Századok – 1972

Történeti irodalom - Káldi-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások (Ism. Kőhegyi Mihály) 1409/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM KÁLDY-NAGY GYULA: MAGYARORSZÁGI TÖRÖK ADÓÖSSZEÍRÁSOK (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1970. 105 1.) A török levéltárak gazdag s jórészt ismeretlen anyagából az utóbbi két-három évtizedben több tanulmány és forrásközlés látott napvilágot Törökországban. Ezek a munkák értékesek és magyar szempontból is használhatók, de a feldolgozás módját illetőleg inkább ismertető, leíró jellegűek. Közlik az összeírásokra vonatkozó törvényeket anélkül, hogy kutatnák végrehajtásuknak azokat a körülményeit, melyektől az össze-. írások megbízhatósága, helyessége, egyszóval forrásértéke függ. Módszeres forráskritikai; elemzésre pedig ezekben a munkákban még csak kísérletet sem találunk. A szerző éppen ezért volt kénytelen a magyarországi török adóösszeírások történeti kialakulását, elkészítésük módszerét és a pénzügyigazgatásban betöltött szerepüket áttekinteni. Isme-retes, hogy a magyarországi városok és falvak lakóiról és szolgáltatásaikról készített török összeírások, mint irattípusok, három csoportba sorolhatók: szandzsák-összeírások, dzsiszje-adóösszírások és tizedjegyzékek. Az első a beszedendő, az utóbbi kettő pedig a beszedett adókról, illetve tizedekről készült. A háromféle összeírás adatsorainak elem-, zése egymást egészíti ki, de legfőbb értékük, hogy a török uralom gazdasági és társadalmi viszonyairól más hazai források alapján alkotott eddigi ismereteinket kibővíti, nem egy-. szer pontosabbá teszi. Magyarország elfoglalása után mohamedán jogszabályok jutottak érvényre a hódoltsági területeken. Ezért elöljáróban a földtulajdon kérdésében érvénybe jutó., török rendelkezéseket, szultáni rendeleteket ismerteti a szerző. Néha az óriási birodalom egészére vonatkoznak ezek, de legtöbbje — s ez módszertanilag csak helyeselhető — hazai összeíróknak adott utasítás, vagy elvi állásfoglalás. Ezekből lépten-nyomon a magyarországi fejlődós sajátos, a török birodalom más területeitől nem egy esetben eltérő. vonásai bukkannak elénk, hiszen az összeírok éppen a számukra szokatlan fogalmakat. próbálták tisztázni a fényes portával. A török pénzügyigazgatás alapvető sajátossága, az úgynevezett mukátaa-Tendszer, az iszlám klasszikus korából, a VIII—IX. századból származik. A ipukátaa szó ekkor valamely terület, illetve tartomány (vilájet) adójának előre meghatározott, mondhatni elvileg előirányzott összegét jelentette. A szónak az oszmán birodalomban kialakult, jelentését Fekete Lajos tisztázta és találóan nevezte el „pénzügyigazgatási egységnek", azokkal a nyugati szakírókkal szemben, akik azt a török adószedés sajátosságából tévesen következtetve egyszerűen bérletnek, vagy adóbérletnek magyarázták. A szandzsákösszeírások a bevételezhető kincstári jövedelmekről összeállított kimutatások, s nem a beszedett adókról készített elszámolások. Rendeltetésüket tekintve talán az urbáriumokhoz hasonlíthatók, lényegében ezek is a lakosság szolgáltatásait rögzítették. Az előírások szerint új összeírást 3 évenként kellett készíteni, de ezt gyakran nem tartották be. \ XVI. században azért nem, mert a török közigazgatásii szervezet még nem volt annyira k'épülve, hogy pontos adatokat rögzíthetett volna;- a XVU. században pedig