Századok – 1972
Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Az európai városok a kapitalizmus küszöbén 277/II
290 GYIMESI SÁNDOR tehát valamivel több, mint 20%, az 1930-as évekre újabb 73, azaz 9,35%, összesen 232 település, az egész településállománynak mintegy 30%-a. A XV—XVIII. században kapott központi szerepkört 115 helység, nem egészen 14%, de ennek több mint fele — 62 a XX. századra újra egyszerű településére süllyedt. A XIX. század folyamán 55, azaz 7,05%, újonnan szerzett centrális funkciót, míg körülbelül ugyanannyi 54 helység régi, a XV —XVIII. század folyamán központi szerepkörét elveszített település, ismét centrális hellyé emelkedett. Azok száma, amelyek végig megőrizték központi funkcióikat: 296* majdnem 40%. Mivel Klöpper a centralitást olyan tágan határozta meg, hogy Zentraler Ort-jai a városoknál jóval szélesebb kört ölelnek fel, azért az általa megállapított 5 centralitási fokozat három felső kategóriáját — ami körülbelül egyezik a városokkal —, külön is kivetítettük. Az így nyert 120 településből végig megőrizte központi helyzetét 112, — több mint 93% -, a XVIII. században szerezte 3, a XIX. században 5, de ebből egy már 1400 körül centrális hely volt, csak később lesüllyedt. A nem az iparra, hanem a primér központi funkciókra támaszkodó városhálózat viszonylagos állandóságát ezek a számok világosan mutatják. А XVII — XVIII. században nagyobb számban Németországban az adminisztratív funkciók egy sajátos várostípust is kifejlesztettek: az egyes uralkodók fő- és székvárosait. Ilyen volt Bécs, Berlin, Drezda, München stb. Németországon kívül a már a XVl. században százezres lélekszámot elérő Nápoly, a valamivel később felemelkedő Madrid, Pétervár stb. Növekedésükben elsősorban a szorosabban vett centrális funkciók kialakulásának volt nagy szerepe.47 E funkciók viszonylag kevés teljesen új várost hoztak létre, bár erre is van példa; a közismerten új alapítású Péterváron kívül például Karlsruhe — inkább meglevő kezdeményeket fejlesztettek naggyá. A politikai-dinasztikus államképződés háttérbe szorította az egyéb városképző tényezőket, s a rezidenciák túlszárnyalják növekedésükben a többi várost.48 A modern típusú nemzetközi kereskedelem4 9 kibontakozása, amely a kereskedelmi útvonalak eltolódásával járhatott együtt, ugyancsak részes volt a középkori városok hanyatlásában. Ez azonban nem volt általános, a régi városok nem veszítették el feltétlenül kereskedelmi jelentőségüket, csak ott, ahol a világkereskedelem — elsősorban a tengeri kereskedelem — fő vonalai áthelyeződtek, vagy ahol a környező terület termelési szerkezete alapvetően megváltozott. A kereskedelmi utak eltekintve a nagy világvonalaktól közepes mozgékonvságúak. H. Dörries vizsgálatai szerint például Alsó-Szászországban a távolsági forgalom országútjai a késő középkor óta összhosszukban alig változtak, állományuk pedig mintegy egyharmad részben cserélődött ki.50 Másrészt a kereskedelmi funkciók változása az egyes városoknál időben nem feltétlenül esik egybe az ipari funkciók átalakulásával. így a kereskedelmi 47 Birjukovics—Porenyev—Szkazkin: Az újkor története. Bpest. 1953, 211. 1.; XV. Sombart: Der moderne Kapitalismus. München— Leipzig, 1921. I. köt. 769 — 770. 1.; H. Mottek: i. m. 1. köt. 288. és к. 1. 48 Handwörterbuch der Sozialwissenschaften, IX. köt. 725. 1.; W. Francke: i. m. 112. 1. 49 A régi típusú és a modern kereskedelem közötti átváltódás kérdéseinek megválaszolásával még adós a történettudomány. A figyelem is csak legújabban terelődött rá. (Ld. Fach Zs. P. fentebb idézett tanulmányát). így a városokra gyakorolt hatását illetően meg kellett elégednünk néhány, a felszínen is szembeötlő jelenség bemutatásával. 50 R. Klöpper: i. m. 31. 1.
