Századok – 1972

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1225/IV–V

1246 KRÓNIKA járati látszat-tevékenységet nagyjából kigyomláltuk, biztos, hogy nem mondhatjuk még el, hogy ellátjuk azt a feladatot, amit több mint 100 éves Társulatunk tradíciója az új helyzetben megkövetel. Vajon mennyiben hatunk történelmi érdeklődésű közvéleményünk történelmi látásmódjának formálására, mennyiben közvetítjük a szaktudomány eredményeit a legszélesebb érdeklődő rétegekhez : diákokhoz, a fiatalsághoz, munkásokhoz Î Vajon versenyben vagyunk-e egyáltalán a történelmi tudatformálásban a modern kommunikációs eszközöket — film, rádió, TV, nagy példányszámú sajtótermékek stb. — ebben a vonatkozásban úgyszólván monopolizáló — s szaktudományunkat illetően — laikus publicisták ós írók tömeghatásával Î Szónoki kérdések ezek, mert mindannyian tudjuk, hogy minderről szó sincs. Természetesen tudatában vagyunk, hogy mindez nem csupán társulatunk, hanem egész történettudományunk, egyetemi tanszékeink, akadémiai és más kutatóintézeteink, levéltáraink, történelemoktatásunk stb. ügye. Mindez azonban a legkevésbé sem ment fel bennünket attól, hogy Társulatunk legfontosabb kérdésének tekintsük a helyzetelemzést és a megoldások keresését, inunkálását. De vajon van-e megoldás egyáltalán ? Vagy bele kell törődnünk versenyképtelenségünkbe és remélnünk kell, hogy szűk kör számára végzett kutatásaink, szűk olvasótábornak szánt monográfiáink és valamivel szélesebb körnek szánt népszerű munkáink, a tanároknak szánt kiadványaink és előadásaink, egyszóval szaktudományos teljesítményünk különböző áttételeken majd csak átszivárog valahogy a köztudatba? Egy-egy történész, tudós, kutató ilyen álláspontra is helyezkedhet és ezen a talajon is hasznos, fontos munkát végezhet. A Magyar Történelmi Társulat azonban semmiképpen sem foglalhat el ilyen álláspontot, mert akkor nem tölti be a napjainkban reá háruló feladatokat. Közgyűlésünk legfőbb feladata, hogy amikor összegezi és elemzi az elmúlt évek tevékenységét, s legélesebben exponálja a következő évek működési irányait. Ez pedig nem lehetséges a jelen kérdéssel való legőszintébb szembenézés nélkül. Ha tovább akarunk lépni, minden erővel és eszközzel azon kell munkálkodnunk, hogy radikálisan kiszélesítsük hatókörünket. De vajon mi az útja ennek ? Természetesen mindenekelőtt a minél több igazán jó, magával ragadóan megírt, vagyis a szaktudományos monográfia műfaj és a népszerű ismeretterjesztés ma általában merev választófalait ledöntő tudományos munkára van szükség. Rugalmas kiadói politikára, jó, gyors kiadási lehetőségekre. Ezekre azonban most aligha érdemes kitérnünk, hiszen legkevésbé sem Társulatunk kompetenciája körébe tartozó kérdések. Már közelebb áll munkánkhoz az oktatás hatófokának emelése érdekében szükséges további erőfeszítés. Nincs más olyan széles körben olvasott történelmi munka, mint a különböző oktatási intézményekben használt tankönyv. Keszthelyi vándorgyűlésünkön jó érzékkel és eredményesen kezdeményeztük az oktatási felülvizsgálatba való bekapcsolódásunkat, a folytatással azonban adósak maradtunk. A következőkben meg kell találnunk a módját, hogy érdemben vehessünk részt az oktatói anyagok, tantervek, tankönyvek felülvizsgálatában és az új követelményeknek megfelelő alakításában. Ez a tevékenységünk egyik legfontosabb területévé válhat, bár világosan kell látnunk, hogy itt Társulatunk legfeljebb a közreműködő hasznos és fontos feladatkörét vállalhatja. Melyek tehát azok a további önálló társulati tevékenységi formák és területek, melyek valóságos fordulatot készíthetnek elő a kívánt irányban ? Új tevékenységi formákat kell keresnünk ? Bizonyára azt is. Kétségtelen ugyanis, hogy semmilyen mégoly tökéletes szakosztály munka, előadássorozat, népszerű kiadvány vagy pályázat nem oldhatja meg ezeket a feladatokat. Uj, ma még merőben szokatlan tevékenységi formákra is szükségünk van.