Századok – 1972

Történeti irodalom - Vasari; Emilio: Ein Königsdrama im Schatten Hitlers (Ism. Fejes Judit) 208/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 208 nyítani, hogy döntő, „végzetes" fontosságú események voltak hazánk, sőt Európa történelmének alakulása szempontjából is. Bevezetőként Churchill emlékirataiból idéz, melyben az angol politikus a versaillesi békét élesen elítéli, értelmetlennek tartja azt, mivel kibékíthetetlen ellentétek, s ezáltal'a második világháború forrása lett. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétrombolásával vákuumot teremtett ebben a térségben; az alkotmányos monarchiának, mint államformának a kikapcsolásával ezen országok és Németország belpolitikai életében is űr keletkezett, s ez lehetőséget nyújtott a szélsőjobboldali erők térnyerésére Németországban, illetve — ennek következményekónt — Németország térnyerésére Délkelet-Európában. A szerző tehát a Monarchia bukásából indul ki, amely szerinte nem volt szükségszerű, a Monarchia nem volt pusztulásra ítélve: a nemzeti és szociális kérdések reformjával életképessé lehetett volna tenni. Nem veszi figyelembe, hogy a Monarchia széthullása logikus következménye volt a nemzetközi viszonyok alakulásának, beleértve a forradalmi mozgalmak feltételeinek megérlelődését nemzetközi méretekben ós Magyarországon egyaránt. Konzervatív szemléletére jellemző, hogy véletlennek, egy véletlen háború következményének tekinti az 1918—19-es forradalmakat. (Ezt bizonyítandó, használ fel egy Jászi-idézetet, amely legfeljebb a polgári forradalom kitörésének spontaneitását illusztrálhatja.) Mivel a Monarchia széthullását nem tartja szükségszerűnek, s mivel a két világháború közti időszak azt látszik számára igazolni, hogy a dinamikus német külpolitikával és nem utolsósorban a kommunizmus „veszélyével" szemben szükség lett volna a délkelet-európai államok valamiféle szövetségére, összefogására, a szerző a restaurációs kísérletekben látja az utolsó lehetőséget, amely ezt alkotmányos formában megvalósíthatta volna. Vasari ismerteti a király távozása és visszatérése közti időszakot (1918 október — 1921 március). Elismeri, hogy a polgári forradalom célkitűzései — „egészséges" földreform, szociális reformok — helyesek, a történelmi fejlődós által megköveteltek voltak, de Károlyiék bukását pusztán azzal magyarázza, hogy „nem értettek a kormányzáshoz", így juthatott hatalomra Kun Béla, s alakulhatott meg a „néptől idegen" uralmi forma, a Tanácsköztársaság. A forradalmakban „kompromittált" köztársasági államformát logikus módon váltotta fel ismét a királyság. A király visszatéréséről a békekötésig természetesen nem lehetett szó, ezért Horthy kormányzóként gyakorolta az államfői hatalmat. Jóllehet az uralkodó osztályon belül már jelentős átcsoportulások mentek végbe, a legitimisták befolyása még erőteljes volt, így maga Horthy is úgy viselkedett, mintha ideiglenesnek tartaná a „király nélküli királyság" formát, s több ízben biztosította hűségéről az uralkodót. A trianoni béke aláírását követően IV. Károly jelezte, hogy az év folyamán vissza kíván térni, s Horthyra bízta az időpont kiválasztását. Mivel ez nem történt meg, és úgy tünt, fokozatosan háttérbe szorulnak a legitimista erők, a király úgy döntött, hogy személyes fellépésével tisztázza a helyzetet. A nemzetközi körülményeket kedvezőnek ítélte meg, — sa szerző is amellett száll síkra, hogy a király reálisan értékelte a lehetőségeket. Mi ennek az oka? Vasari tényként kezeli azt az ismert feltételezést, hogy IV. Károly közvetve Briand-tól bíztatást kapott, amennyiben akciója sikeres lesz, Franciaország a béke megőrzése érdekében használja fel befolyását (azaz: visszatartja a kisantantot a beavatkozástól), kudarc esetén azonban nem számíthat támogatására. A szerző szerint a francia politikusok — néhány kivételtől eltekintve — felismerték, hogy a győztes nagyhatalmak közti ellentétek s a növekvő ausztriai német befolyás ellensúlyozására a Habsburg-dinasztia a legalkalmasabb. Vasari szerint tehát a külpolitikai helyzet egyértelműen kedvező volt, s legfőbb érve, hogy a nagyhatalmak csak egy hét eltelte után (április 3-án) tiltakoztak, időt hagyva Károlynak. Gratz Gusztávra hivatkozva azt fejtegeti, hogy