Századok – 1972

Tanulmányok - Zimányi Vera: A nagymartoni kerület gazdaság- és társadalomtörténete a XVI. századtól 1768-ig 5/I

10 ZIMÁNYI VERA menti osztrák tartományokban lehetett megfigyelni, hanem éppúgy Belső-Ausztriában, Tirolban és Sziléziában is.1

2 Ha az osztrák városokra bénítóan hatott a német tőke előrenyomulása, sokkal fokozottabban ez volt a helyzet a magyarországi városokban.Sopron számára pl. mindvégig a legnagyobb konkurrens Bécsújhely maradt. A soproni városi számadáskönyvek tanúsága szerint pl. még a városi magisztrátus is évszázadokon keresztül Bécsújhelyen szerezte be a városi háztartás és városi magángazdaság (majorok) részére szükséges szerszámokat, vasárukat, szöget, valamint az épületfát, zsindelyt, lécet, szőlőkarót és faeszközöket, tehát az egykori élethez szükséges fém- és faeszközök zömét. Gyakran mentek a soproniak Bécsújhelyre posztót és gyolcsot vásárolni, azonban a legtöbbször soproni kereskedőktől vették meg ezeket a textíliákat, akik maguk is külföldi kereskedőktől, hitelbe vásárolták árukészletüket, s hitelezőik között — mint ez Othmar Pickl könyvéből kitűnik — ott szerepelnek s bécsújhelyiek is. Ily módon nemcsak nürnbergi, augsburgi, frankfurti kereskedőktől kerültek erős függésbe, hanem a közvetítő bécsi és bécsújhelyi kalmároktól is. De a külföldi konkurrencia mellett, amely finom és középfinom minőségű iparcikkekkel látta el a magyarországi piacot, egy másik jelenség, a mezővárosok hálózatának a kifejlődése is akadályozta a magyarországi városfejlődést. Ez azt jelentette, hogy a XV. század második felében már nem nyílt lehetőség a belső piac jelentős szélesítésére. A belső piac nem egységesült, hanem felszabdalódott és decentralizálódott. A lakosság számának növekedésével párhuzamosan növekvő keresletet a sok oppidumra szétosztva elégítették ki, bár az oppidumok egyre nagyobb számú kézművesei elsősorban az olcsó, durva tömegfogyasztási igényeket szolgálták.13

Ennek a fejlődési tendenciának köszönhették az uradalmunk területén kialakuló és egyre jelentősebbé váló mezővárosok, elsősorban Nagymarton, a felvirágzásukat. Mindez a nagyobb város rovására történt, amelynek egyetlen iparága sem volt elég tőkeerős ahhoz, hogy termelését nagy mértékben megszervezve, országrészekre kiterjesztette voina annak hatósugarát.1

4 Ilyen körülmények között a városi polgárság a XVI. század elejétől kezdve egyre fokozódó mértékben fordult ismét a mezőgazdasági temelés, bortermelő vidékeken pedig, mint amilyen a nagymartoni kerület is, a bortermelés felé. Soproni, de bécsújhelyi polgárok is versengve vásároltak egyre jelentősebb nagyságú szőlőket. Attól félve, hogy a kereskedéssel szerzett nyereséget előbbutóbb elvesztik (mint pl. a bécsújhelyi Funk-Gesellschaft is a XVI. század közepén), pénzüket föld, de méginkább szőlő vásárlásába invesztálták.Ennek a polgárságnak, amely a par excellence polgári tevékenységek gyakorlása során igen erős korlátokba ütközött, nem is titkolt vágyává lett, hogy a vásárolt föld- és szőlőbirtok mellé megszerezze a magyar nemességet is. A polgárságnak a szőlők vásárlása terén tanúsított buzgalma azonban már a XV. század közepén megnyilvánult, vagyis abban az időszakban, amikor a magyarországi városok polgársága előtt nagyjából bezárult a nagyarányú kereskedelmi terjeszkedés, piachódítás lehetősége. Kárpótlásul a borkereskedelembe való bekapcsolódáson kívül a bortermelésben való közvetlen részvétellel igyekeztek növelni hasznukat. Harald Prickler megállapítása szerint a XV. 12

0. Pickl: i. m. 43. 1. 13

Szűcs J.: Das Städtewesen . . . 124. 1. 14

Uo. 147. 1.