Századok – 1972
Közlemények - Dóka Klára: A céhes mesterré válás feltételei Pesten az 1840-es években 96/I
Dóka Klára: A céhes mesterré válás feltételei Pesten az 1840-es években A magyarországi kézműipar a XIX. század közepén a céhkorszak utolsó periódusát élte. A XIV. század óta fennálló keretek bomlása már olyan méreteket öltött, hogy a korábban teljesen elzárkózó mesterek csoportjai a gyárak és általában a céhen kívüli iparűzés fejlődését, a konkurrencia növekedését nem tudták megakadályozni. A gépek elterjedése, az épülő vasutak, a nagyvárosi fejlődés korszakában teljesen eltűnik a feudális viszonyokhoz mért ipari szervezet. A folyamat azonban rendkívül lassan megy végbe. A XIX. század első fele még a céhkorszak utolsó „virágzását" jelenti. Az uralkodók nemcsak a régi kiváltságleveleket erősítik meg, hanem az új igényeknek megfelelően kialakult iparágak is céhes keretekben kezdik meg fejlődésüket. Három tényező teszi indokolttá a céhes ipar létét Magyarországon még a XIX. században is: 1. A magyar ipar — részben az osztrák gazdaságpolitika, részben belső körülmények eredményekónt — elmaradott a környező országok viszonyaihoz képest. A kézművesek száma igen alacsony. 1828-ban 94 553, 1839-ben 117 156, 1840-ben 125 569 iparűzőt számlálnak. 1845—46-ban 548—453 a működő ipari üzem. (Egy 1840-es osztrák statisztika összehasonlító adatai szerint Ausztriában minden 13., Lombardiában minden9., Galíciában minden 80., Magyarországon csupán minden 89. lakos volt iparűző.)1 A kézművesek kis száma meghatározó jellegű volt a gyárak és céhek életében egyaránt. A konkurrencia viszonylagos hiánya konzerválta a feudális szervezetet. 2. A magyarországi céhrendszer fennállását elősegítette az, hogy a környező területek, főleg az örökös tartományok ipari rendszere hasonló volt. A magyar városok iparosainak egy része az örökös tartományok céheinél kitanult legényként költözött be az országba, másrészt a Magyarországról útnak induló vándorló legények számára is lehetővé vált, hogy külföldön céhes mestereknél nyerjenek alkalmazást. Az osztrák tartományokban azonban 1764-től a céhes — nem céhes elkülönítés mellett az iparokat felosztják helyi szükségleteket kielégítő — Polizei-Gewerbe — és külső piacra termelő — Kommerzial-Gewerbe — csoportra is.2 A Polizei-Gewerbe csoport vitás ügyeiben a helyi hatóságok döntöttek, ós csak a szükségleteknek megfelelően növelték a mesterek számát. A Kommerzial-Gewerbe céheinek szerkezetét már Mária Terézia egészen fellazította. Nem írt elő kötelező vándorlást, engedélyezte a gépek használatát, a mestereknek megengedte, hogy kicsiben árulják készítményeiket.3 1 Mérei Gyula: Magyar iparfejlődós 1790 — 1848. Bpest. 1951. 77 — 83. 1. 2 E. Garhojer: Hundert Jahre österreichische Gewerbepolitik (H. Mayer kiad. Hundert Jahre österreichischer Wirtsehaftsentwicklung 1848—1948. Wien. 1949) 484— 486. 1. K. Pribram: Geschichte der österreichischen Gewerbepolitik 1740 —1860. Leipzig. 1907. I. köt. 133-150. 1. 3G. Otruba: Die Wirtschaftspolitik Maria Theresias. Wien. 1963. 96 — 97. 1.
