Századok – 1972

Történeti irodalom - Wittman Tibor: Lex Gueux dans les „bonnes villes” de Flandre (1577–1584). (Ism. Jónás Ilona) 430/II

431 TÖRTÉN"ETI IRODALOM olyan tanulmányt, amely a németalföldi forradalom és szabadságharc problematikáját sok vonatkozásban új megvilágításba helyezi. Wittman Tibor mélyen alapoz. A flandriai városok történetében egészen a XIII. századig nyúl vissza, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyaikat formálódásuk menetében ragadhassa meg. Otthonosan mozog a vonatkozó szakirodalom egészében, biztos kézzel talál rá a legfontosabb csomópontokra, kritikailag dolgozza fel az egymással szembesített nézeteket, és elméleti igényességről téve tanúságot alakítja ki a maga álláspontját. A flandriai városok posztóiparának fejlődéstörténetében nagy figyelmet fordít a kereskedelem szerepére és arra, mint szerzett kivételes politikai hatalmat a céholigarchia testületi szervezete a városok virágkorában éppen a kereskedői befolyás elleni harc során. Ezt a küzdelmet mélyítette el az a körülmény, hogy a nagyvárosok hagyományos céhes iparával szemben a vidéken (a szerző felhívja a figyelmet, hogy korántsem általában a falun, hanem elsősorban a kisvárosokban és egyes körzetekben) kialakult kötetlenebb iparűző réteg fejlődése viszonylag korán megindult. A városfalak között végbement politikai küzdelmek fordulatai magyarázzák a városi magisztrátusok lavirozását az angol és a francia király között, amit befolyásolt az a körülmény, hogy a flandriai posztóipar léte függött az angliai gyapjúszállítmányoktól. A nyersanyagellátás fokozódó nehézségei kiélezték a városi céhiparosok ellentétét a kereskedőkkel és az utóbbiak befolyása alatt álló vidéki iparűzőkkel. A városokon belül a hatalmi pozíciókat megszállva tartó céholigarchia gazdaságilag útját állta a manufaktúra-ipar kibontakozásának, ugyanakkor saját gazdasági hanyatlásából merítette azt az elkeseredést, amivel a burgundi herceg, illetve a Habsburg uralkodó centralizációs törekvéseivel szembeszegült. A németalföldi forradalom egyik korántsem eléggé tisztázott kérdésköre a parasztság részvételével kapcsolatos. Wittman Tibor nem tekinti kielégítőnek a vonatkozó agrárkutatásokat. Elsősorban a kisparaszti bérletrendszer tüzetesebb vizsgálatát igényli az objektív viszonyok tisztázása érdekében. Amennyire az eddigi feltárás alapot nyújt átfogó következtetésekre, indokoltnak látja kiemelni, hogy a tőkebehatolás a mezőgazdaságba még igen korlátozottnak tűnik, a bérleti kisgazdaságok árutermelése fejlődőben volt ugyan, de viszonylag lassú ütemben és megszakításoktól korántsem mentesen. Az agrárnépesség politikailag szemben állt a kizsákmányolóknak tekintett városokkal, sőt azoknak ellenszegülése a centralizáló törekvésekkel még erősítette is monarchikus érzelmeit. Az abszolutizmus adóterhei és áldozatokat követelő háborúi viszont elégedetlenné tették, ha forradalmivá nem is. A politikai viszonyok elemzéséhez közelebb lépve Wittman megállapítja, hogy a burgundi centralizációs kísérlet folyamán lényegesen nem gyengültek a nemesség és a városi patríciusság hatalmi pozíciói, és nem számolódott fel a tartományi különállás. Sőt az állami intézmények fejlődésével párhuzamosan a rendek is erősíteni tudták helyzetüket és politikai befolyásukat. A Habsburg-centralizáció kudarcot vallott a partikularizmus erején, amit V. Károly uralkodásától kezdve a spanyol—flamand ellentét jelentékenyen fokozott. Az uralkodó ennek áthidalására törekedve elérte, hogy a németalföldi nemesség is részt vett hadjárataiban, magas állami hivatalokat töltött be, anélkül azonban, hogy rendi jogaiból, köztük az adókivetés jogából engedett volna. Az abszolutisztikus törekvések erősödésével a konfliktus elkerülhetetlenné vált. A spanyol abszolutizmus elemző bemutatása Wittman T. sokoldalú könyvének ugyancsak kitűnő fejezete. Bátran él a komparáció lehetőségeivel, a nyugati és a keleti abszolutista kísérletek osztálypolitikájához viszonyítja a spanyol abszolutizmusét. Ez nemhogy segítette volna a polgári elemeket az egységes belső piac kialakításában, hanem rövidlátó és zaklató politikai intézkedéseivel maga járult hozzá gazdasági bázisuk tönkretételéhez. Keveset tett az intézmények megújítása terén, és képtelennek bizonyult a prov inciális erők leküzdésére. Gazdasági tekintetben nem élt eléggé azokkal a lehetősé-