Századok – 1972
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1225/IV–V
1250 KRÓNIKA dalmasító erejét, s a régi szakszervezetek s a többségi szociáldemokrata párt újra vissza nyerte döntő befolyását a szervezett munkásmozgalom többsége fölött. Ugyancsak a német munkásmozgalom, közelebbről a Németországban megalakuló munkástanácsok történetéről adott írásbeli áttekintést Dr. Vladan Pantic, a nemzetközi munkásmozgalom történetének kutatására alakult belgrádi intézet vezetője. Pantié hangsúlyozta, hogy az orosz forradalom után a legfontosabb az európai forradalom szempontjából az volt, ami Németországban játszódott le. Pantic sorra vette a német munkásmozgalomban jelenlévő erőket, s a politikai mozgalmakkal szemben a tanácsok megszületésében látta azt az újat, amely megoldást hozhatott a német munkásoknak. Pantié ilyen összefüggésben foglalkozott a szakszervezetek helyével, a szakszervezeti vezetők politikájával, s a szakszervezeteken belüli erjedéssel, majd a tanácsok terjedésének történeti útjával. Pantic különösen nagy figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogy a tanácsok megerősödésük esetén hogyan és hol ütköztek a parlamentáris rendszerrel, az állami bürokratizmussal és a hagyományos pártokkal, valamint a régi típusú szakszervezetekkel. Hans Hautmann az osztrák fejlődésre reflektált. Megállapította, hogy a tömegek 1914—1915-ben meglehetősen passzívak voltak, de ezért a pártvezetőséget, illetőleg még a F. Adler vezette baloldali csoportosulást is felelőssé tette, mivel ezek „lemondtak a tömegekről". Hosszabban taglalta a tömegek anyagi helyzetének alakulását, majd az 1917. évi tavaszi sztrájkmozalmat, amely az első nagyméretű sztrájkmozgalom volt a háború éveiben. Időben ez nagyjában egybeesett a németországi sztrájkokkal, mindkét helyen alapjában gazdasági jellegű volt a sztrájk, de jelentős mértékben színeződött az politikai követelésekkel. Mind az 1917 májusi, mind az 1918 januári sztrájkkal kapcsolatban Hautmann elmarasztalta az osztrák szociáldemokrata és szakszervezeti vezetőséget a sztrájk leszereléséért. Hautmann utalt az 1917 őszén tapasztalható erjedésre, a baloldali pacifisták ós a radikiális baloldaliak kettéválására, az új ellenzék konferenciáira, az anarchistákkal való együttműködésre, az októberi forradalom hatására, az új munkástanácsok, majd 1917 decemberétől katonatanácsok megjelenésére, az értelmiségieknek ebben játszott szerepére, a tanácsok és a baloldali radikálisok programjára. Hautmann, noha félreérthetetlenül rokonszenvezett ezzel a baloldali programmal, megállapította, hogy a baloldaliak befolyása rendkívül korlátolt volt. Romániából két írásos referátumot is terjesztettek a küldöttek elé. Augustin Deac, akadémiai levelező tag az 1918—1920-ban kibontakozó sztrájkmozgalom dinamizmusáról szólt, megemlékezett a születő munkástanácsokról, utalt a gyulafehérvári 1918. december 1-i gyűlés munkásrésztvevőire, valamint a szociáldemokrata küldöttek jelenlétére, bár ezek csakúgy mint a munkásküldöttek, kisebbségbe szorultak azon a gyűlésen, amely kimondta Románia és Erdély egyesülését. Deac megemlékezett arról is, hogy az új polgári kormánynak is szavatolnia kellett a szociálpolitikai reformokat, majd aláhúzta, hogy a polgárság és a nagybirtokosok pártjaival szemben „legyen az leghaladóbb is, a munkásosztály pártja, a szocialista párt volt a román társadalom leghaladóbb pártja". E pártnak 1918—1920 között mintegy 160 — 170 000, a szakszervezeteknek 300 000 tagja lehetett, de befolyása ennél is nagyobb volt, az értelmiségiek élgárdájából csatlakoztak a szocialistákhoz. Kormányszinten Take Ionescu is felismerte a megváltozott erőviszonyokat, hogy „a szocialista párt ma már nyilvánvalóan nagyobb szerepet játszik, mint a múltban", s ezt nem lehet elfojtani. Hasonlóképpen vélekedett a nagy román író, Mihail Sadoveanu. Deac végül utalt arra, hogy a román proletariátus milyen szolidaritásakciók révén segített, illetőleg törekedett segíteni a Magyar Tanácsköztársaságnak . Fuchs Simon (Brassó) azt fejtegette, hogy a román szocialista párt zöme a háborúba lépés ellen küzdött. A „balkáni szocialisták" 1915 júliusában Bukarestben rendezett II. konferenciája is ezt a célt szolgálta. Majd a román szocialisták bekapcsolódtak a
