Századok – 1971

Történeti irodalom - Szakály Ferenc: Parasztvármegyék a XVII. és XVIII. században (Ism. Maksay Ferenc) 817/III–IV

818 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 818 közbiztonság hiánya tette szükségessé (9., 15. 1.), ennek leküzdésében pedig paraszti és nemesi érdekek találkoztak, s valójában közösen hozták létre a XVI—XVII. század fordulóján azt a szervezetet, amelyet utóbb mindketten a maguk egyre ellentétesebb céljaira szerettek volna felhasználni. A mintául szolgáló intézmények közül Szakály helyesen hangsúlyozza a mezővárosi autonómia szerveit; kézenfekvő, hogy a kuriális falvakrendjének (amely egyébként nem sokban tért el az oppidumokótól) példája éppúgy követésre talált. Az értekezésben szépen kirajzolódik, hogyan tudott a kezdetben csupán szomszédos falvakra kiterjedő paraszti látókör utóbb egész megyét befogni, hogyan kapcsolódtak egymáshoz egy idő után megyei szinten is a szűk hatósugarú hadnagyságok. A parasztvármegye születéséhez hasonló módon világosan látszanak XVIII. századi lassú elhalásának okai is (a nemesi vármegye immár fizetett hajdúkkal tudja pótolni a saját eszközeivó süllyesztett paraszti funkcionáriusokat), mindössze a felszámolás időrendjét nem ismerjük még kielégítően. Annál tüzetesebb leírást kapunk az intézmény viszontagságos működéséről a XVIII. század elejéig. A parasztvármegye léte a népességszám ingadozásán kívül több politikai-hatalmi tényezőhöz való viszonyának, ill. e tényezők egyensúly-játékának volt függvénye. Legszorosabb kapcsolata természetszerűen a megyei szervezettel alakult ki: a rendiség súlyának átmeneti, majd hosszú időre szóló növekedése (a XVII. század első felében, ill. végén) mindenkor a paraszti szervezkedés korlátozásával, megrendszabályozásával járt együtt, instrukciók kiadásától, határszabályozás, gyűléstartás jogának megszorításától a fegyverviselés tilalmáig, a paraszttisztek nemesekkel való fölcseréléséig vagy az intézményre és funkcionáriusaira kirótt büntetésekig. A hódoltság alól való felszabadítás és a XVIII. századi refeudalizáció nemcsak a községi autonómia szűkítését, a községi bíróknak-tanácsoknak földesúri szervekké való lassú átformálását, alföldi mezővárosaink virágzó autonómiájának szinte teljes megcsonkítását jelentette, hanem a nemesi megye alsófokú rendészeti-igazgatási szervévé, legnépszerűtlenebb tennivalóinak végrehajtójává degradálta a parasztvármegyét is, korábban a paraszti érdekvédelem nem egyszer harcos szószólóját. így vált a sokáig csak királyi magyar területen elterjedt ,,zápisz"-típusú szervezet a századforduló tájától általánossá. A nemesi megye mellett a királyi Magyarország nem egy helyén külön kellett számolni a paraszti szervezkedést önhatalmúlag tiltó-korlátozó földesúrral, a központi hatalmat képviselő (s így a rendiség ellen nemegyszer védelmet nyújtó) főkapitányokkal, továbbá a végvárak zsoldosseregeivel. Az utóbbiak garázdálkodása s a garázdálkodást megfékezni hivatott parasztfunkcionáriusok elleni bosszúakcióik jelentették évtizedeken át a jobbágyság önvédelmi szervei számára a legkeservesebb terhet. Azokkal szemben ugyanis, akik a parasztságot a végvári magyaroknál is jóval nagyobb mértékben gyötörték (átvonuló seregek idegen zsoldosaival és a török katonákkal szemben) a parasztvármegye eleve tehetetlenségre volt kárhoztatva. Végül a parasztvármegyével érintkezésbe került hatalmi tényezők közül nem kicsiny szerep jutott a XVII. század közepe táján aktivizálódó török uralomnak s utóbb Thököly és Rákóczi államának. A paraszti szerveket egyikük sem annyira korlátozni kívánta, inkább a maguk szolgálatába akarták állítani. A XVII. század békésebb időszakaiban árutermelésbe kezdő török földesúr maga is igyekezett az áruszállítás feltételeit biztonságosabbakká tenni, s célja eléréséhez a parasztvármegye jó eszköznek bizonyult. A parasztvármegyét rövid életének megannyi válsága erősen gátolta abban, hogy szilárd szervezeti kereteket építhessen ki a maga számára. Az érdekképviselet legmerészebb szószólói, a concursusok nem sokáig működhettek, a hadnagyságok központjait is csak lassan sikerült többé-kevésbé szilárdan egy-egy helységhez kötni. Ezek a szókhelyek érthető módon rendszerint mezővárosok vagy nagyobb falvak voltak, a paraszttisztek