Századok – 1972

Krónika - A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság tudományos ülése (Benczédi László) 814/III

818 KRÓNIKA szemben, amely szerint a szlávok a mai Csehszlovákia területére már az V., sőt már a IV. században léptek, a régészeti emlékek újbóli elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szlávok ideérkezésót nem tehetjük a VI. századnál előbbre. A szláv betelepülés, nézete szerint, két főirányban valósult meg. Csehországot, Morvaországot és Nyugat-Szlovákiát a szláv törzsek oldalhullámai érték; fő hullámuk a Kárpáton túlra, az Elba és Saale folyók felé irányult. Ugyanakkor Kelet-Szlovákiát az a hullám árasztotta el, amely ide iitomiri (Somotor) típusú kerámiát hozott. Ami viszont Közép-Szlovákiát illeti, az a VII—IX. századokban több oldalról népesült be. Csehországot, Morvaországot és Délnyugat-Szlovákiát az előadó nézete szerint már a VI. század elejétől bizonyos egységként kell szemlélni. A társadalomnak ekkor még törzsi tagozódása volt, amelyet legkésőbb a VII. században territoriális tagozódás váltott fel, immár az állami berendezkedés előhírnökeként. Samo birodalmának magvát ugyan Morvaországban kell keresnünk, de kétségtelenül magába foglalta Csehországot is. Mélyebb politikai differenciálódási folyamat az itteni szlávok sorában nyilván csak Samo halála után következett be. На a IX. században a frank források világos megkülönböztetést tesznek a csehek és a morvák között, akkor ez, nézete szerint, már nem pusztán földrajzi megkülönböztetést jelent, hanem egy hosszantartó törzsfeletti egyesülési folyamatot is tükröz. Ezen a ponton tehát nem osztja Fr. Graus szkeptikus véleményét, mert az előkerült régészeti leletek is egy olyan együvótartozás tudatát sejtetik, amely előzménye és előfeltétele volt a nemzeti tudat kialakulásának. Az előadó ezután Nyugat-Szlovákia, főleg Nyitra vidékének kérdésére tért át. Az archeológiai feltárások arra mutatnak, hogy ezen a területen, ahol többségében szláv lakosság élt, kifejezőbb hatása volt az avar kaganátusnak, ami azonban nem zárta ki, hogy az említett területet saját fejedelmei kormányozták. Innét van, hogy Nyitra vidéke a nagymorva birodalom egész fennállása alatt megőrizte különös helyzetét, ami egyrészt sajátos államigazgatásában (hűbéres fejedelemség), másrészt az egyházi igazgatás területén nyilvánult meg. A korabeli latin nyelvű források szövegelemzése alapján a továbbiakban J. Dekan rámutatott arra, hogy az etnikai elnevezéseknél semmiféle egyöntetűség nem érvényesült, ezzel szemben az állam elnevezése mindig azonos: Morava. Ebből arra lehet következtetni, hogy a nyelvi hovatartozás tágabb tudatán kívül létezett már az állami hovatartozás sajátos tudata is, s ezt csak a nemzetiségi tudatforma megnyilvánulásaként értelmezhetjük. Ez a tudat Moravából fokozatosan terjedt ki és erősödött meg Nyitra vidékén, párhuzamosan az uralkodó központi hatalmának a megszilárdulásával. Referátuma befejező részében az előadó azokat az irodalmi, illetve nyelvi ós nyelvjárási sajátosságokat, valamint tárgyi emlékeket foglalta össze, amelyek Morvaország ós Nyugat-Szlovákia IX. századi kulturális egységére utalnak. Hangsúlyozta: ma is helytálló az a régebbi következtetés, hogy a nagymorva birodalom központi területein kialakult nemzetiség létezett. Elnevezésére az „ómorva nemzetiség" terminust javasolta, mivel a „nagymorva" jelző esetleg hibás következtetésre ad lehetőséget e nemzetiség területi kiterjedését illetően. A következő előadást „A magyar »nemzeti öntudat« fejlődése a XI —XIII. században" címmel a magyar küldöttség részéről Perényi József professzor tartotta. Bizonyos terminológiai problémák tisztázása után az előadó vázolta azokat a nehézségeket — elsősorban a forrásbázis szűk voltát —, amelyekkel a címben megjelölt téma feldolgozásánál a kutatónak meg kell küzdenie, s előrebocsátotta, hogy fejtegetéseit elsősorban Anonymus és Kézai krónikájára alapozza. Történeti áttekintését a honfoglalás előtti évtizedekkel kezdte, amikor megkezdődött a „megver" törzsnév mélyhangú