Századok – 1972

Krónika - A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság tudományos ülése (Benczédi László) 814/III

KRÓNIKA 821 A XIV. és XV. század fordulójától viszont a lengyel és a cseh területekkel való kapcsolatok szorosabbá válásával a szlovák etnikai környezetben élő alsóbb nemesi rétegek szlavizációja vált gyakorivá. Az előadó rámutatott: ez a jelenség elsősorban e nemesi rétegek és a szlovák jobbágy-környezet közötti szorosabb gazdasági és kulturális összefonódás következménye volt. Gyakori volt, mondotta, hogy megyegyűléseken „hazai", azaz szlovák nyelven folyt a tárgyalás, s szlovák nyelven adták ki a dokumentumokat, főleg Trencsén, Turóc, Árva, Liptó, Zólyom és Szepes megyékben, de néha még Sárosban is. Előfordult olyan eset is, hogy a köznemes egyáltalán nem tudta a magyar nyelvet. Torzítanak tehát azok a nézetek, amelyek szerint a szlovák elem csupán a parasztokat és a pásztorokat jelentette, de helytelen az az állítás is, hogy a középkori szlovák nemzetiséget csak a plebejus rétegek alkották. Mindamellett az előadó hangsúlyozta: a szlovák területek egyes szlovák nemesi családjainak szlovák érzülete nem lépte át a magyar állampatriotizmus viszonylag szilárd határait. Elsősorban kulturális és nyelvi szinten mozgó szlovák érzületről volt az ő esetükben is szó. Az előadó ezután a szlovák polgárság kérdésére tért át, amely, mint mondotta, a szlovák nemzetiség sokkal fontosabb rétegét alkotta, mint a szlavizált nemesség. Vitába szállt azzal a felfogással, amely szerint szlovák területen a városalkotó elem kizárólag a német lett volna. Véleménye szerint a szlovák városi elem eredetét a XIII. században kell keresnünk. A következő században már nagy számmal találunk olyan kisvárosokat is, ahol a német elem nem is képviseltette magát, vagy legfeljebb a bírói család volt német. A XVI. században azután a szlovák polgárság már a királyi városokban is olyan helyzetbe került, hogy a városok német irányítása ellenére is szlovák káplánok ós prédikátorok működtek, s a lutheri reformáció győzelmével a kisebb városi templomokban ós kápolnákban a szlovák nyelv funkciójában az ócseh nyelv is felhangzott. P. RatkoS ezután annak az évszázados harcnak egyes fejezeteiről számolt be, amely a városok szlovák és német eleme között folyt. Ennek egyik eredményekónt említette, hogy a zsolnai szlovákok már a XV. század közepétől szlovákul tárgyaltak, egész levelezésüket „nemzeti" nyelven bonyolították le, s ez a nemzeti nyelv a szlovakizmusokkal átszőtt ócseh nyelv volt. Hasonló nemzetiségi vitákra s konkurrencia-harcokra került sor Nagyszombaton, Bártfán, továbbá Beszterce-, Körmöc- és Selmecbányán is. Előadása hátralevő részében P. RatkoS a szlovák nép és a szlovák etnikai terület egykorú latin, szláv és magyar elnevezéseit elemezte, polemikus éllel foglalkozott a szlovák etnikum csehekkel való azonosításával, s vitatkozott Kniezsa Istvánnak azzal a felfogásával, amely a szlovákság vonatkozásában túlhangsúlyozta a délszláv nyelvi és kulturális hatásokat. Összegezésül megállapította: a szlovák nemzetiség fejlődése igen összetett, bonyolult folyamat, amelynek kezdetén a magyar állam pozitív funkciót töltött be, bár később, főként a XIII. és a XVI. században a magyar királyok, főpapok és főurak hatalmi apparátusának negatív vonásai is érvényesültek. Ezután Benczédi László, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa tartott referátumot „A magyar rendi nemzettudat sajátosságai a XVI—XVII. században" címmel. Előadásában azokat a sajátos vonásokat vizsgálta, amelyek 1526, a mohácsi vész, valamint az 1711-ben megkötött szatmári béke időpontja között, a háborúk állandósága, illetve a kétoldalú (török- és Habsburg-ellenes) országvédelem megszakítatlan kontinuitása következtében, a XIII. századtól a XVIII. század végéig uralkodó magyar rendi nemzettudatot, ennek általános ismérvein belül, megkülönböztető módon jellemezték. Elsősorban az egy területen élők közösségi tudatának nagymérvű megerősödését állapította meg, amely a XVI. században még főként a vallási jellegű keresztény összetartozási tudatban nyilvánult meg, majd a XVII. század fordulójától, a Habsburg-ellenes