Századok – 1972
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1225/IV–V
1258 KRÓNIKA A korreferátum csupán a pesti, a budai és az óbudai munkások 1848-i megmozdulásaira tért ki, s mindenekelőtt a munkásság belső tagozódását ismertette számszerű adatok alapján, majd igyekezett fényt deríteni azokra a részint a nagyipar elmaradottságából, részint viszont a nagyiparnak éppen a negyvenes évek folyamán végbement hirtelen fellendüléséből fakadó okokra, amelyek miatt a testvér-városok munkásmozgalmának ólén ekkor a munkásság legnagyobb, de legfejletlenebb csoportját alkotó céhlegények jártak, ezt követően pedig egyenkint sorra vette a fontosabb megmozdulásokat. Először a legények sztrájkmozgalmáról szólt, s kiemelte, hogy a mozgalom gyengeségeinek legfőbb forrása a legények zömét ekkor még átható céhes illúziókban keresendő; azután az óbudai hajógyár ácsainak mozgalmát tárgyalta, s itt különösen a nacionalista tendenciák jelentkezésére hívta fel a figyelmet; majd a nyomdászmozgalmat mutatta be, hangsúlyozva, hogy ez viszont ment maradt mindennemű nacionalista megnyilvánulástól és — a nyomdaipar sajátos körülményeinél fogva — egyébként is felülmúlta a munkásság minden más csoportjának fellépéseit; végezetül pedig a munkásmozgalom 1848 nyarán kezdődő hanyatlásával foglalkozott, rámutatva, hogy ebben a Klauzál-féle céhreformon kívül számottevően közrejátszottak a hadiállapot kialakulásának következményei: a háborús konjunktúra meg a munkanélkülieket tömegesen felszívó honvédsereg kiépülése. Az eddig említetteken kívül a konferencia elé került azután egy harmadik korreferátum is Friedrich Vogl (Bécs) tollából, ez azonban az 1848-i bécsi forradalom politikai költészetének fejlődését vázolta, és így — bármennyire színes és ismereteinket jelentősen bővítő képet festett is témájáról — a vita voltaképpeni anyagának gazdagításához nem járulhatott hozzá. S hasonló volt a helyzet azzal a román részről benyújtott rövid írásos hozzászólással is, amelyet Augustin Deac (Bukarest) dolgozott ki, ez ugyanis csupán címében ígérte a román munkások mozgalmainak ismertetését, ténylegesen viszont főleg a román nemzeti mozgalomról szólt, még hozzá úgy állítva be a dolgokat, mintha az 1848-i forradalom a román országokban rendkívül megerősítette volna az egységes román nemzeti állam megteremtésére irányúló törekvéseket, s mintha Erdély viszonyai miben sem különböztek volna a két román fejedelemségéitől. Ami mármost magát a vitát illeti: ez a vitaalapul szolgáló szövegek szerzőinek felszólalásával kezdődött. Rudolf Neck nagyrészt az 1848-i osztrák munkásmozgalom történetére vonatkozólag kiaknázható levéltári forrásanyagot jellemezte. Spira György először kiigazította a szakirodalomnak a pesti céhlegénymozgalmon belül elkülöníthető irányzatok körülhatárolásával kapcsolatos korábbi pontatlanságait, majd röviden megemlékezett az 1848-i felvidéki bányászmozgalmakról, hangsúlyozva, hogy a pesti nyomdászmozgalomhoz hasonlóan ezek sem lettek nacionalista törekvések felkarolóivá. Kiemelte továbbá a felszólalás az olasz és a magyar munkásmegmozdulások rokon vonásait, mint amelyek a jövőbeli kutatások összehangolására ösztönözhetnek, s befejezésül választ adott Augustin Deac téves megállapításaira. Az olasz és a magyar munkásmegmozdulások hasonlóságait kiemelte azután Ernesto Ragionieri is, kivált azt a közös vonást állítva előtérbe, hogy a legnagyobb harcosságot kezdetben nem a társadalmilag legfejlettebb rétegekhez tartozó munkások tanúsítják, hanem azok, akik — mint például Magyarországon a céhlegények — leginkább rendelkeznek történeti hagyományokkal. Ugyanakkor Ragionieri figyelmeztetett arra is, hogy a rokon vonások persze nem feledtethetik el, milyen nagy eltérések vannak az olasz és a magyar városfejlődés között. Felszólalásának vezérmotívumaként pedig egy, a munkásmozgalomtörténet specialistáinak körében elharapózott módszertani hibával szembeszállva, Gramsci nyomán nagy nyomatékkal fejtegette, hogy a munkásság kezdeti mozgalmainak történetét sohasem szabad önmagában, a többi dolgozó osztály mozgalmainak történetétől elkülönítve vizsgálni.
