Századok – 1972
Történeti irodalom - Der österreichisch-ungarische Ausgleich 1867 (Ism. Szász Zoltán) 1423/VI
1426 TÖRTÉNETI IRODALOM állásfoglalását, Bécs és Buda-Pest együttműködését adja elő. Wayne S. Vucinich (Stanford) a vajdasági szerb politikai élet alakulását ismertette a XVIII. század végétől a Monarchia felbomlásáig. Keith Hitchins (Houston) az erdélyi románok kiegyezéskori magatartását mutatja be; széleskörű leváltári anyagok alapján nyomon kíséri az egyes politikai irányzatok útját 1848-tól egészen az 18G9-es szerdahelyi konferenciáig. Stefan Pascu és Carol Cöllner (Kolozsvár, Nagyszeben) az erdélyi románok dualizmusellenes harcát, a passzivista és aktivista irányzatok tevékenységét, s részben Romániának az erdélyi románok politikájára gyakorolt hatását ismerteti. Az ötödik részben a Monarchia föderalizálásának problémáit tárgyaló írások, illetve felszólalások kaptak helyet. Ezek közül Hans Lentze (Bées) a lajtántúli fejlődést vizsgálta; a eentralizáló-bürokratikus vezetőréteg konzerváló törekvéseit elsősorban a modern tömegpártok veszélyeztették. A német politikai apparátus minden föderalizáló törekvésben saját bukását látta előre. A föderalizálás ellenfeleinek külpolitikai támasza is volt, ti. az, hogy a német és orosz állam is lényegében hasonló jellegű politikai vezetői rétegstruktúrával rendelkezett. Zdenék Solle (Prága) az osztrák szociáldemokrácia és a nemzeti kérdés viszonyát elemezve azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti kérdés megoldására, a kisnemezetek fejlődósének megértéséhez a párt vezetői nem tudtak komoly elméleti állásfoglalást kidolgozni. Pecze Ferenc (Budapest) főként a trialista megoldás kérdésével foglalkozott, ismertette a magyar polgári baloldal azon megnyilatkozásait is, amelyek 1871-ben a csehek trialista igényeit támogatták. Joachim Remak (Santa Barbara) hangsúlyozta, hogy a Monarchia nem volt eleve úgy pusztulásra ítélve, mint azt a bukását túlélő kortársak egy része utólag vélte. Azt fejtegette, hogy számos összekötő szál volt, amelynek tudati lecsapódását irodalomban, életérzésben egyaránt megfigyelhetjük. Az egyes népek nemzeti törekvéseiben végső fokon egy-egy „saját kiegyzés" utáni vágy figyelhető meg. Stephen Fischer-Galati (Colorado) Ausztria-Magyarországot a soknemzetiségű állam egyik lehetséges, a nemzetiségek számára bizonyos pozitívumokat is biztosító formájának értékelte. Ő is hangsúlyozta, hogy az egyes nemzetiségek a maguk nemzeti céljait igyekeztek — de a Monarchia keretében — elérni. A Monarchia bukásának okát alapvetően a világháborúban kell keresni. A referátumokhoz és korreferátumokhoz kapcsolódó vitában 85 felszólalás hangzott el. Ezek részletes ismertetésére nehéz lenne kitérni, jelzésként talán elegendő néhány témakör kiemelése is. A Hanák Péter referátumában felvetett polgári átalakulás, illetve a Ránki György által vizsgált gyors kapitalista fejlődés problémájával kapcsolatos észrevételek főként arra vonatkoztak, hogy a nemzeti elnyomás ténye gátolta az egyes területek közötti nagy különbségek nivellálódását. Szóba került itt a történelmi fejlődést meghatározó tényezők egymáshoz viszonyított jelentőségének kérdése, az 1848-as forradalom kérdése, a kapitalizmus kelet-európai útja, az egyes nemzetiségek részesedése a gazdasági fejlődésben, a nemzeti és soknemzetiségű állam XIX. századi fejlődési lehetőségeinek történeti értékelése. A Monarchia mint gazdasági egység ugyancsak vita tárgyát képezte. Érdekes volt ebben a vonatkozásban Kolossá Tibor felszólalása, aki Macesich álláspontjával szemben — egyebek között — rámutatott arra, hogy pl. a sokféle népviselet fennmaradása távolról sem egyértelműen a gazdasági egység hiányát bizonyítja, hiszen a felhasznált vásznak és alapanyagok zöme а XIX. század közepétől kezdődően a tömegfogyasztásra épülő (főként cseh) nagyipar termékei voltak. Élénk vitát váltott ki Remak ós részben Fischer-Gala{i amerikai professzorok referátuma is. A felszólalások hangsúlyozták, hogy a szépirodalom szintjén, ott is, ahol megfigyelhető egy mélyebb Monarchia-hűség, az erős pesszimizmussal párosul, az adott életforma tarthatatlanságát is jelzi, s mutatja, milyen vékony is volt ez az összetartó szellemi bázis (K. G. F aber). Az egyes nemzetiségek „saját kiegyezésre" való törekvése a Monarchia olyan messzemenő átszervezésének látens tendenciáját hordozta magában,
