Századok – 1972
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1225/IV–V
KRÓNIKA 1257 korreferátumok csupán a szűkebb értelemben vett Ausztria, az olasz államok ós Magyarország területén lezajlott 1848-i munkásmegmozdulásokról adtak képet, a francia, az angol, az Ausztrián kívüli német, a cseh stb. munkásmozgalomtörténet 1848-i szakaszának bemutatására ellenben nem akadt vállalkozó. Valamelyest kárpótolt viszont ezért az, hogy a vita alapreferátuma, amelyet Rudolf Neck (Bécs) dolgozott ki, az 1848-i osztrák munkásmozgalom problémáit igen szóles európai távlatokba ágyazottan tárgyalta. A referátum kiemelte, hogy ellentétben Angliával és Franciaországgal, amelyekben az ipari forradalom a munkásságot már korábban történetformáló tényezővé avatta, német földön és a Habsburg-birodalomban a munkásság csupán 1848-ban, illetve 1848 küszöbén jutott hasonló szerephez. S ahhoz persze ezeknek a területeknek a munkásmozgalma még ekkor sem volt elég erős, hogy a forradalom vezetését kiragadhassa a burzsoázia kezéből (kivált a Habsburg-birodalomban, ahol a munkásmozgalom megerősödését külön is hátráltatta a nemzeti ellentétek kibontakozása), ahhoz azonban a munkásmozgalom ekkor már elég erős volt Ausztriában is, hogy megfélemlítő hatást gyakoroljon a burzsoáziára. Kiemelte továbbá a referátum, hogy 1848 olyan csomópont, amelynek a megragadása a korábbi ós a későbbi fejlődés számos fontos szálának megragadását is lehetővé teszi a kutatók számára. így 1848 történetén keresztül az eddiginél alaposabban volna vizsgálható és vizsgálandó is 1. a proletariátus fogalmának alakulása a kortársak tudatában, 2. a társadalom rótegeződése a XIX. század derekán, 3. az ipari forradalom jelentkezésének sajátos jellege az olyan csaknem teljesen feudális szerkezetű országokban, amilyen például Ausztria is volt, 4. a pauperizmusnak és más hasonló tényezőknek a szerepe a proletáröntudat kibontakozásában, valamint 5. forradalmai kirobbanásoknak a hosszabb távon át zajló társadalmi mozgalmak folyamatában elfoglalt helye. Ezekre a kérdésekre azután részben mindjárt válaszolt is az olasz korreferátum, amelyet Ernesto Ragionieri és Simonetta Soldani (Firenze) terjesztett elő. Különösen érdekes volt a korreferátumnak a munkás (operaio) szó egykorú jelentésével és jelentésváltozásaival foglalkozó része, amely tüzetes filológiai elemzés alapján kimutatta, hogy ez az elnevezés a XIX. század derekának Itáliáján belül országrószenkint meglehetősen eltérő fogalmakat takart, s mai értelemben leghamarabb a leginkább iparosodott területeken bukkant fel. De nagyon tanulságos volt a munkásság politikai szereplésének jellemzése is, aminek kiindulópontjaként a korreferátum hangsúlyozta, hogy az olasz munkások 1848 tavaszán Itália-szerte mindenütt igen tevékenyen támogatták a polgári elemek által vezetett forradalmi mozgalmat, a későbbi hónapok során viszont, minél több követelésük talált elutasításra, annál inkább eltávolodtak tőle s annál inkább felismerték, hogy a forradalmi kormányok csak „a gazdagok kormányai". Ez azonban — emelték ki a szerzők — korántsem jelenti azt, hogy az olasz munkásmozgalom már ekkor túlságosan magas fejlettségi fokra hágott: a gyári (nagyrészt textilipari) munkások a bérek alsó és a munkaidő felső határának rögzítéséért, a hazai ipar védelméért és ennek érdekében az iparcikkek külföldről történő behozatalának korlátozásáért, valamint a gépek elszaporodása miatt növekvő munkanélküliség kiküszöböléséért harcoltak; igaz, jelentkeztek ezeknél radikálisabb követelések is a nyomdászok körében, a munkásság zömét képező kézműipari munkások viszont még eddig sem jutottak el, csupán a kisiparos testületek korábbi kiváltságainak megújítását sürgették, nem beszélve a közlekedés terén foglakoztatottakról, akik elsősorban a vasutak terjeszkedése ellen léptek fel. Ezek a jellegzetességek azonban korántsem voltak az olasz munkásmozgalom kizárólagos sajátjai, s ez kiviláglott a magyar korreferátumból is, amelyet Spira György dolgozott ki (s amelynek szövege magyarul a Budapest 1972. évi 3. számában olvasható).
