Századok – 1972

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1225/IV–V

KRÓNIKA 1259 A vita következő szakaszában ezt a gondolatot mindjárt tovább is fűzte Walter Grab (Tel Aviv), hangsúlyozva, hogy a munkásmozgalomtörténet-írásnak régi, de le még ma sem küzdött betegsége a munkásság kezdeti fellépései számára keretet szolgáltató demokratikus mozgalmaknak az alábecsülése vagy éppen agyonhallgatása. S hogy ez csakugyan így van, azt nyomban bizonyította is Walter Schmidt (Kelet-Berlin) felszólalása, ez a felszólalás ugyanis nagyfontosságúaknak minősítette ugyan a szóbanforgó demokratikus mozgalmakat, de csak azért, mert harci tapasztalatokat nyújtván a bennük részt vevő munkásoknak, közvetve hozzájárultak ahhoz, hogy a munkásmozgalom már a hatvanas évekre önállósodhassák. Amivel szemben Ernst Wangermann (Leeds) jogosan mutatott rá arra, hogy a forradalmi mozgalmon belül a demokratikus és liberális elemek súlya egészen 1871-ig nagyobb volt, mint a munkásoké, ha tehát a munkásmozgalom már ekkor elkülönült a demokratikus és liberális elemek mozgalmától, ez csorbította a forradJMtai mozgalom egészének hatékonyságát, ebben pedig a történetíró csak tragikus fejleményt láthat. Amennyire jogos volt azonban ez a figyelmeztetés, annyira sajnálatos, hogy a linzi konferencia második napirendi pontjának keretében lezajlott vita középpontjába a most érintett probléma került, s akik a felszólalók közül történetesen nem ezzel a kérdéssel foglalkoztak, azok is többnyire beérték olyan kérdések feszegetésével, amelyeknek — akár a szóbanforgónak is — már rég elintézetteknek kellene lenniök. Mindazonáltal akadt legalább hozó felszólaló is France Klopcic (Ljubljana) személyében. Ő kivált azt fejtegette nagy meggyőző erővel, hogy 1848-ban még nem létezett ugyan délszláv munkásmozgalom, délszláv munkások viszont — legalábbis a szlovén lakosságú területeken — már voltak, a városok lakóival azonban egyelőre ezek sem igen kerültek kapcsolatba, mert nagyrészt a városoktól távoleső bányákban dolgoztak. A demokratikus mozgalom tehát — mutatott rá —, bármennyire jelentős volt is különben, a munkásokat ekkor még nem tudta bevonni a maga soraiba, majd rámutatott arra is, hogy ezt a demokratikus mozgalmat, mivel a délszlávok nemzeti egyenjogúsítása nem történt meg, idővel sikerült befogni az ellenforradalom szekerébe, a mozgalom táborán belül azonban voltak egyesek, akik — mint például Anton Füster — mindvégig s a nemzeti sérelmek ellenére is kitartottak a forradalom oldalán. A konferencia második napirendi pontjának vitája azonban nemcsak kevés újat nyújtó, hanem — s ez szintén a munkásmozgalom kezdetei iránti érdeklődós fogyatékos voltáról tanúskodik — rendkívül kurta is volt. A konferencia elé terjesztett magyar korreferátummal pedig érdemben senki sem foglalkozott, s akik egyáltalán utaltak rá, azok is legfeljebb annyit jegyeztek meg, hogy nem vonják kétségbe az általa festett kép helytálló voltát, hozzászólni azonban a magyar történet közelebbi ismeretének hiányában nem tudnak. Ami megint egyszer emlékezetünkbe idézheti, mennyi tennivalónk van még a magyar történettudomány eredményeinek külföldi terjesztése terén. Jemnitz János—Spira György NEMZETKÖZI ÜZEMTÖRTÉNETI KONFERENCIA 1972. június 7—10. között a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Történelmi Társulat, az MSzMP KB Párttörténeti Intézete, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront, Budapest Főváros Tanácsa és Mosonmagyaróvár Városi Tanácsa közreműködésével a Társulat üzemtörténeti szekciója nemzetközi üzemtörténeti konferenciát rendezett a fővárosban és Mosonmagyaróvárott. Megelőzőleg már 1972. május 27-én megnyílt Mosonmagyaróvárott a Szigetközi Napok keretében az I. Országos Üzemtörténeti kiállítás, amely nemzetközileg is figyelemreméltó új kezdeményezésként értékelhető. A konferencia tudományos tanácskozásain magyar, szovjet, bolgár, csehszlovák,