Századok – 1972
Tanulmányok - Braudel; Fernand: A történelem és a társadalomtudományok. A hosszú időtartam 986/IV–V
A TÖRTÉNELEM ËS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK 997 De — ezen engedményeket leszámítva — mégis meg kell állapítani, hogy a társadalomtudományok vagy hajlamuk miatt, vagy ösztönösségből, vagy talán képzettségük folytán, mindig azon igyekeznek, hogy kikerüljék a történeti magyarázatot. Kitérnek ez elől kétféle, szinte ellentétes módon: az egyik eljárás túlzottan „eseményesíti", vagy ha úgy tetszik, „aktualizálja" a társadalmi kutatásokat, az empirikus szociológia hatására, amely elvet minden történelmet, és csak a rövid idő adataira, az eleven dolgok vizsgálatára korlátozódik; a másik eljárás egyszerűen és röviden túlteszi magát az időn, azt képzelve, hogy a „kommunikáció tudománya" kifejezésen mintegy időtlen struktúrák matematikai formulázását kell érteni. Csak ez utóbbi eljárás, a legújabb módszer érdekel igazán bennünket. De az „eseményszerűségnek" is elég híve van még ahhoz, hogy érdemes legyen a kérdés mindkét oldalát megvizsgálnunk. * Elmondtuk, hogy bizalmatlanok vagyunk a tisztán eseménytörténetírás iránt. De legyünk igazságosak: ha van „eseményesítő" bűn, ezért nemcsak a főbűnösnek tartott történelem a felelős. Minden társadalomtudomány bűnrészes. A közgazdászok, demográfusok, geográfusok figyelme megoszlik (de rosszul oszlik meg) a tegnap és a ma között, de okosan egyensúlyban kellene tartaniuk a mérleget; ez könnyű és kötelező a demográfus számára, csaknem magától értetődő a geográfusok számára (különösen a mieink számára, akik a Vidal-i hagyományokból táplálkoztak), de csak ritkán történik meg a közgazdászokkal, akik foglyai a legrövidebb aktualitásnak: az időben nem igen mennek vissza 1945-nél korábbra, s a tervek és előrejelzések csak néhány hónappal, legfeljebb néhány évvel tekintenek előre a mából. Hangsúlyozom, hogy az egész közgazdasági gondolkodásra jellemző ez az időbeni korlátozottság. A történészek, mondják a közgazdászok, menjenek csak vissza az 1945-nél korábbi korba, kutassák a régi gazdasági rendszereket. De ezáltal a közgazdászok megfosztják magukat egy csodálatos kutatási területtől, amit önként hagynak ott, bár nem tagadják annak értékét. A közgazdásznak szokása lett, hogy az aktuális szolgálatába, a kormányok szolgálatába álljon. Az etnográfusok és etnológusok állásfoglalása nem ilyen határozott, nem is ilyen nyugtalanító. Egyesek közülük ugyan hangsúlyozták a történelem lehetetlenségét (de minden szellemi ember vonzódik a lehetetlenhez) és haszontalanságát az ő szakmájukon belül. A történelemnek ez az önkényes elvetése nem fog Malinowski és tanítványai javára szolgálni. Valójában hogyan is lehetne az antropológia érdektelen a történelem iránt? Az antropológia is hasonló jellegű szellemi kaland, ahogy Claude Lévi-Strauss szereti mondani.15 Nincs olyan társadalom, bármily kezdetleges legyen is, amelyen a megfigyelés ne fedezhetné fel az események lenyomatait, s olyan társadalom sem, amelynek történelme teljesen hajótörést szenvedett volna. Tévedés lenne tehát, ha emiatt panaszkodnánk vagy emellett kardoskodnánk. Ezzel szemben elég heves lesz a rövid idő határairól folytatott vitánk az aktuálisra vonatkozó felmérések szociológiájával, a szociológia, a pszichológia és a közgazdaságtan között álló ezerirányú kutatásokkal. Ezek igen 15 Claude Lévi-Strauss : L'Anthropologie structurale, i. m., 31. 1.
