Századok – 1972

Történeti irodalom - Kożmiński; Maciej: Polska i Węgry przed druga wojną światową pażdziernik 1938–wzresień 1939 (Ism. Kovács Endre) 193/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 195 jellegét, ami különösen a Münchent követő időben domborodik ki. A magyar külpolitika alapvető determinánsát a minden áron erőszakolt revízióban látja, de kiemeli, hogy e revíziós törekvés nem rendelődik alá a beeki terveknek, így nem is vesz fel németellenes jelleget, hanem — a politikai függetlenség, a szabad kéz megőrzésének meglehetősen erélytelen hangoztatásával egyidejűleg — megengedi a magyar politika fokozatos alárendelődósét a fasiszta német külpolitika céljainak. A magyar és a lengyel politikai aktivitás egybevetése során Kozminski a lengyel félben látja a nagyobb önállóságra, kezdeményezésre való készséget, amihez viszonyítva a München után két vasat tűzben tartó politika okait Kozminski abban látja, hogy míg a lengyel fél számára a kárpátukrajnai kérdésnek — mely kérdés München és az első bécsi döntés után nyitva maradt, teret adván a magyar—lengyel együttműködésnek, — a magyar partner intenciói szerint történő megoldása arra volt hivatott szolgálni, hogy gátat szabjon a németek ottani terjeszkedésének s az ukrán nacionalista mozgalomnak, s építő eleme legyen annak az új szövetségnek, melyet Varsó Hitlerrel szemben szeretett volna kiépíteni (megnyerve a gondolatnak Romániát, Jugoszláviát és esetleg Olaszországot is). Míg tehát Varsó szemében Kárpátukrajna likvidálását egy európai antifasiszta szövetkezésnek kellett volna követnie, addig a magyar politika ettől a koncepciótól elmaradt, és Kárpát-Ukrajna megszállásában csupán a revíziós törekvések egyik láncszemét látta, s a további céljának Erdély visszaszerzését tekintette. A szerző a magyar—lengyel együttműködést belső zökkenőivel együtt mutatja meg. A magyar részről kiadott forrásanyagokat számos ponton újakkal gazdagítja, közelebbi megvilágításba helyezi a becki terveket, és Leon Orlowski budapesti lengyel követ jelentéseinek tükrében a magyar hivatalos politika megnyilatkozásait is sűrűbben veszi szemügyre. Míg a lengyel politikát Magyarország irányában egyértelműnek és világosnak látja, a magyart sokkal inkább kényszerhelyzetben levőnek, vagy legalábbis olyannak mutatja, mint amely a kelleténél is inkább függőnek érzi magát Németországtól. Ha Beck az 1939. szeptember 1-i katasztrófa előtt a német agresszió veszélyét lebecsülte, úgy Kozminski szerint a magyar kormány ugyanebben az időben a német veszélyt eltúlozta. Ez vezetett szerzőnk szerint oda, hogy Kárpát-Ukrajna kérdésében a magyar politika Berlintől várta a döntés kimondását, és eredménytelen maradt a lengyel kormány minden kitartó unszolása, hogy a magyar haderő kezdjen önálló akcióhoz; ez vezetett a későbbiekben is a magyar politikai passzivitáshoz, a lehetőségek elmulasztásához. Hogy mekkorák voltak ezek a lehetőségek, a szerző pontosan nem jelöli meg, de világosan nyilatkozik arról', hogy milyen irányban kellett volna a magyar politikának aktív változtatásra elszánnia magát. A magyar—román viszony rendezésére kellett volna törekednie Budapestnek. A könyv sok adattal világítja meg a lengyel diplomáciai közvetítés meg-megismétlődő akcióit, s bizonyítja, hogy a kudarc oka a hajthatatlan magyar külpolitika volt, mely semmilyen kérdésben sem volt hajlandó engedményeket tenni Bukarestnek, jóllehet ott Varsó szerint megvolt a hajlam az egyezkedésre. Persze, a szerző jól látja azt is, hogy mi vezette a magyar kormányt ebben a merevségben: Budapesten az a meggyőződés uralkodott, hogy Romániával szemben támasztott revíziós célok megvalósulásához nem a közvetlen egyezkedés, hanem a hitleri politika támogatása vezet. Ugyanez az oka annak, hogy a budapesti külpolitika a lengyellel szemben is mindenkor tartózkodó, bizalmatlan. Kozminski 1938 októberétől követi nyomon a Budapest címére küldött lengyel üzeneteket és sürgetéseket, melyeket a címzett részéről nem követtek tettek. Ez a bizalmatlanság vezetett oda, hogy az első bécsi döntést követően nem jött létre az összehangolt magyar—lengyel katonai akció, sőt mindinkább szétválik egymástól a kétféle diverzió; párhuzamosan, de nem együttesen folytatja a magyar és a lengyel fél a diverzáns akciókat Kárpát-Ukrajnán, mint ahogy a diplomáciai akciókból is hiányzik az összhang. Kozminski ennek a magyar—lengyel huzavonának a folyamatát. 13*