Századok – 1972
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Egy évszázados történészvitáról: áthaladt-e a levantei kereskedelem útja a középkori Magyarországon? 849/IV–V
EGY ÉVSZÁZADOS TÖRTÉ NÉSZVITÁR ÓL 869 dunai kereskedelemre vonatkozó felfogását, nagyhatású főművében, amelyet a középkori városfejlődés vizsgálatának szentelt.7 0 Itt egyrészt határozottan kizárta, hogy a délnémet kereskedők a XIII. század második fele előtt levantei cikkeket Velencéből szereztek volna be, — amiként Kijevből is legfeljebb prémáruk behozatalát látta egyidejűleg lehetségesnek; viszont annál nagyobb jelentőséget tulajdonított ez időben a keleti áruk Konstantinápolyból a Közép-és Felső-Duna vidékére történt közvetítésének, amelyet kezdeteiben immár egyenesen a VI. század első harmadáig, Nagy Theoderich koráig vezetett vissza, és bizonyos fokig még a XIV —XV. századra is kiterjesztett. Bár ,,a XIII. század végétől vagy a XIV. század elejétől fogva . . . nagy változás következett be a keleti cikkek kereskedelmében": Konstantinápoly központi szerepét e tekintetben Velence vette át, s kibontakozott a fűszeráruknak Itáliából az alpesi átjárókon át a délnémet városokba vezető forgalma, mindazáltal emellett a konstantinápoly - dunai útvonal sem vesztette el teljesen jelentőségét, hiszen boroszlói kereskedők — hivatkozott Hüllmann egy később is gyakran emlegetett forrásadatra71 — még 1438-ban is Magyarországon, nevezetesen Budán át, tehát „kétségtelenül Konstantinápolyból" jutottak borshoz meg timsóhoz, s bizonyára sáfrányhoz, rizshez, mazsolához, mandulához, fügéhez is.72 „Hüllmann ez újabb munkája nyomán — mutat rá Bastian idézett tanulmányában — a Dunáról mint a korai középkor egyik fő világkereskedelmi útvonaláról vallott felfogás több mint félévszázadra szólóan közkincsévé vált a német tudományosságnak s kedvelt motívumává az ez időben szélesebb teret hódító kereskedelemtörténet-írásnak."73 Hozzátehetjük: alkatelemévé vált a magyar tudománynak, a hazánkban meginduló kereskedelemtörténetírásnak is, — gyakran összekapcsolódva azzal a másik tétellel, hogy viszont a ,,kései középkorbari", értsd: a XIV—XV. században, Erdélyen: az erdélyi szász városokon haladt át a levantei kereskedelem fontos útvonala. 70 К. D. Hüllm.ann, Städtewesen des Mittelalters. I. Kunstfleiss und Handel. Bonn, 1826. 71 Már Hüllmann előtt és nála részletesebben ismertette ezt az 1438. évi forrásadatot J. A. Blessier, Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen. IV. Leipzig, 1816. 1244—1245. 1. — Közös forrásuk: Von Breslau. Dokumentierte Geschichte und Beschreibung in Briefen. Zweiten Bandes zweiter Theil. Breslau, 1781. 354—356. 1. — Vö. alantabb a 131. jegyzettel. 72 Hüllmann, i. m. I. 333-337, 340, 345 — 347, 352, 355-357. 1. A levantei kereskedelem XIII — XIV. századi fejleményeit a szerző itt a következőképp ábrázolta: „Minthogy ez idő tájt Konstantinápoly megszűnt a keleti áruk fő lerakata lenni, és a velenceiek ezt saját városukban rendezték be, nagyrészt megszűnt a sok század óta fennálló áruforgalom a Dunán felfelé, Bécsen és Regensburgon át, s ezek a városok most amaz árukat közvetlenül és aktív módon Velencéből szerezték be." I. m. 215. 1. — „Az utat Velence felé a nürnbergiek, augsburgiak, ulmiak és memmingiek a XIII. század második fele óta találták meg. Ez . . . Tirolon át vezetett. Ekkoriban történt ugyanis, hogy a sok évszázados fűszerkereskedelem a Dunán felfelé, hanyatlásnak indult, és az Alpokon át új út létesült . . . Ami a fűszerekkel, általában a keleti árukkal való kereskedelmet illeti, . . . ezt egybehangzó adatok szerint Nürnberg csak a XIV. század eleje óta, Augsburg pedig még később kezdte meg." I. m. 383—385. 1. — „Boroszló a XIV. század második felétől kezdve állt kapcsolatban Velencével . . . Selyemárukat és finomabb fűszereket . . . Velencéből hozott, és csak a durvább, nagyobb terjedelmű borsot szerezte be, az olcsóbb szállítás miatt, Konstantinápolyból, annak az oszmán törökök által történt meghódításáig. Mert addig Pérát a genovaiak tartották birtokukban ..." I. m. 361-362. 1. 73 Bastian, i. m. 296. 1.
