Századok – 1971

Történeti irodalom - Kumpf-Korfes; Sigrid: Bismarcks „Draht nach Russland”. Zum Problem der sozial-ökonomischen Hintergründe der russisch–deutschen Entfremdung im Zeitraum 1878–1891 (Ism. Diószegi István) 807/III–IV

808 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 808 ellen. A továbbiakban a könyv a cári kormányon belül mutatkozó különféle tendenciákkal is magismertet. A szerzőnő álláspontja szerint egyetértés uralkodott a közelkeleti expanzivitás fenntartása tekintetében és abban, liogy a külpolitika angolellenes jellegét a Közép-Keleten fenn kell tartani. A vélemények a közelkeleti politika módszerei és legközelebbi feladatainak megítélése tekintetében oszlottak meg. Gorcsakov, Giers, Szaburov és részben Miljutin a három császár-politika folytatását óhajtották, tehát az Ausztriával egyetértésben folytatandó balkáni politikát, Ignatyev, Pobedonoszcev, Szkobelev viszont nem kívántak tekintettel lenni Oroszország korábbi partnereire és a balkáni program realizálása végett az Ausztria elleni háborúra is késznek nyilatkoztak. Akadtak olyanok is, akik a két álláspont között középső helyet foglaltak el, Németországgal kívántak együttműködni a Közel-Keleten Ausztria rovására. A három császár szövetségének 1881-ben bekövetkezett megújításával részletesen nem foglalkozik a szerzőnő, de az orosz kormányon belül mutatkozó erőviszonyok bemutatásából is érzékletes az ide vezető út. A második fejezetben a megújítástól a viszontbiztosítási szerződésig, 1887-ig tárgyalja az orosz—német kapcsolatokat. Újabb keresztmetszetet ad az orosz törekvésekről a szerződós 1884-ben esedékes megújítása kapcsán. Különösen érdekes itt a szövetség kérdésében lezajlott moszkvai tanácskozás ismertetése. Giers és Lobanov (a bécsi orosz követ) a változatlan felújítás mellett álltak ki, Szaburov (a berlini követ) a Bulgáriával kapcsolatos orosz jogok kiszélesítését követelte. A konferencia végül Giers álláspontját fogadta el és ez Szaburov leváltását is eredményezte. A nyolcvanas években tovább erősödött az orosz gazdaságpolitika protekcionista jellege, és 1887-ben lényegében szakítottak a szabadkereskedelmi tendenciákkal. A szerzőnő íigy értelmezi ezt a döntést, mint a protekcionista beállítottságú orosz nagyburzsoázia győzelmét. Ezzel összefüggésben vizsgálat tárgyává teszi a cári expanzivitás társadalmi-gazdasági mozgatórugóit és arra a következtetésre jut, hogy a cári terjeszkedés a Közel-Keleten ós a Közép-Keleten egyaránt az orosz burzsoázia gazdasági expanziójának is kifejezést adott. Az 1885 — 87-es bolgár válságot is elsősorban úgy prezentálja, mint az orosz osztrák gazdasági érdekek között bekövetkezett összeütközést. A továbbiakban a bolgár krízisnek az orosz külpolitikai nézetekre gyakorolt; hatását elemzi. Megállapítja, hogy a cári külpolitika újabb kudarca következtében mind jobban összeszűkült a három-császár szövetségének társadalmi bázisa. Részletesen foglalkozik a nagyhatású pánszláv publicista, Katkov nézeteinek alakulásával. Katkov eredetileg nem ellenzett bizonyos együttműködést, mert a többi pánszlávlól eltérően a közép-keleti expanzivitást is fontosnak tartott a. Most azonban kifejezett sajtókampányt kezdett a szövetség ellen, sőt a Giers-féle külpolitikát bíráló leveleivel közvetlenül a cárhoz fordult. Katkov az orosz vezető körökben számos követőre talált. A szerzőnő ennek az álláspontnak tudja be a három-császár politika végleges bukását és azt, hogy a továbbiakban az orosz -német kapcsolatokat csak a közvetlen együttműködés formájában lehetett fenntartani. A harmadik fejezet a viszontbiztosítási szerződés megkötésétől az orosz—francia szerződés létrejöttéig terjedő időszakot tárgyalja. Újabb elemzést kapunk az orosz külpolitikai tendenciákról, amelyet a szerzőnő szerint a németellenesség erősödése jellemez. Úgyszintén a német—orosz gazdasági ellentétek éleződéséről, és annak a német hitelnyújtás megtagadásában való kicsúcsosodásáról. Szemléletesek a német tőke közel-keleti behatolásának adatai és ezzel összefüggésben a német politika álláspont-változásának tényei. A tartalmas könyv olvasása során bizonyos pontokon hiányérzet támad az olvasóban, másutt meg a szerzőnő érveléséről érzi úgy, hogy nem eléggé megalapozott. Az orosz—német kapcsolatokat tárgyaló könyvben a legfőbb összekötő-kapocsról, Lengyelországról (a lengyel felosztásban való közös érdekeltségről) szó sem esik. Nem egészen pontosak a harmadik partner, az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájával kapcso-