Századok – 1972
Krónika - A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság tudományos ülése (Benczédi László) 814/III
KRÓNIKA 825 általában az a helyzet, hogy míg a bécsi udvar és hivatalnokszervezet a német polgárságot, addig a magyar nádor és az országgyűlés a szlovák polgárságot részesítette előnyben. A Habsburg-ellenes magyar rendi függetlenségi harcok idején a szlovákok ugyancsak elérték azt, hogy az 1608-as törvénycikk szellemében elismerjék jogaikat. A történeti háttér felvázolása után az előadó a szlovák feudális nemzetiség ideológiájának kikristályosodási folyamatával, illetve további formálódásával foglalkozott. E kialakuló ideológia jellegének két alapvető elemét állapította meg, amely századokon át fennállt, sőt bizonyos módosulással az újkori szlovák burzsoá állam ideológiájába is átkerült. Egyik alkotó elem az a meggyőződés, hogy a szlovákság a Balti tengertől az Adriai tengerig, illetve keleten a Kínáig húzódó, óriás területen élő „szláv nemzet" szerves része, a másik elem pedig ennek az ideológiának alapvetően védekező jellege. Ezeket a vonásokat az előadó olyan egykorú irodalmi emlékeken elemezte, mint Jakub Jakobaeus eperjesi prédikátor 1642-ben Lőcsén megjelent „Viva gentis Slavicae delineatio" c. műve, Daniel Sinapius Horcicka „Neoforum latino slavonicum" (LcSno, 1678) c. munkája, valamint a Zólyom megyei Ján Fiseher-Piseatoris „De origine, iure ас utilitate linguae Slavonicae" с. wittembergi disszertációja (1696). A fenti alapelemek mellett fokozatosan kifejlődtek a szlovák feudális nemzetiség ideológiájának más sajátos vonásai is. így többek között megjelent a Pannónia-Magyarország területén élő szlovákok régi jellegének hangsúlyozása, amit részben a németek ,,Restgermanen-Theorie"-je, részben a magyar történetírók ún. hármas (hun, avar és magyar) honfoglalási elmélete ellen fordítottak. Hamarosan sor került a szlovákok eredetére vonatkozó felfogások első vitájára is, mégpedig a szarmata, valamint az illír származás védelmezői között. Az előadó ezután azt a vitát ismertette, amely az 1720-as években Bencsik nagyszombati professzor és Ján Baltazár Magin dubnicei pap között kibontakozott. Bencsik röpiratával szemben, amely az 1722. évi országgyűlés alkalmával Trencsón várost és az egész megye lakosságát arra intette, hogy nincs joguk a „natio Hungarica"-hoz, azaz a magyar rendi államhoz tartozóknak vallani magukat, mivel Svätopluk egy fehér lóért eladta hazáját a magyaroknak, s így a szlovák nép „a magyarok örökös jobbágyaivá" vált, J. B. Magin „Murices sive apologia pro inclyto comitatu Trenchiniensi" (Púchov, 1728) c. válaszában az ún. vendégszerető fogadásról szóló elméletet állította fel, amely szerint a magyarok nem győzték le a szlovákokat, hanem a szlovákok vendégszeretően fogadták őket, s kölcsönös megállapodás alapján közös államot hoztak létre velük. Ezt az ún. vendégszerető fogadásról és megállapodásról szóló elméletet azután a jezsuita Timon Sámuel fejlesztette tovább 1733-ban megjelent munkájában (,,Imago antiquae Hungáriáé"), amelyben lerakta a szlovák történet magyar koncepciójának az alapját. Eszerint azt a bizonyos fehér lovat és más ajándékokat Svätopluknak a magyarok a szlovákok tanácsára küldték, akik nehezen viselték el a morvák fennhatóságát. Ilymódon tehát a magyarok nem a szlovákokat, hanem csupán Svätoplukot és az őt támogató morvákat győzték le a honfoglalás során. A továbbiakban J. Tibensky áttekintette Bél Mátyás, valamint a bécsi császári könyvtár igazgatója, az öntudatos szlovák Adam Frantiäek Kollár témánkra vonatkozó munkásságát, majd az 1780-as évektől kibontakozó szlovák nemzeti megújulással foglalkozott behatóan. Ennek során részleteiben elemezte Juraj Papánek 1780-ban Pécsett megjelent „História gentis Slavae" c. munkáját, mint a szlovák történet első feldolgozását, amely az ún. „barokk szlavizmus" úgyszólván valamennyi rekvizitumát felvonultatta, a szlávok elnevezésének a sláva (dicsőség) szóból való levezetésétől a Pannónia területén élt valamennyi ókori nép szlávvá nyilvánításáig. Műve, mint hangsúlyozta, fontos szerepet töltött be a szlovák nemzeti ébredés megindulásában. A továbbiakban azt a hatást vizsgálta, amelyet a szlovák irodalmi nyelv első kodifikációja (1787), a
