Századok – 1972

Folyóiratszemle - Mohler; Armin: A történelmi ismeretterjesztésről Franciaországban és Angliában 256/I

262 KRÓNIKA ben-időben teljességre törekvő megvilágításának feladatát". Ez pedig kötelezi arra, hogy bizonyos értelemben eleve integráltan kezelje saját anyagát. Ezzel a sajátos lehetőséggel függnek össze nevelési szempontból sok tekintetben páratlan lehetőségei is. Végül a szakképzés minden területén érvényesülő folyamatos korszerűsítés követelményével kapcsolatban kifejtette, hogy döntő feladat ,,a hajlam és a készség kialakítása a lépéstartásra a szak eredményeinek és problematikájának fejlődésével", de ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az ehhez szükséges „kritikai készségek kialakításának is alapvető feltétele ... a marxizmus—leninizmus történetszemléletének és kutatómódszerének alapos ismerete". Balázs Györgyné kandidátus, egyetemi docens hozzászólásában először azt vizsgálta, hogy a történész szakképzés mennyiben segíti a hallgatók személyiségének alakítását. Megítélése szerint ahogy a „személyiségben a megújulás ós az állandóság együvé tartozó fogalmak, úgy a történész szakképzésben sem riasztó ellentétpár a tudományos képzés és a pedagógus hivatásra való nevelés". A szaktudományos képzés eredményei jelentkeznek majd a pedagógus munka során, míg a hivatás szeretete a pedagógust a szaktudomány jobb elsajátítására ösztönzi. Ezután a szakképzés és a középiskolai oktatás kapcsolatának szorosabbá válásának összefüggésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az egyetemi oktatónak éppen úgy, mint a középiskolai tanárnak minden évfolyamnál „meg kell vívnia a harcot a tananyag és hallgatók, illetve tanulók bensőséges kapcsolatának kialakításáért". Véleménye szerint csak az újra érzékenyen reagáló tanári személyiség alakíthat ki a fejlődéssel lépést tartó, azt elősegítő nemzedékeket. Faludi Szilárdné aspiráns arról a felmérésről számolt be, amely során az 1961— 1971-ben végzett történelemszakosok a gyakorlati képzés hatékonyságáról nyilatkoztak. A hozzászóló által idézett tipikus válaszok általában rámutattak a pedagógus képzés hiányosságaira. Frank Tibor egyetemi hallgató örömmel szólt a közelmúltban bevezetett választási lehetőségről; a speciális kollégiumok és szemináriumok bővülő rendszere lehetővé teszi a sajátos igények kielégítését. Ezután a történész képzés célkitűzéseivel, a specializálódási lehetőségekkel, a két szaktárgy választásának kötelezettségével foglalkozott. A specializálódással kapcsolatban érintette az V. év kérdését. Javasolta az iskolai gyakorlat korábban történő beépítését, hangsúlyozva, hogy az iskolával kialakuló közvetlenebb, életszerűbb kapcsolat a tanárképzés hasznára válnék. Az egyetemi képzés módszereivel kapcsolatban hiányolta, hogy a hallgatók nem kapnak megfelelő bevezetést az egyetemi munkához. Végül ismertette a hallgatók önálló munkájának kibontakoztatására lehetőséget adó területeket: a szemináriumi dolgozatról, a szakdolgozatról és a tudományos diákköri munkáról szólt. Diószegi István kandidátus, egyetemi docens igen hasznosnak, gondolatébresztőnek minősítette a bevezető előadásban hallottakat, amelyből különösen kiemelte a korszerű műveltség állapotának meghatározását. Ezek szerint elsősorban egyfajta hajlamról, kialakított képességről, vagyis talajdonképpen állandó nyitottságról van szó mindenfajta szükséges tudásanyag befogadására. „A korszerű műveltség kialakítása következésképp ennek a befogadási hajlamnak a kialakítását feltételezi. A meglevő hajlam ós a kialakított igény aztán a továbblépésre, önművelésre serkent: a meglevő kiegészítésére és az új befogadására. A műveltség állapota ilyenformán művelődés, továbbművelődés folyamatává alakul." A hozzászólás következő részében Diószegi István a korszerű műveltséget elsősorban befogadási képességnek értelmezve megpróbálkozott a tartalmi összetevők konkrét meghatározásával. Véleménye szerint a tartalmi komponensek között az irodalmi-művészeti, a tudományos-technikai és a világnézet-politikai összetevő mindenképpen állandó helyre jogosult. A továbbiak során Diószegi István az általános képzés és a szakképzés helyét