Századok – 1972
Tanulmányok - Zimányi Vera: A nagymartoni kerület gazdaság- és társadalomtörténete a XVI. századtól 1768-ig 5/I
12 ZIMÁNYI VERA E tekintélyes vásárlóerővel rendelkező parasztság előtt azután nem voltak elérhetetlenek a közeli városok kézművesei által előállított iparcikkek, de még a Bécsújhelyről, Bécsből beözönlő finomabb textíliák, fém- és faáruk sem. Falu és város között olyan fejlett árukapcsolat alakult ki, amely párját ritkítja ezekben az évszázadokban a történeti Magyarország területén. Ha azonban egy falusi társadalom jelentős anyagi jólétnek örvendett, a tapasztalatok szerint sohasem egységes, homogén meggazdagodásról volt szó, hanem erős differenciálódásról: a tehetős, vagyonos jobbágyok mellett általában jelentős számú elszegényedett és nincstelen elem található. A fraknói uradalom forrásai, elsősorban urbáriumai sajnos nem veszik számba a jobbágyság állatállományát, szőlőit, irtásföldjeit, hanem főleg a községek egészének a teherbírását rögzítik; a jobbágyok vagyoni rétegződése így e forrásokból nem rekonstruálható. A nagyszámú analógia alapján azonban biztonsággal következtethetünk e területen is a jelentős vagyoni differenciálódás meglétére. A gazdaságföldrajzi adottságok, a városfejlődés tendenciáinak a felmérése mellett azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a fontos történelmi tényt sem, hogy a nagymartoni kerület legnagyobb részét kitevő fraknói uradalom hosszú időn keresztül az alsó-ausztriai kamara közvetlen igazgatása alatt volt.1 7 Ennek köszönhető, hogy éppen abban az időszakban (a XVI. század második felében, a XVII. század első harmadában), amikor Magyarország más részem a földesúri majorok kiépítésével párhuzamosan a jobbágyság terhei egyre fokozódtak, jogviszonyai romlottak, végül a XVII. század első harmadában sorra elvesztették szabad költözési jogukat, az osztrák kamarai igazgatás alatt élő fraknói jobbágyság megmenekült ettől a sorstól, vagy legalábbis enyhébb formában élte át a majorkodtatás révén a jobbágyokra háruló terhek bevezetését. Mire ténylegesen magyar földesúr (Esterházy Miklós nádor) birtokába kerültek (1622), és mire az uradalmat törvényesen is visszakebelezték Magyarországhoz (1626), az új földesúr, kialakult szokásjog szerint, kedvezőbb helyzetben élő, és mindenekelőtt: vagyonos, nagy teherbírású jobbágyok urává vált, akiket egyszerre nem tudott, — talán nem is akart, mert nem lett volna érdemes —, a fejletlenebb, belső-magyarországi módszerek szerint való szolgáltatásokra erőltetni. Szolgáltatásaiknak pénzzel való megváltása ennél sokkal nagyobb hasznot jelentett. Hogy a XVII. századi Magyarország egyik legvagyonosabb családjának, az Esterházyaknak a birtokai között is milyen nagy értéket képviselt a fraknói uradalom, azt a ránk maradt összeírásokból, becslésekből tudhatjuk meg. Egy 1678. évi számadás szerint18 a fraknói uradalom pénzjövedelme 36 665 ft; az összes többi uradalomé ennél jóval kevesebb, így a kismartoni uradalomé 25 860 ft, Lánzsér és Lakompak uradalmaké összesen 17 265 ft, Lékáé 14 302 ft, Keresztúré 7213 ft, Köpcsényé 11 347 ft, Schwarzbaché 2085 ft volt. Néhány évvel későbbről, 1689-bői ugyancsak hasonló sommás összegezéseket találunk:19 a fraknói uradalomból évi 35 000, a kismartoniból 22 000, a lánzsériből és lakompakiból 20.000, a lékaiból 18 000, a keresztúriból 8000 ft jövedelem származott, a kisebb uradalmakat nem is számítva. 17 August Ernst : Zur Frage der von Ungarn an Österreich verpfändeten Herrschaften; Mitteilungen des Oberösterreichischen Landesarchivs, Graz. Bd. 6. 18 Az 1678. évi számadás: OL. Esterházy hg. levéltár, P. 126. 102. köteg, 10480. sz. 19 OL. Esterházy hg. lt. P. 125. 103. köteg, 10538/a. sz.
