Századok – 1972
Tanulmányok - Zimányi Vera: A nagymartoni kerület gazdaság- és társadalomtörténete a XVI. századtól 1768-ig 5/I
A NAGYMARTONI KERÜLET GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE 29 i erdőkből, halastavakból származó pénz jövedelmet is, míg az 1625. évi számadás ilyen jellegű bevételekről nem tesz említést; nyilván azokat külön könyvelték el. Miután az Esterházyak berendezkedtek új uradalmukban, amint erre már utaltunk, jelentős változásra került sor a jobbágyok szolgáltatásaiban. 1646-ban, nem tudni, hogy vajon az uradalom, vagy pedig a jobbágyok kezdeményezésére történt-e —, kontraktusokat kötöttek egy sor faluval, ill. mezővárossal, éspedig általában a legvagyonosabbakkal. Az egész község meghatározott évi összegben váltotta meg a földesúri pénzadót (vagyis a Szent György és Szent Mihály napi cenzust), aTatzgeldet, aThorkrint (szintén kisebb összegű pénzadó), valamint a gabona- és bordézsma pénzbeni megváltását, egyes községekben pedig a megváltás a Hussarengeldet is magában foglalta. Ha azonban jobban szemügyre vesszük a szerződésben felsoroltakat, úgy az derül ki, hogy csupa pénzszolgáltatást váltottak meg ugyancsak pénzzel, tehát tulajdonképpen csak egy fajta racionalizálás történt, és a sok kisebbnagyobb összeg helyett a község egyetemlegesen, egy összegben fizette ezután a földesúrnak a már addig is adott pénzszolgáltatásokat.60 így kontraktuális községgé vált Nagymarton, amely 1661-ben 2100 ft-ot fizetett, Marz (1200 ft), Pecsenyéd (1900 ft), Zemendorf (800 ft), Schadendorf (800 ft) és St. Nicola (100 ft), továbbá az ugyancsak a fraknói uradalomhoz tartozó, de már az eisenstadti kerületben fekvő Milchdorf (1884 ft), Grosshöf lein (1500 ft), Breitenbrunn (1500 ft) és Trausdorf fele (350 ft), Prodersdorf fele (150 ft). Nem kötött kontraktust, hanem továbbra is külön-külön fajtánként teljesítette különböző pénzszolgáltatásait Forchtenau, Sieggraben, Wiesen, Siegles, Hirm, Antau, Stöttera, valamint az 1661-ben zálogba adott Krensdorf, az eisenstadti kerülethez tartozó fraknói falvak közül pedig Zillingtal. Ha a fenti összegeket elosztjuk az 1675. évi urbárium alapján megállapítható jobbágycsaládfők számával, akkor azt kapjuk, hogy a kontkraktust fizető helységekben a telkes jobbágyok (a fél- és negyedtelkeseket is beleértve) fejenként mintegy 16 — 18 ft. készpénzt fizettek az uradalomnak; ez az összeg csak a kisebb községekben szállt alá 8 — 12 ft-ra. A zsellérek feltételezhetően ennél jóval kevesebbet fizettek, a gazdag jobbágyok pedig többet, azonban nem maradt fenn kulcs a terhek elosztására vonatkozóan, s így ennek arányát nem tudjuk. Tehát mindössze az eléggé jelentéktelen mennyiségű kulináriák beadása, valamint a hegyvámbor beszolgáltatása jelentette a fraknói uradalom jobbágyai számára a természetbeni adózást. A szolgáltatásoknak ez a rendszere olyan fejlett paraszti árutermelést, piaci kapcsolatokat tételez fel, amilyeneket az ország más vidékein aligha találunk ebben a korszakban. A kontraktust nem kötött falvak pedig ugyanezeket a pénzbeni szolgáltatásokat fizették, csak tételenként külön-külön, jobbágyháztartásokra kivetve. Az igen fejlett árutermelést, ill. pénzgazdálkodást tehát náluk is épp úgy megtaláljuk, mint a kontraktuális falvaknál, ill. oppidumoknál. — 1661-ben a kontraktust kötő falvakra is kirótták a falvanként különböző mennyiségű bannweint, amelyet kötelesek voltak kiárulni a földesúr számára. Ez nyilván igen terhes kötelezettség volt a jobbágyok részére, és úgy látszik, sikerrel küzdöttek ellene. Erre utal egy datálatlan, de mindenesetre a XVII. század utolsó 80 Községek és mezővárosok pénzszolgáltatásainak ilyen átalányösszegben való teljesítésére számos példa van az ország más részéből is. Ide vonatkozó felsorolás található többek közt: Pach Zs. P. : Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés . . . 230—231. 1.
