Századok – 1972

Közlemények - Fügedi Erik: Koldulórendek és városfejlődés Magyarországon 69/I

70 FÜCJEDI ERIK Le Goff ezt a megállapítást visszájára fordította, hogy a koldulórendi kolostorok jelenlétét tekinti az urbanitás fokmérőjének. Ebben a vonatkozásban a városok és koldulórendek viszonya még nem szerepelt. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a felvetett gondolat a magyar kutató számára is vonzó. Nemcsak általában városi vagy méginkább a mezővárosi jelleg meghatározása jelent nehézséget, de konkrét esetben is nehéz eldönteni, hogy egy telepet a város vagy mezőváros kategóriájába kell-e sorolnunk. Azzal a reménynyel fogtunk hozzá vizsgálatunkhoz, hogy egy-egy telep többé-kevésbé urbánus jellegén túl a koldulórendek földrajzi elterjedése talán új fényt deríthet a magyar városfejlődésre. Elfogadtuk Le Goff munkahipotézisét, mégpedig úgy, hogy a benne található új elemet ragadtuk meg és azt a kérdést tettük fel: lehet-e a koldulórendi kolostorok elterjedéséből a magyar városfejlődésre, a városhálózat kialakulásának szakaszaira következtetni? Az elkövetkezendő sorokban ilyen értelemben általában a magyar városfejlődés és a koldulórendek kapcsolatát, részben az ország XVI. század eleji városhálózatát próbáljuk meg Le Goff gondolata szempontjából megvizsgálni. Előbb azonban vessünk egy tekintetet a szerzetesség fejlődésének magyar sajátságaira. A koldulórendek és előzményeik Magyarországon Az első koldulórend megjelenésekor a szerzetesség intézménye Magyarországon is hosszabb, két évszázados múltra tekinthetett vissza, s későbbi fejtegetéseink szempontjából nem mellőzhetjük a monasztikus rendek legfontosabb jellemzőinek, elsősorban számuknak, földrajzi elterjedésüknek és a városfejlődésben játszott szerepüknek ismertetését. A szerzetesek működése Magyarországon — régebbi és legújabb irodalmunk egybehangzó megállapítása szerint5

— megelőzte az egyházi szervezet kialakulását. Legkorábbi görög és latin szertartású monostoraink lakóinak elsősorban missziós tevékenység volt a feladata, a szerzetesek közül kerültek ki első püspökeink és érsekeink.6

A legelső latin szertartású monasztikus rend, a bencés Magyarországon még I. István trónralépte előtt otthonra talált Pannonhalmán, majd István utódai alatt az erre a célra átengedett királyi birtokközpontokban (curtis)? A királyok példáját az ország nagyjai követték, megvetve alapját a nemzetségi monostorok intézményének. A bencések útját követték az új monasztikus rendek, a XII. század derekán, ill. utolsó negyedében megjelenő ciszterciták és premontreiek. Az ő elterjedésük is a királyok és magánosok alapításának volt köszönhető, új vonásként legfeljebb azt jegyezhetjük meg, hogy a két utóbbi rend több volt bencés monostort is átvett. A monostor-alapítás azonos jellege következtében a három nagy monasztikus rend sok azonos vonással rendelkezett. Az első monostorok általában királyi alapításúak voltak, ezeket követték a nemzetségi monostorok, amik nem lényegüket tekintve különböztek a királyiaktól, hanem csak tekintélyben, gazdagságban és nagyságban. Túlnyomó többségük a királyi család vagy az alapító nemzetség temetkezőhely ének szerepét töltötte be, a királyok esetében inkább csak a XI. században, a nemzetségek esetében sokszor az egész középkoron át. A nagyságbeli különbséget sajnos nem tudjuk felmérni, mindössze annyit mondhatunk, hogy a nemzetiségi monostorok nem lehettek nagyok, mert 5 A Pannonhalmi Szent Bendek Rend története (a továbbiakban: PRT) I. Moravcsik Gy.: A görög nyelvű kolostorok Szent István korában. Szent István emlékkönyv. Bpest. 1938. I. köt. 389—422. 1. 6 Györffy Oy.: A magyar egyházszervezés kezdeteiről újabb forráskritikai vizsgálatok alapján. Az MTA filozófiai és történettudományi osztályának közleményei 18/1969. 199—221. 1. 'Uo. 214. 1.