns szereplőjót, Albert Leblanc-t és Antoine Rocher-t, akiket a párizsi szekció a vidék szervezésére még február—márciusban indított útnak, s akiket február végén — márciusban már Lyonban találunk a Kommün híveinek szervezése közben. Ők szólalnak fel a lyoni gyűléseken, ismertetik a párizsiak sérelmeit és mozgósítják a lyoniakat Párizs megsegítésére. A gyűléseken valóban ilyen értelemben hoznak határozatokat március 21-én, s a helyi Demokratikus Bizottság azután feliratokkal-követelésekkel bombázza a polgármestert. Az események másik, s mint a szerző érzékeltette — ekkor fontosabb — szálát a nemzeti gárdákban lehetett nyomon követni. Itt nőtt az elégedetlenség, s végeredményben nem utolsósorban megint az Internacionálé szekciói helyi tagjainak, aktivistáinak hatására néhány zászlóalj forradalmi megmozdulása lett az alapja a forradalmi bizottság megalakulásának, s hogy ez a bizottság a forradalom nevében birtokába vette a városházát. Még egy jellegzetes mozzanat, miként Párizsban, Lyonban is a forradalmi katonai szerv ideiglenesnek tekintette magát, s azonnali és legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy az általános választójog alapján ténylegesen demokratikus népi helyi választott szerv megalakítását biztosítsa. Párizzsal ellentétben azonban Lyonban erre már nem került sor — itt két nappal később a katonai túlerő (s nem utolsósorban a belső bizonytalanság, program hiánya stb.) a Lyoni Kommün első kísérletét megfojtotta. A programnál azonban érdemes egy pillanatra megállni. A márciusi Kommün városi önkormányzatot, választást, adóreformot követelt, de ,,a szocialista köztársaság" körvonalai e programból nem rajzolódtak ki. (A tételes megfogalmazások hiánya természetesen nem jelenti a tendencia tagadását.) A márciusi Lyoni Kommün megteremtése és bukása sajátos volt a párizsihoz képest. Vértelenül született, s fegyveres harc nélkül, de a fegyverek árnyékában bukott el. A megtorlás is késett egy ideig. A bukást nem követte gyilkos ellenforradalmi terror. Olyannyira nem, hogy a lyoni városházán a polgári radikális képviselők a Lyoni Kommün kísérlete után is közvetítőként léptek fel Versailles és a Párizsi Kommün között, másfelől pedig útját állták a megtorlásoknak, a gyülekezési szabadság teljes szavatolását követel-