Századok – 1972
Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Az európai városok a kapitalizmus küszöbén 277/II
296 GYIMESI SÁNDOR ségi szintjéből fakadva ott is éreztette hatását, ahol a céhkorlátok vidékre űző ereje kisebb volt. Ez pedig a város számára a közlekedés adott színvonalán elérhető terület mezőgazdaságának teljesítőképessége. Ez szabott határt a már a XV. században túlnépesedő flamand „jó városok" fejlődésének is;80 nem tudván nagyobb népesség-koncentráció eltartására vállalkozni. A XV. századtól Nyugat-Európa városaiban gyakran megismétlődő belső krízisek, éhségfelkelések stb. összefüggésben álltak ezzel, aminthogy a közvetlen környezetből beszerezhető elegendő élelem hiánya más oldalról biztosította a modern típusú nemzetközi kereskedelem fejlődését, új hatások megjelenését idézve fel ezzel. A közlekedési viszonyok kezdetlegessége folytán nemcsak a mezőgazdaság abszolút feleslegének, hanem a koncentrálható élelmiszermennyiség nagyságának is jelentősége volt ebből a szempontból. A mezőgazdaság könynyebben és olcsóbban tudott eltartani egy vidéken szétszórt, nem-őstermelő népességet, mint ugyanakkora létszámú, de nagy területről egy helyre tömörített iparos lakosságot. A földművelés alacsony színvonala egy bizonyos ponton útját állta továbbá az iparos-őstermelő foglalkozások szétválásának is, nem engedve meg nagytömegű, csak ipari tevékenységet űző munkásság létrejöttét, mivel munkaerejük egy részét az idényjellegű mezőgazdasági foglalkozás számára igényelte. E fejlettségi szintnek jobban megfelelt az őstermeléstől még teljesen el nem szakadt parasztiparos típusa, aki munkaerejét megosztva a két foglalkozás között, annak intenzívebb kihasználását tette lehetővé. Az ipari tömegtermelés tehát a maga munkásszükségletét főfoglalkozású, egy helyen koncentrált munkástömeggel kielégíteni nem tudta, egyszerűen azért, mert élelmiszerellátásukat sem a termelés, sem a szállítás oldaláról nem tudta megoldani. Ezért kénytelen volt falun szétszóródni; a mezőgazdasági cikkek iránt támasztott fokozott keresletével serkentője lett az ipar forradalmát megelőző, s azt lehetővé tevő mezőgazdasági forradalomnak.81 Az ipari forradalom a technikai bázist,8 2 a mezőgazdaság forradalma az élelmiszerbázist teremtette meg ahhoz, hogy az ipari termelés ismét a városokban összpontosuljon. A termelékenység növekedésével a mezőgazdasági termelésben fölöslegessé váló munkaerő ipari alkalmazása lehetséges, a földjétől megfosztott, kisajátított paraszt számára az ipari munkavállalás szükséges lévén, az a mobilizálható bérmunkás tömeg is létrejött, amely a városokba áramolhatott. A tőkés nagyiparnak ugyanis feltétele a termelés központosítása, s ezáltal városi koncentrációt teremt.83 Az ipar tehát ismét városokba tömörül, de nem privilegizált városokba céhes formában, hanem iparszabadság alapján nagyüzemi szervezettel, továbbá a teljesítőképesebb mezőgazdasági termelés kialakulásával munkássá válható, a kisajátítás révén bérmunkára utalt, a szállítástechnika fejlődésével nagy tömegekben koncentrálható, s a Rural Industry iskolájában szakmát ismerővé vált dolgozókkal. Ehhez azonban el kellett takarítani mind a mezőgazdaság fejlődését, mind az iparszabadságot akadályozó feudalizmust. Attól, hogy ez mikor és mennyiben sikerült, nagy mértékben függött a városok sorsának alakulása is. 80 Wittman T.: i. m. 11. 1.; A flamand posztóipar tőkés lehetőségei. Századok, 1961. 69. 1. 81 A mezőgazdasági termelés ugrásszerű növekedése s a munkaerő tömeges felszabadulása a mezőgazdasági munka alól, feltétele az iparfejlődésnek. 82 Vö.: Marx: A tőke, I. köt. 352. 1. 83 Vö.: Engels: Anti Dühring. 290. 1.
