Századok – 1972

Történeti irodalom - Isztorija Ruminii. 1848–1917; 1917–1970 (Ism. Dolmányos István) 176/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 176 ságunk alapvető „trendje" tehát arra utal, hogy a két háború között a termelés egyhelyben'topogott, megrekedt. E mozdulatlan képből csupán néhány vidék szigetszerű foltja emelkedett feljebb, biztatóan jelezve a fejlődés eljövendő útjait. Ismertetésünk elején a vállalkozás úttörő jellegét emeltük ki, most viszont eredményeinek futólagos áttekintése után magát a teljesítményt s az elért eredmények újszerűségét kell hangsúlyozottan aláhúznunk. Nem Jiiszem, hogy tévednék abban az állításomban, Gunst Péter munkája egyik legfontosabb, nélkülözhetetlen kézikönyve lesz mindazoknak, akik a korszaknak az agrár- vagy éppen az általános gazdaságtörténetét kutatják majd a jövőben. Hiszen belőle mindig meríthetők lesznek olyan adatok és megállapítások, amelyek hol tágabb összefüggésekre, hol egy-egy konkrét esetre villantják fényüket. FÜR LAJOS ISZTORIJA RUMINII. 1848—1917 ISZTORIJA RUMINII 1917—1970 (Moszkva, Izd. Nauka. 1971. 668, 742 1.) ROMÁNIA TÖRTÉNETE Külföldi történetíró általában két fajta összefoglalót készíthet egy másik nép történetéről. Gyakrabban közvetítő jellegű, népszerű-tudományos szintézist, ritkábban — egyenértékű kézikönyvet. A Kelet-Európa történetével foglalkozó szovjet történeti iskola a szláv népekről már több évvel ezelőtt közre adta tudományos szintű országtörtóneti sorozatát. A nem szláv népek históriájának kutatása kevesebb hagyományra támaszkodhatott, és később indult, így az említett sorozat hiányzó kötetei várattak magukra. A szovjet történészek az elmúlt másfél évtizedben több, önálló forrástanulmány nyomán elkészített monográfiát jelentettek meg, amelyek közül Vinogradov könyvét a Századok hasábjain már módunkban volt ismertetni. Ezt követték a rövidebb terjedelmű szintézis-vázlatok: Lebegyev ós Karpescsenko Románia-története (1964), valamint Vinogradov — Karpescsenko—Lebegyev—Jazikova új- és legújabbkori román történelemkönyve (1964). Ezek után várható volt, hogy a szovjet történetírás hamarosan reprezentatív összefoglalóval jelentkezik. Jelen kiadvány csakugyan a szláv országok történetéről szóló tekintélyes kötetekre emlékeztet. Közel harminc szerző és szerkesztő, valamint több tudományos munkatárs közös alkotásaként jött létre. A két kötetet külön szerkesztőbizottságok szerkesztették, az egész mű munkálatait pedig tulajdonképpeni közrebocsátója, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Szlavisztikai és Balkántudományi Intézete hangolta össze. A szerzők legtöbbje saját kutatási eredményeit is közli, ezen kívül kitűnően ismeri témájának román, más szocialista és nyugati szakirodalmát. A szovjet Szlavisztikai és Balkántudományi Intézet számot tartott a román történetírók segítségére, bírálatára. A szovjet és román történetírók 1969-ben lezajlott bukaresti tanácskozásán a szakértők széles köre cserélte ki véleményét a munka fogalmazványáról. A mű szerzői a magyar kapcsolatok szempontjából legfontosabb fejezeteknél a magyar nyelvű forrásanyagot ós feldolgozásokat olyan mértékben hasznosították, ahogy az eddig még semmiféle új- és legújabbkori Románia-történet esetében nem fordult elő. A V. Ny. Vinogradov, J. Sz. Groszul, J. A. Piszarev és P. V. Szovjetov által szerkesztett első kötet 1848 ós 1917 között tekinti át a román királyság és az erdélyi románok történetét. A szerzők visszanyúltak az 1829. évi drinápolyi békéig és a Szervezeti Szabályzatokig, hogy az előző két évtized rajzával alapozzák meg a forradalmi korszak fejle-