Századok – 1973

Történeti irodalom - Przygoński Antoni: Polska w walce z okupantem hitlerowskim. (1939–1945) (Ism. Lagzi István) 1008/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 1009 a konspirativ csoportok közül. A Szocialista Párt baloldala röviddel később szintén földalatti szervezetet hozott létre (Munkás-Paraszt Szövetség). A lengyel Kommunista Párt a második világháború első éveiben pártszervezetek nélkül, a megszállók és a burzsoá földalatti csoportok üldözése következtében nem tudta a szükséges mértékben befolyás >11 i, meghatározni az ellenállási mozgalom feladatait, s hosszú ideig nem tudott jelentős erepet betölteni sem egyedül, sem pedig a Szocialista Párt baloldalán keresztül. A magyar olvasó számára azok a részek a legérdekesebbek, amelyekben arról van szó, hogy a lengyel burzsoázia az emigráns kormányon keresztül hogyan, milyen eszközökkel igyekezett befolyását megőrizni, esetleg növelni, a megszállt területeken és általában a földalatti mozgalomban. Kevéssé ismertek azok a részek is, amelyekben a szerző a Lengyelországban megalakult konspirativ földalatti, félkatonai, katonai szervezetek, csoportok létrejöttét, átalakulását és politikai arculatát vizsgálja. (Néhány fegyveres csoportot érdemes megemlíteni: a Nemzeti Párt fegyveres szervezete a Nemzeti Katonai Szervezet volt. A Parasztpárt 1940 nyarán szintén létrehozta a maga katonai szervezetét, amely egy ideig Parasztőrség, majd Parasztzászlóaljak néven működött. A fegyveres ellenállási csoportok gomba módra szaporodtak. A jobboldali szocialisták 1941-ben Népi Gárda elnevezésű harci szervezetet hoztak létre, a jobboldali Népi Gárda röviddel később a Fegyveres Készültség Katonai Szervezete elnevezést vette fel. Az ún. Radikális Nemzeti Tábor reakciós politikai csoportosulás is több fegyveres alakulatot szervezett, pl. Lengyel Katonai Unió, Lengyel Véderő Parancsnokság, Lengyel Függetlenségi Törzs.) Igen értékesek (bár jóval ismertebbek) azok a fejezetek, amelyek a lengyel munkásmozgalom megerősödésével, a Lengyel Munkáspárt létrejöttével bekövetkezett változással foglalkoznak. Viszonylag röviden olvashatunk arról, hogy a Lengyel Munkáspárt megalakulása előtt milyen baloldali és kommunista vezetés alatt álló harci szervezetek alakultak meg s milyen eredményességgel működtek. A Lengyel Munkáspárt megalakulása előtt több baloldali szervezet jött létre, amelyek később katonai jelleget nyertek. (Sarló és Kalapács csoport, Munkás-Paraszt Harci Szervezet a lublini vajdaságban, Lódé környékén pedig az ún. Harci Front működött. A megszállt területen sok helyen megalakult a Szovjetunió Barátainak Társasága.) A lengyel munkásmozgalom „konszolidációja" után a kommunisták és a baloldali szocialisták számos fegyveres ellenállási csoportot hoztak létre (Vörös Milícia, Munkás Gárda, Paraszt Egyesülés, Harci Front a Mi ós a Ti Szabadságotokért, Felszabadítási Harci Szövetség, Munkás-Paraszt Harci Szervezet), amelyek bázisát képezték a későbbi Néphadseregnek. A Lengyel Munkáspárt arra törekedett, hogy a különböző irányítás alatt álló ellenállási szervezeteknek a megszállók elleni tevékenységét összehangolja, s a lengyel társadalommal megértesse, hogy Lengyelország legfontosabb szövetségese a Szovjetunió. Przygonski külön figyelmet szentel az emigráns lengyel kormány lengyelországi képviselete, az ún. delegatura hazai, reakciós szervezőmunkájának. Összefüggéseiben vizsgálja a varsói felkelés kirobbantásának okait, az emigráns kormánynak a régi rend megőrzésére tett kétségbeesett és felelőtlen kísérleteit. A könyv befejező részeiben — a Szovjetunió területén megszervezett lengyel partizánmozgalom és reguláris egységek harcának is köszönhetően —, a német megszállók elleni küzdelemben kialakult új (népi demokratikus) hatalmi szervek létrejöttének jelentőségéről olvashatunk. Przygonski végső konklúziója az, hogy Lengyelország a nyugati fronton, Észak-Afrikában, Olaszországban, valamint a szovjet hadsereggel együtt harcoló lengyel egységekkel s a különböző partizánalakulatokkal, jelentős mértékben hozzájárult a fasiszta Németország vereségéhez. A német megszállók elleni harc egyúttal a régi reakciós körök elleni harcot, de ugyanakkor az újért, a néphatalomért vívott küzdelmet is jelentette. Lagzi István