Századok – 1972
Tanulmányok - Berend T. Iván: A tervezés hatása a gazdasági növekedésre 56/I
A TERVEZÉS HATÁSA A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉSRE 65 melési tervek teljesítéséhez és túlteljesítéséhez fűződő tényleges érdekeltség hatására a minőség ós választék területén rendkívüli visszaesés következett be. A választék összeszűkülését mutatja, hogy míg a háború előtt 80-féle férfi cipő készült, addig az ötvenes évek első felére 16-félére csökkent a választék. Általánosan elterjedt a fogyasztási cikkek nagy szériájának gyártása. A cipőgyárak egy-egy modellből korábban 1 — 1 ezer pár gyártását is vállalták, most viszont 25 ezer párnál kisebb szériát már nem tekintettek kifizetődőnek. A mennyiséghajhászást előmozdító irányítási rendszerben tehát végül is alapvető népgazdasági érdekek ütköztek az érdektelenség vagy ellenkező érdek akadályaiba. A célkitűzésekkel ellentétes jelenségeket az utsasításos irányítási rendszer keretében — természetes gazdasági, piaci ösztönzők híján — mindenekelőtt újabb ós újabb utasításokkal és rendelkezésekkel igyekeztek kiküszöbölni. Minél pontosabb áttekintést, maximálisan operatív beavatkozási lehetőséget akartak biztosítani, hogy úgyszólván napról napra léphessenek közbe a központi utasítások érvónyrejuttatása érdekében. Ennek megfelelően az Országos Tervhivatal 1951 novemberében határozta el, hogy az addigi rendszertelen jelentések helyett be kell vezetni a legfőbb mutatószámok teljesítéséről a napi és tíznaponkénti adatgyűjtést. Az anyagot a vállalatoktól a minisztériumok útján gyűjtötték be. A szükségképpen elburjánzó bürokratizmusra jellemző, hogy pl. a belkereskedelmi minisztérium a budapesti Fővárosi Tanácstól naponta 25 árucikk eladási forgalmáról kért be adatokat. S miután a központi utasításoknak és alapvető gazdasági céloknak újabb ós újabb utasításokkal akartak érvényt szerezni, a részletes feladatszabályozás az előírások egyre áttekinthetetlenebb tömegét zúdította a vállalatokra. 1951 nyarán állapították pl. meg, hogy az illetékes minisztérium szénbányászati főosztálya az év első felében a bányaüzemek számára 121 körrendeletet bocsátott ki, de ezeken felül az egyes osztályok további kb. 500 utasítást írtak elő. A trösztök és központok utasításait is figyelembe véve 1951 első felében minden bányaüzem 1024 minisztériumi és egyéb felsőbb szerv által kiadott körrendeletet, utasítást kapott. Az utasításos irányítás hallatlan központi információs igénye és a rendelet-utasítás áradat az adminisztratív apparátus hatalmas felduzzadását vonta maga után. 1941-ben a magyar iparban 9 munkásra jutott egy alkalmazott, 1953-ra már minden 4 munkásra. A tervezés kötelező tervutasításokra épülő rendszere tehát bemutatott előnyei ellenére hosszabb távon olyan ellentmondásokat idézett elő, ami éppen a benne rejlő előnyök ellen fordul: a gazdálkodás pazarló jellege rendkívül megnöveli az előrehaladás költségeit. Magyarországon az 50-es évek első felében minden 1 egység nemzeti jövedelem növekedéséhez 3,57 egységnyi beruházásra volt szükség. Az 1960-as évek első felében valamivel több, mint 4 egységnyi beruházáshoz. A nagy áldozatokkal növelt nemzeti jövedelem egy része tehát a túlzottan költséges gazdálkodás révén veszendőbe ment. (Az ötvenes években a bekövetkezett nemzeti jövedelemnövekedésnek csupán a statisztikailag mérhető pazarlási tényezők következtében is mintegy 1/5-e veszett el.) A társadalmi össztermék jelentékeny hányada tűnt tehát el az újratermelés folyamatából. Ez tette szükségessé a tervezés és irányítás rendszerének 1968-ban 5 Századok 1972/1
