Századok – 1972

Történeti irodalom - Réti László: A Magyar Tanácsköztársaság központi szervei és pecsétjeik (Ism. Schönwald Pál) 698/III

698 TÖRTÉNETI IRODALOM RÉTI LÁSZLÓ: A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KÖZPONTI SZERVEI ÉS PECSÉTJEIK (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1970. 395 1.) A szerző kutatómunkája középpontjába — a szfragisztika nyomán, annak továbbfejlesztésével — a modern pecséttant állítja. Arra tesz nagyszabású kísérletet, hogy a pecsétek — amin a modernkori festékes, aláírással együtt hiteles pecsét értendő — oldaláról mutassa be a tárgyalt időszak teljes hivatali szervezetét. A szerző álláspontja szerint erre azért is szükség van, mert a Magyar Tanácsköztársaság történetével foglalkozó eddigi kutatások során kevés figyelmet fordítottak a szervezeti kérdésekre. Elmaradt az államapparátus belső szervezeti sajátosságainak figyelemmel kísérése, a régi ós az új összevetése, az általános mellett a speciális eltérések, változások megállapítása. A szerző ezért a rendelkezésre álló konkrét adatok és az általa összegyűjtött pecsétek közül 1800 darab leírásával rendszerezni ós rögzíteni kívánta mindazt, ami a Tanácsköztársaság központi szervezetének felépítéséről ismertté vált. Ezzel arra is buzdítja egyúttal a történész és levéltáros kutatókat, hogy alapozzák meg és dolgozzák ki a modernkori pecsétekkel foglalkozó tudományág alapelveit és módszereit. A maga elé tűzött feladatokat sikeresen oldotta meg. Mindenekelőtt rendkívül gazdag anyaggyűjtése érdemel figyelmet, és a korszak történetében való nagy jártassága, amellyel eligazít az adatok sokaságában. Műve a Tanácsköztársaság szervezet-története szempontjából is előrelépést jelent. Bővíti idevonatkozó ismereteinket, a pecsétek kapcsán olyan összefüggéseket találunk, amelyekre alapozva valóban új szálakon folyhat a további kutatás, vagy amelyekből új következtetések vonhatók le. Egyet lehet érteni a szerzőnek azzal a módszerével is, hogy kiindulási alapnak azt az időpontot veszi, amelyben az államapparátus szervezeti felépítése a Tanácsok Országos Gyűlése után volt, mivel az elfogadott Alkotmány előremutatóan, és hosszabb távra félreérthetetlenül meghatározta az államhatalom és államigazgatás több tekintetben még kiépítendő központi szervezetét. Kitűzött feladatának megfelelően a szerző a munka első részében a központi államhatalmi és államigazgatási szervek, és a közvetlenül irányításuk alá tartozó intézmények szervezetét ós pecsétjeit írja le, illetve fűz azokhoz magyarázatokat. Az egyes intézmények bemutatott pecsét-anyaga mennyiség szempontjából természetesen változó, hiszen az a kutatási szerencse, tehát a véletlen függvénye. Leggazdagabb az anyag a Népgazdasági Tanács ós a Vörös Hadsereg pecsétjei tekintetében. És ez csak előny, hiszen mindkét szerv alapvető jelentőségű volt a Tanácsköztársaság létét illetően; az előbbi a proletárdiktatúra gazdasági alapjainak megteremtésén, az utóbbi a rendszer belső és külső védelmének biztosításán fáradozott. Ismeretes, hogy a proletárhatalom bámulatos gyorsasággal alakította át az állami berendezkedés addig fennálló formáit. E forradalmi lendület ós célratörés mellett különösen jellemző vonás a szervezetek kiépítése területén tapasztalható rendkívüli rugalmasság. Ha valamelyik szervről, intézményről, hivatalról az illetékes állami vezetés megállapította, hogy nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, bürokratikus huza-vona nélkül intézkedés történt átszervezésére, megszüntetésére, illetőleg a megfelelő intézkedés megtételére. A Népgazdasági Tanács életrehívását is más intézmények működése területén megállapított problémák előzték meg. A rendkívüli anyagellátási nehézségek, munkaerő- és bérproblémák mellett hamarosan észlelték a gazdasági élet különböző területein működő népbiztosságok tevékenységének nem kellően összehangolt voltát. Ezért határozták el a Népgazdasági Tanács felállítását, amely egyesítette a szociális termelési, a földművelésügyi, a közellátási és közlekedésügyi, továbbá a pénzügyi nép-