Századok – 1972

Krónika - A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság tudományos ülése (Benczédi László) 814/III

824 KRÓNIKA kiváló íróink, Bessenyei, Batsányi, Csokonai, Révai), amelynek képviselői egyre több polgári gondolatot tettek a magukóvá, a nemességnél következetesebben harcoltak a nemzeti függetlenségért, s következésképpen fokozottan kívánták a nem magyar népek elmagyarosítását is. A másik társadalmi csoport a köznemesség, akik a nemzetiségi jobbágytömegekkel szemben a nemesi jusst védték, s a „zsellér" nyelvekkel és népekkel szemben a magyar uralkodó feudális nemzet jogai mellett kardoskodtak. Ez utóbbiak türelmetlenségét elsősorban nem a polgári célkitűzések, hanem a paraszti osztályharccal szembeni állásfoglalás élesítette. Az előadó a továbbiakban a magyar felvilágosodásról emlékezett meg, amelyben a feudalizmus kritikája ós a nemzeti gondolat szorosan egybekapcsolódott. Hangsúlyozta: a felvilágosodásnak ez a nemzeti mozzanata — amely egyébként általános kelet-európai jelenség — volt az az új mozzanat, amelyet e térség népei, közöttük a magyar, a nagy francia példához hozzátettek. A magyar felvilágosodás programjában tulajdonképpen a polgári-nemzeti ideológia megszületéséről volt szó. Az előadó véleménye szerint az irodalomtörténészek 1772-es periodizációját a nemzeti ideológia szempontjából is fontos korszakhatárként lehet elfogadni, mint amely a modern nemzeti eszme kiindulópontját jelentette. Ennek jelentőségét Bessenyei György műveinek elemzésével, Batsányi János ós Barcsay Ábrahám költészetének bemutatásával, valamint Péczeli József, a Komáromi Tudós Társaság és orgánuma, a Mindenes Gyűjtemény méltatásával húzta alá. Befejezésül az egységes irodalmi nyelv kialakulásának folyamatával foglalkozott az előadó. A korábbi nyelvjárások felett, kiegyenlítődés révén, először provinciális köznyelvek jöttek létre, amelyekben egy-egy táj gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális egysége jutott kifejezésre, felsőként a régi hagyományokra visszatekintő keleti provinciális változat alakult ki, amelyet Erdély magyar városaiban beszéltek. Emellett az északkeleti területeken, Kassa, Sárospatak és részben Miskolc központokkal, valamint a nyugati országrészben Komárom, Győr, Veszprém ós Szombathely városaiban jött létre egy-egy további provinciális nyelvi variáns, amely a dialektusok felett állt és az egységes norma irányába mutatott. így a XVIII. század utolsó három évtizede a mai irodalmi nyelv alapja lerakásának időszaka volt, s a magyar irodalmi nyelv a XIX. század elejére széles normatív alappal rendelkezett. Maga az egységes irodalmi nyelv később, a reformkorban, a kapitalista belső piac kialakulásával együtt teremtődött meg — fejezte be előadását Arató Endre. Az ülésszak befejező előadását, Ján Tibensky, a magyar—csehszlovák történész vegyesbizottság szlovák tagozatának elnöke, a Szlovák TA Történettudományi Intézetének osztályvezetője tartotta „A szlovák feudális nemzetiség ós a burzsoá nemzet kialakulása" címmel. Történeti áttekintésének kiindulópontjául a mohácsi vész után előállt helyzetet választotta. Erre, mint hangsúlyozta, a szlovák etnikai területek szempontjából az volt a jellemző, hogy nagytömegű horvát paraszt, továbbá magyar nemes, kereskedő és kézműves érkezett menekültként a török hódítás elől. Mindez szaporította és kiélezte a nemzetiségi színezetű konfliktusokat a szlovákiai városokban. E viszonylatokban a hangsúly — mutatott rá — Bécs centralizáló törekvéseinek s az erőszakos protestánsüldözésnok az ellenhatásaként, a XVI—XVII. század fordulójától fokozatosan a németellenessógre tevődött át, amely általános értelemben közelítette a szlovák és a magyar nemességet, valamint a szlovák és a magyar polgárságot. Ebben az összefüggésben külön foglalkozott az 1008: 13. tc. hatásával, amely szociális szempontból negatív befolyást gyakorolt a polgárság gazdasági és társadalmi emancipációjára, de nemzetiségi szempontból biztosította a paritásos képviselet gyakorlatát, amiből mindenekelőtt a szlovákok húztak hasznot. Később is, a XVII. század folyamán vívott küzdelmekben