Századok – 1972
Tanulmányok - Szász Zoltán: Az erdélyi román polgárság szerepéről 1918 őszén 304/II
310 SZÁSZ ZOLTÁX sem voltak meg; a román királyság népének és vezetőköreinek — a magyar kormányról nem is beszélve — egyaránt idegen elképzelés volt. Az erdélyi román politikusok másik csoportja (pl. Miháli T., Vlád A., Pop György) képviselte a jjárt ún. hagyományos irányzatát, ők álltak közelebb a magyar kormányhoz és mindig készek voltak lemondani az általános választójog követeléséről, az autonómiáról, néhány tanügyi és nyelvi engedmény, de főként egy pár tucat román többségű választási kerület biztosítása reményében. Ezek azonban véleményüket nyilvánosságra hozni nem merték, s a párton belül is olykor kisebbségben maradtak. A harmadik irányzat az értelmiségi-kispolgári csoport volt. A „fiatalok" — ahogy őket nevezték — a háború alatt Romániában nyíltan propagálták az antantpárti hadbalépést (Goga O., Lucaciu L., Täsläuanu О., Pop Ghi^ästb.).32 Az erdélyi román politikusok, amikor még nem lehetett előre tudni, hogy milyen lesz a viszony a dunai királyság és a Monarchia között, óvatos diplomáciával oldották meg az állásfoglalás kényes kérdéseit. Bukaresti látogatásaik során az antantpártiaknak kijelentették, hogy akarják Erdély és Románia egyesítését, a központi hatalmakat támogató politikusok előtt pedig hangsúlyozták, hogy nem óhajtják az uniót. A háború után kijelentették, hogy az antantbarát nyilatkozatuk volt őszinte.3 3 ' Románia hadbalépésekor — 1916. aug. 27. — a Román Nemzeti Pártban is meghasonlás következett be. Napok alatt nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a háború kimenetelét Románia hadbalépése egyáltalán nem döntötte el, s a Nemzeti Párt a kormány haragját nem akarván magára vonni, gyakorlatilag 1 hozzájárult a hűségnyilatkozatok megtételéhez.3 4 Ténynek látszik, hogy az erdélyi románok szimpátiája a román csapatokkal szemben kisebb volt, mint azt a román vagy a magyar hivatalos körök várták. Ferdinánd király szerint „maguk az erdélyi románok is ellenségként fogadták", s Iorga is megjegyezte, hogy „soraikból egyetlen köszöntő szó nem hangzott el, amikor 1916-ban a román hadak átlépték a határt".35 Ezek persze túlzások, sokan örültek. A többség azonban tartózkodó volt. Álláspontjukat a központi hatalmak katonai fölénye utólag igazolta, akárcsak a komoly internálások és a „felségárulási" perek, amelyeket 1916 végén és 1917 elején többszáz román személy ellen indítottak, ámbár egyrészüket „a toyábbi vizsgálat megejtéséig szabadon bocsátották". Súlyos gondot jelentett az ún. kultúrzóna bevezetése is.3 6 Románia hadbalépése és veresége jelentéktelenségre kárhoztatta a Román Nemzeti Pártot. Csak a határoktól távol élő nyugati emigránsok (Pl. Popovici Aurél) szólaltak meg néha, de senki sem hallgatott rájuk.3 ' 32 Maniu: i. m. 12. 1. 33 Liveanu: i. m. 149. 1.; az egész kérdéshez még I. Maniu: Ardealul in timpul räzboiului. Cluj. 1921. 41 1. ill. Szász Zsombor : i. m. 34 Ilyenek Vajda-Voevod nyilatkozatai a bécsi Reichspostnak, Pop C. István szeptember 5-i nyilatkozata a magyar parlamentben, végül 1917 februárjában mintegy 200 vezető és egyházi személyiség írta alá a hűségnyilatkozatot. Liveanu: i. m. 152. I. 35 Szász Zsombor: i. m. és N. Iorga: Supt trei regi. Bucuresti. 1932. 288. 1. Al. Marghiloman: Note politice. II. köt. Bucureçti. 1927. 221 — 223. 1. ' 36 Országos Levéltár, Igazságügyi Minisztérium iratai, 421/36 res. 1917. febr. 22.: Din Istoria Transilvaniei II. (h. п., é. n.) 327. 1.; a kultúrzónára uo. 402. 1. és Jancsó Benedek: A román irredentista mozgalmak története. Bpest. 1920. 436—437. 1. 3* Lásd írásait: La question roumaine en Transylvanie et en Hongrie. Paris—Lausanne. 1918, 230 1.
