Századok – 1971

Történeti irodalom - Makkai László lásd Hankiss Elemér - Markov; D. F.: Genezisz szocialiszticseszkogo realizma (Ism. Niederhauser Emil) 799/III–IV

800 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 800 Elismeri az avantgardista irányzatok bizonyos szerepét, ebben a tekintetben vitatkozva még ma is meglevő dogmatikus irányzatokkal és azok reprezentánsaival, ugyanakkor óv ezeknek az avantgardista irányzatoknak túlbecsülésétől vagy egyenesen alapvetőkónt való feltüntetésétől, aminek a veszélyét néhány mai európai szocialista ország irodalmi életében látja. Elismeri azt, hogy az avantgardisták között sokan voltak, akik valóban a szocialista forradalom hívei voltak, de ugyanakkor hangsúlyozza ezeknek az irányzatoknak alapvetően idealista kiindulási pontját és formalista-dekadens jellegüket, amelyet, úgy tűnik, az irányzatok lényegének tekint. Harcos vitapartner, szovjet és külföldi szláv irodalomtudósokkal egyaránt gyakran száll vitába, igen meggyőző, ahogy pl. a bolgár Javorov esetében finoman megkülönbözteti munkásságának pozitív és ugyanakkor kétségtelenül meglevő negatív oldalait. Ez a bátor vitakószség Markov könyvének egyik legrokonszenvesebb oldala. Ha irodalomtörténész ismertetné ezt a könyvet, nyilván még jen'-hány említésre méltó pozitív mozzanatra tudna rámutatni, így arra többek között, milyen érzékletesen mutatja meg a szerző egyes írók vagy költők egész tevékenységét vizsgálva, ahogyan a romantikus mozzanatok helyét egyre inkább a reális vonások váltják fel. Ugyanakkor talán kritikusan szemlélné Markov állásfoglalását az avantgardizmus kérdésében, hiszen az 1910-es — 20-as évekről szólva az expresszionizmus problémájának nagyobb figyelmet kellett volna szentelni (maga a kifejezés is talán csak kétszer vagy háromszor fordul elő). Holott éppen a társadalmi problémák feltárásában és forradalmi megoldásukra való törekvésében ennek az irányzatnak a szerepe jelentős volt, ennyit minimálisan le kell szögezni. Kár, hogy a szerző nem tért ki az összehasonlítás során a nem szláv keleteurópai irodalmakra, mert — hogy ismét csak egy mozzanatra utaljunk — Adyt is bevonva a vizsgálódásba, talán nem került volna sor a szimbolizmus olyannyira egyértelműen negatív megítélésére, ahogy azt Markov teszi. De ezzel el is jutottunk ahhoz a problémához, amelyet a történész ismertető szeretne alapvetően kiemelni: az összehasonlító vizsgálathoz. Ügy véljük, Markov munkájának legnagyobb erőssége éppen ez, hogy széles horizontot vizsgál, hogy_ voltaképpen nemcsak a nyugati ós délszláv irodalmakra tekint ki, hanem — témájából következően is óhatatlanul — a szovjet irodalom fejlődésére is mindig ügyel, különösen Gorkij és Majakovszkij, de akár Blok vonatkozásában is. Markov könyve éppen azt igazolja, hogy általánosabb érvényű elméleti megállapításokra csak ilyen széles körű összehasonlító vizsgálat révén lehet eljutni. Persze a történésznek is akadhatnak ebben a vonatkozásban kritikus észrevételei. Az egyiket már az imént jeleztük, az egyéb kelet-európai irodalmak kirekesztését, a magyar mellett különösen a román irodalom vizsgálata hiányzik, de gondolhatnánk a kis balti népekére is (egyedül az újgörög látszik valóban elhanyagolhatónak a görög társadalmi fejlődós sok sajátossága miatt). De arra is utalhatunk, hogy a szerző nem emeli ki sem az 1917 után bekövetkezett társadalmi változások jelentőségét, sem az 1912 — 1918 közt végbement politikai átrendeződésre nem tér ki. Holott éppen a nyugati ós részben a délszláv népek vonatkozásában az önálló államiság megteremtése, ill. visszaszerzése az irodalomban is mélyreható következményekkel járt. Ugyanakkor pedig, amikor ezeknek a közös vonásoknak a bemutatását kérjük számon (természetesen csak utalásszerűén, nem igényelünk szakmai sovinizmussal valamiféle részletes gazdasági vagy eseménytörténeti áttekintést), a fejlődés eltéréseire, különbségeire is kellett volna utalni, hiszen világos, hogy a legfejlettebb cseh társadalom, vagy akár a lengyel is, máá jellegű volt, mint az elmaradott balkáni szláv társadalmak, vagy akár a frissen felszabadult (és rögtön újabb nehézségekkel birkózó) szlovák. Minden, általunk talán túlzottan is hangsúlyozott egyezés ós párhuzam mellett olyan különbségek ezek, amelyek nagyon is rányomták bélyegüket éppen az irodalmi életre is.