Századok – 1973

Történeti irodalom - Kirschner Béla: Lenin a demokratikus és a szocialista forradalomról (Ism. Iván Géza) 995/IV

995 TÖRTÉNETI IRODALOM Az eddigi fejtegetésekből kiolvashatóan nemhogy a didaktika-, nevelés-, művelődéstörténésznek, de a történésznek sem lehet érdemi kifogása e nagyvonalú és kiegyensúlyozott, az ide vágó hazai és külföldi irodalom szuverén ismeretére épülő, a komplex művelődéstörténeti módszert teljes biztonsággal alkalmazó, egy sereg új felfedezést tartalmazó, általában jól megszerkesztett és művészi stílusú monográfiával szemben. Ha aszerző Janus Pannoniust mégCsezmicei Jánosnak nevezi (267. l.)Kesincei János helyett, úgy a könyve megírásakor még közkeletű nézetet képviseli. Ha a „klasszikusok" terminus nála nemcsak a pogány, hanem a keresztény ókor auktoraira is vonatkozik (40, 121. 1.), ezt indokolja az irodalmi hagyományoknak — a filozófiaiakkal párhuzamot mutató (patrisztika) — kontinuitása. Ha mégis lehetne kívánni valamit a könyvtől, az a páratlanul gazdag és sokrétű művelődéstörténeti anyagban való türelmesebb kalauzolás. Hogy csak egy példát hozzunk fel: azt, hogy az alpha a görög ábécé első betűjeként jelenti a kezdetet, alighanem mindenki tudja, de hogy az alephnek ugyanez a szerepe a héber ábécében (117. 1.), ezt talán már nem mindenki. A latin szövegek nemcsak pontos és hű, hanem irodalmi szépségű fordításánál is meg lehetne kérdőjelezni néhány fordulatot, pl. a uaíesnek bölcs-csel, а manesnek alvilági istenek-kel való fordítását (120. 1.) — költő, ill. alvilági szellemek helyett. Ezek azonban lényegtelen apróságok. Lényegesnek tartom viszont a legalább két tucatnyi, olykor a megértést is zavaró latin szöveghiba felpanaszolását. Viszont teljes elismeréssel kell adózni a kiadónak a könyvnek művészi borítólappal és kötéssel, fénynyomó papíron szép tipográfiával, tökéletes kivitelű és nagyon tanulságos kézirat-facsimilékkel, képekkel és gondos apparátussal való megjelentetéséért. Mindent summázva: Mészáros István új műve mind a hazai, mind a külföldi tudományosság előtt méltóképpen fogja reprezentálni a magyar neveléstörténeti irodalomnak ha nem is általános vonulatát, de mindenesetre ennek legkimagaslóbb csúcsait. Bellér Béla KIRSCHNER BÉLA: LENIN A DEMOKRATIKUS ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOMRÓL (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1971. 276 1.) Ha elmélettörténeti munkákban nem bővelkedő irodalmunk ilyen jellegű feldolgozásokkal gyarapszik, már önmagában is figyelemre méltó. Bármilyen meghökkentő is első pillantásra, de csak a könyv kézbevételekor tudatosodik az olvasóban, hogy a lenini forradalomelmélet fejlődésének pontos nyomonkísérésével milyen hosszú ideig volt adós a történeti-politikai irodalom, holott mint oktatási téma évtizedek óta szerepel az egyetemi előadások, valamint a legkülönbözőbb rendű és rangú kurzusok programjában. A szerző Lenin elméleti munkásságának kezdeteitől 1917 őszéig kíséri nyomon a szocialista forradalommal kapcsolatos igen gazdag teoretikus örökséget. Tehát több mint két évtizedet ölel át, s nem is akármilyen időszakot, hiszen különösen nagy ívű periódusa ez a századeleji Oroszországának: mindazt az ellentmondást összesűrítette, amely a feudális viszonyoktól terhes, lassan kapitalizálódó, két kontinensre kiterjedő birodalmat végül is összeroppantotta. A cári Oroszország, amelyet a múlt század forradalmai nem tudtak lángralobbantani, a XX. század elején, másfél évtized alatt három forradalmat él át. Ezek közül az utolsó nemcsak az oroszországi népek életében hozott gyökeres változást, de egyúttal az egyetemes történelem korszakos jelentőségű határkövévé is vált. A forradalomelmélet lenini koncepciójának ilyen hosszú időszakra vonatkozó vizsgálata kitűnő lehetőséget biztosit a szerzőnek, hogy kimutassa az elmélet és a gyakor-