Századok – 1973

Történeti irodalom - Kirschner Béla: Lenin a demokratikus és a szocialista forradalomról (Ism. Iván Géza) 995/IV

996 TÖRTÉNETI IRODALOM lat kölcsönhatásának viszonyát, azt a lenini munkamódszert, amely mindig a konkrét társadalmi valóságot tekinti kiindulási alapnak az elméleti konklúziók számára. Lenin ha gyakran módosította is elméleti felismeréseit ós következtetéseit, azt a változó valóság kényszerítő erejének engedve tette minden egyes alkalommal. A szerző, ha semmi egyébre nem törekszik, csak a lenini forradalomelmélet előbb említett jellegzetességének a bemutatására, akkor is érdemlegeset alkotott volna. Kirschner vizsgálati módszerének az egyik, feltétlenül kiemelendő erénye, hogy aláhúzta „az állandó elemek mellett a lenini koncepció változó, módosuló összetevőit, az elmélet ós a történelmi valóság dialektikus viszonyát, Európában, sőt a világban végbemenő folyamatok tapasztalatainak elemzéséből adódó lenini következtetéseket — amelyekkel megteremtődött a marxizmus belső megújhodása: a leninizmus" (9. 1.). Mivel Lenin életművének egy tekintélyes részét tekinti át a szerző, módjában áll forradalomelméletének genezisét és további fejlődési vonulatát felrajzolni, azokkal a kiigazításokkal együtt, amelyeket Lenin a gyakorlati tapasztalatok alapján szükségesnek tartott végrehajtani. így meggyőzően tárul elénk az a gyakran hangoztatott, de nem ritkán szem elől tévesztett igazság, hogy Lenin egyes kérdésekben — nevezetesen a forradalom problémakörében — vallott álláspontjának megvilágításához nem elég néhány művének, vagy még kevésbé a szövegkörnyezetükből kiragadott textusoknak az ismerete. Ezek nem feltétlenül perdöntőek, éppen amiatt, hogy a valóságos társadalmi-történelmi események sodró forgatagát követő ós eszmei-politikai ellenfeleivel polemizáló lenini gondolatok állandó változásban, átalakulásban vannak. Igen értékes Kirschnernek az a sikeres kísérlete, hogy megmutassa a lenini gondolati mechanizmus folyamatát. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Lenin egyike volt azon keveseknek, aki a marxizmus klasszikusainak életművét szövegszerűen fordításban ós eredetiben is alaposan ismerte — ami egyik előfeltétele volt szellemük és kutatási módszereik megértésének, elsajátításának.) Ebből a szempontból tanulságosnak látszik a szocialista forradalom kérdésében vallott lenini álláspont fejlődése. Mint ismeretes Marxnak ós Engelsnek abból a következtetéséből indult ki Lenin, hogy a szocialista forradalom ott fog kirobbanni és győzelemre jutni, ahol legélesebbe munka—tőke antagonisztikus ellentéte, vagyis a legfejlettebb kapitalista országokban. Ez azután proletár világforradalom (vagy legalábbis az európai földrészre kiterjedő szocialista forradalom) keretében egyidejűleg vezet el több országban is a munkásosztály győzelméhez. Lenin ennek alapján a nyugati fejlett kapitalista országok proletárforradalmától tette függővé az oroszországi szocialista forradalmat. Az 1905-ben kirobbant polgári demokratikus forradalom hatására „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" című munkájában tovább finomította álláspontját: az orosz polgári demokratikus forradalomnak szocialista forradalommá fejlődését ugyan még mindig a Nyugat-Európában lezajló proletárforradalmaktól tette függővé, de Lenin az egyre szélesedő orosz polgári forradalmat úgy értékelte, mint ami jeladás lesz a fejlett tőkés országok szocialista forradalma számára. A mensevikek a marxizmus ortodox felfogása alapján arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az orosz munkásság a polgári demokratikus forradalomban is csak úgy juthat hatalomra, ha ezt az orosz forradalmat megelőzi a nyugati kapitalista országok szocialista forradalma. Lenin 1905-től a proletárforradalom megvívását napi, időszerű feladatnak tekintette, mégha óvakodott is konkrét időponthoz kötni ennek megérlelődését. Figyelme a forradalom szubjektív feltételeinek elősegítése felé fordult. 1913-ban fogalmazta meg először a forradalom objektív és szubjektív feltételeinek mibenlétét lényegében úgy, ahogy az majd később az 1920-ban megírt „Baloldaliság"-ból közismertté vált. A háború alatt, 1915-ben írt cikkeiben (augusztusban, szeptemberben és októberben) az 1905-ös világhelyzettel szembeni különbség alapján annak lehetőségére mutatott rá, hogy a szocialista forradalmak nyitányát esetleg az orosz proletariátus fogja megkez-