Századok – 1972
Közlemények - Péter Katalin: Zrínyi Miklós terve II. Rákóczi György magyar királyságáról 653/III
660 PÉTER KATALIN' náztatni. Pázmány még az országgyűlés előtt lebeszélte az uralkodót arról, hogy a választás nélküli koronázást hozzák javaslatba, de még abban is rendkívül kemény harcot kellett folytatnia, hogy a trónörökös megválasztását keresztülvigye.2 5 Az 1666-ös országgyűlésen tehát sem az udvar törekvésében nem volt semmi újszerű, amikor Szelepcsényivel Lipót választás nélküli megkoronázását hozatták javaslatba, sem a rendeknek e manőverrel való szembefordulása nem tekinthető valami, csak erre az időszakra jellemző politikai felfogás vagy koncepció részének: az 1618-as és az 1625-ös országgyűlés éppen olyan élesen, ha nem még viharosabban elvetette az udvarnak az örökösség elfogadása irányába célzó politikai manőverét, mint az 1655-ös. A rendi dualizmus felszámolásáért, illetve megőrzéséért folytatott harc az abszolutizmus kialakítása előtti időszak természetes velejárója mind az uralkodó, mind a rendek oldaláról. Szelepcsónyi a javaslat felvetése előtt három napig járta a rendeket, hogy rábeszélje őket annak elfogadására. A jelek szerint azonban nem járt túlságosan nagy sikerrel, Lipót választás nélküli koronázásának az ügye a követek gyűléséig el sem jutott. A kancellár szállásán meghívott személyek tárgyalták a dolgot ós egyértelműen elvetették. A királyságbeli rendiség képviselői pontosan érzékelték azt a veszélyt, amit az uralkodóház szándékának a megvalósulása jelentett volna; a meghívottak minden vita nélkül szembeszálltak az udvar Szelepcsényi-közvetítette intenciójával. Feltehető pedig, hogy olyan személyeket hívtak, akiknek az egyetértésére számíthattak, ha ugyan az előzetes megbeszélések alapján ez bárkiről is valószínű volt. A kancellárral szemben ugyanis nem más képviselte a rendiség álláspont ját, mint az érsek. Amikor Szelepcsónyi a választás nélküli koronázást hozta szóba, Lippay — ugyanazon a megbeszélésen — a választás mellett szólalt fel. Az érsek kezdettől, már az országgyűlési propozíciókra benyújtott javaslatában választásról és koronázásról beszólt. Ha ez nem így lenne, talán feltételezhetnénk, hogy a nádor megválasztása és saját helytartóságának a megszűnése miatti sérelme beszélt belőle a kancellárnál folytatott megbeszélésen. így azonban világosan látszik, hogy nem pillanatnyi meggondolás, hanem a rendiség érdekeinek, a rendiséget fenyegető veszélynek a felismerése késztette a Szelepcsényivel való nyilt szembeállásra. Lippayt nem kell bemutatnunk, mind a kortársak, mind az irodalom úgy tartja őt számon ebben az időben még — közismert később a Wesselényi-összeesküvésben játszott szerepe —, mint az udvarhoz legközelebb álló körök képviselőjót. A Szelepcsényi javaslatával való szembefordulásában mi sem akarunk valami újat láttatni ezidőbeli politikai felfogása tekintetében. Szembefordulása véleményünk szerint éppen azt mutatja, hogy a Lipót választásának elengedését célzó javaslat még az udvarhoz legközelebb állókat is elfordította a bécsi politikától. Vitáról a szó szoros értelmében tekintve nem is beszélhetünk a választással kapcsolatban. A kancellár szállására hívottak vita nélkül Lippayhoz csatlakoztak, és kijelentették, hogy csak választás után hajlandók a trónörököst megkoronázni. A gravamenekre kapott válasz átvétele után választanak ós valamikor később koronázzák meg. Valóban éles vitára majd csak később került sor Lipót trónrakerülésével kapcsolatban, amikor az uralkodói válasz megérkezett ós a követek egy része nem akarta elfogadni, ennek megfelelően a tónörökös megválasztását sem akarták engedni. Ennek a mozgolódásnak a szervezői az erdélyi követek voltak, akik állítólag kontradikálni akartak a tónörökös megkoronázásának, de mivel nem volt utasításuk, nem tehettek semmit. Zrínyinek a Lipót trónrajuttatása körüli eseményekben játszott szerepéről az országgyűlésen készült feljegyzések nem szólnak, világosan kiderül viszont belőlük, hogy nem lehetett szükség az ő különös kiállására, mert a királyválasztás elhagyására vonatkozó 25 Ezeknek az országgyűléseknek a vitáit nagyon jól összefoglalja a főszereplő, Pázmány életrajzírója: Fraknói: i. m. 104—107. és 158—160. 1.
