Századok – 1972
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Egy évszázados történészvitáról: áthaladt-e a levantei kereskedelem útja a középkori Magyarországon? 849/IV–V
864 FACH ZSIGMOND PÁL hogy Velence már a Karolingok kora óta szállíthatott árukat a tengeren kelet felől; hangsúlyozta azonban, hogy az Alpo js-hatalmas láncolata sokáig gátja volt a Velence és Délnémetország közötti közvetítés kibontakozásának. Egyre élénkülőnek találta viszont a kelet-nyugati áruforgalmat a szárazföldön már a XI. században s kivált a kereszteshadjáratok idején: Konstantinápolyból, ,,a keleti áruk fő lerakatából, a Porta Hungarica-n át, a Duna vonalán" Bécs és Regensburg felé, — mégpedig ha a hajózás a folyam árja ellenében nehézségekbe ütközött, akkor a Duna menti szárazföldi utakon.49 Még markánsabban fejtette ki ugyanezt a gondolatmenetet ugyanebben az évben egy másik német historikus — a középkori várostörténet későbbi nagyhírű szaktekintélye, már akkoriban a Göttingai Tudományos Társaság tagja (és az odera-frankfurti egyetem tanára) — Karl Dietrich Hüllmann a bizánci kereskedelemről szóló művében.50 Régebbi könyveiben jelzett véleményétől eltérve, azt az álláspontot fogalmazta meg éles formában, hogy ,,a keresztes hadjáratok végéig nem alakult ki nagykereskedelem Itália és Németország között, sem szárazföldön: az Alpokon át, sem tengeren: Németalföldön keresztül", — míg viszont a VI. századtól a XIII. század végéig a keleti árucikkek szállítása szakadatlanul folyt Konstantinápolyból német földre ,,a Dunán felfelé". A forgalmat — úgymond — a dunai országokon át, ,,a nagy hajózható folyam" felhasználásával először az avarok, nyomukban a IX. század elejétől a bulgárok közvetítették; majd a XI. században a hatalmasabb magyarok, a keresztes hadjáratok korában pedig a délnémet, főként regensburgi, valamint bécsi kereskedők.51 — íme, a középkori levantei kereskedelem dunai vonaláról, Magyarországon való áthaladásáról szóló elmélet megszületése a német történetirodalomban, — méghozzá egyszerre két műben, s mindkettő kiadása 1808-ban: Berzeviczy koncepciójának megjelenésével teljesen azonos időpontban. Vajon merő véletlen-e ez a koincidencia ? Ezt akkor is valószínűtlennek lehetne tartanunk, ha mit sem tudnánk Heeren és Hüllmann szóban forgó művei megírásának körülményeiről. Szerencsére azonban nem ez a helyzet: a két könyv keletkezésérői eléggé részletesen tájékozódhatunk. Megtudhatjuk, hogy Heeren munkája egy olyan pályázat díjnyertes műve volt, amelyet nem kisebb intézmény, mint az Institut de France írt ki 1806 áprilisában, néhány hónappal Austerlitz után; s a könyv már göttingai német nyelvű kiadásával egyidőben megjelent Párizsban, franciául is. Fordítását Charles Villers, egy germanofil francia történész készítette, aki a napóleoni időkben sokat tevékenykedett a francia—német tudományos—egyetemi kapcsolatok körül: maga is levelező tagja volt a Göttingai Tudományos Társaságnak, később pedig, 1811-ben, tanára lett a Georgia Augustának.52 Megtudjuk továbbá, hogy Hüllmann viszont éppen a göttingai Societät der Wissenschaften — szintén 1806-ban meghirdetett — pályázatán aratott babért szóban levő 49 Heeren, i. m. 309, 312 — 313, 322, 337, 386, 389. 1. 50 K. D. Hüllmann, Geschichte des byzantischen Handels bis zum Ende der Kreuzzüge. Frankfurt an der Oder, 1808. 51 Hüllmann, i. m. 73 — 99, 106—106. 1. 52 A. H. L. Heeren, Essai sur l'influence des croisades. Paris, 1808. — A francia fordítás alapján ítélte Heerennek a pályadíjat az Institut történelmi és ókori irodalmi osztálya (de Choiseul d'Aillecourt-ral megosztva). — Essai, XVI. 1. — Ch. F. D. Villers szerepéről a „wesztfáliai érában", későbbi sorsáról G. v. Seile, Die Georg-August-Univereität zu Göttingen 1737—1937. Göttingen, 1937. 218—219, 371. 1.
