Századok – 1972

Történeti irodalom - Tardy Lajos: Régi magyar követjárások a Keleten (Ism. Niederhauser Emil) 1439/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1439. A háborús gazdaság leírása túl rövid (alig hat oldal). A szerzőnek azt feltétlenül sikerült bebizonyítani, hogy mennyire nem lehet tervgazdaságról beszélni Németországban, ez a vezető szempont azonban, úgy tűnik, elterelte figyelmét jónéhány más kérdésről. Nem utolsósorban az elfoglalt területek kizsákmányolásának és kirablásának szerepéről a háború finanszírozásában. A sort még hosszan folytathatnánk. Ebben a fejezetben túlságosan érezhető, hogy Fischer igen kevés előzetes kutatásra támaszkodhatott; érdekes módon a nyugati irodalom egyoldalúan a Speer-féle „csoda" bemutatására korlátozódik, s teljes összefüggéseket alig mutat be. A kelet-európai irodalmat pedig Fischer nem használta. Mindezen hiányosságok, melyeket ilyen rövid összefoglaló könyv esetében még folytathatnánk, egészében mégsem csorbítják a mű szellemi értékét. Tudományos értékű írás Fischer műve. Érveit elsősorban tudományos elemzésre alapítja, s így hiányosságai ellenére többet tartalmaz, mint számos olyan mű, amely szavakban többet igér, de tartalmilag kevesebbet nyújt. RÁNKE GYÖRGY TARDY LAJOS : RÉGI MAGYAR KÖVETJÁRÁSOK A KELETEN (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1971. 221 1., 6 tb. Körösi Csorna Kiskönyvtár 11.) Az orosz —magyar kapcsolatok és a tudománytörténet, elsősorban az orvostörténet fáradhatatlan és eredményes kutatója újabban a magyar történelem keleti kapcsolatait tárja fel, különösen a kaukázusontúli népekkel kialakult, többnyire persze igen esetleges, de éppen ezért nehezen is megfogható kapcsolatok iránt érdeklődik. Ennek az érdeklődésnek egyik eredménye ez a könyv. Voltaképpeni témája: a XV—XVI. századi magyar kísérletek a török birodalommal szemben keleti, vagyis a török birodalom másik végén elhelyezkedő szövetségest szerezni, akivel azután a törököt két vagy több oldalról lehetne közösen megtámadni. Már Zsigmond követeket küldött keletre, a turkománokhoz, sőt a tatárokhoz, Mátyás igen komoly kapcsolatokat épített ki Uzun Haszán perzsa uralkodóval. Általában Perzsia volt a legtöbb esetben az az ország, amely elég nagynak is tűnt és hatalmasnak, hogy érdemes legyen vele szövetkezni, és a szunnita—siita vallási ellentét miatt, mohamedán volta ellenére, számítani lehetett rá, ahogy ez a XVI. század utolsó évében is megmutatkozik. A Jagellók is próbálták folytatni egyideig Mátyás messziretekintő külpolitikáját, de már nem sok eredménnyel. Tardy ezeket a kísérleteket is nyomon kíséri, azután részletesen beszél Verancsics Antal, Zay Ferenc évekig tartó konstantinápolyi követjárásáról, amelynek során, Busbecq-kel együtt felfedezték a híres Monumentum Ancyranumot, a római történelem egyik fontos emlékét. Tardy igen meggyőzően mutatja ki, hogy ez nem volt egyedül Busbecq érdeme, hanem Verancsicsnak is nagy része volt benne, meg Belsey János követségi titkárnak, aki a felirat egyik részének leghasználhatóbb másolatát készítette el. Befejezésül még a XVI. sz. végén kialakuló nagy koalíció lehetőségét és az ezzel kapcsolatos követjárásokat említi Tardy, itt Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem állhatatlansága (no meg Rudolf császáré) a grúz és perzsa szövetkezés elmaradásának oka. Kakas István az utolsó ebben a korszakban, aki elmegy Perzsiába szövetségkeresés céljából, de az út viszontagságaiba belehal. Tardy Lajos velencei levéltári anyagtól forráskiadványokon át korabeli nyomtatványokig roppant széleskörű forrásanyagot dolgozott fel, a későbbi feldolgozásokat