Századok – 1971

Történeti irodalom - Makkai László lásd Hankiss Elemér - Markov; D. F.: Genezisz szocialiszticseszkogo realizma (Ism. Niederhauser Emil) 799/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 799 mellett azt a kérdést is felveti, hogy a Kommunista Internacionáléban a szocialista mozgalom megítélésével kapcsolatban az a szemlélet, amely a baloldali szocialisták megbélyegzését és letörését tartotta szükségesnek, s amit azután Sztálin is elfogadott, hogyan és kikkel szemben vált általánosan elfogadottá. E történetileg valóban fontos kérdést a szerző még nem tudta kellőleg dokumentáltan kifejteni, s a felvetés ós az első lépések megtétele azonban feltétlenül hasznosnak tűnik. Összefoglalásként: úgy hisszük, a szovjet történetírás nemcsak méltó emléket állított Nyikolaj Lukinnak, hanem a tiszteletadáson messze túlmenően egyfelől számos részkutatási eredménnyel gazdagította a szovjet és a nemzetközi történeti irodalmat, másfelől pedig olyan kérdésekre hívta fel a figyelmet, amelyek megoldása valóban időszerűvé vált. JEMNITZ JÁNOS D. F. MARKOV: GENEZISZ SZOCIALISZTICSESZKOGO REALIZMA. IZ OPÜTA JUZSNOSZLAVJANSZKIH I ZAPADNOSZLAVJANSZKIH LITERATUR (Moszkva, Nauka. 1970. 308 1.) A SZOCIALISTA REALIZMUS GENEZISE. A DÉLSZLÁV ÉS NYUGATI SZLÁV IRODALMAK TAPASZTALATÁBÓL Dmitrij Fjodorovics Markov, a Szovjet Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetének igazgatója, a neves irodalomtörténész, aki elsősorban a bolgár irodalom XX. századi korszakának kutatója, ebben a könyvében a nyugati és délszláv irodalmak összehasonlító vizsgálatával kíván hozzájárulni a szocialista realizmus kibontakozásának problémájához. Anyagát nyolc (a bevezetéssel együtt valójában kilenc) fejezetre tagolja, amelyek voltaképpen külön-külön is megállnák a helyüket mint önálló tanulmányok. Először a forradalmi proletár irodalom kialakulásáról ad képet (a munkásmozgalom dalairól, a korai munkásköltőkről a múlt század végén), azután a szocialista realizmus kezdeteit vázolja fel az első világháború idején ós a húszas években, valóban igen széles látókörrel, de különösen részletesen négy képviselőjével foglalkozik, a cseh Jiíí Wolkerrel, a bolgár Hriszto Szmirnenszkivel, a lengyel Wladyslaw Broniewskivel és Jaroslav Hasekkel, a S vej к alkotójával. Behatóan elemzi azt a folyamatot, ahogyan a kritikai realizmus egyes képviselői fokozatosan eljutnak a szocialista realizmus álláspontjára. A munka gerincét alkotó fejezetekben a bolgár irodalom példáján mutatja be részleteiben, a bolgár társadalom fejlődésével összekapcsolva az előbbi fejezetekben összehasonlítóan felvázolt folyamatot, különös tekintettel a századforduló bolgár irodalmában megmutatkozó romantikus jelenségekre, külön fejezetet szentel a forradalmi romantika kérdésének. Befejezésül a szocialista realizmus néhány alapvető kérdését tárgyalja, a mai helyzetre is kitekintve a szocialista országokban. Markov mondanivalójának lényege, ha jól értettük, egyrészt az, hogy a szocialista realizmust elég szélesen kell értelmezni, nemcsak egyfajta stílusként vagy megközelítési módként, és ennek megfelelően a fantáziának, a romantikus mozzanatnak tág teret kíván biztosítani. Egyébként hadd tegyük hozzá, megkülönbözteti a romantikát mint szemléletmódot a romantizmustól (vagy nálunk inkább romanticizmusnak illik mondani), mint meghatározott korszakhoz kötött irányzattól, és éppen a romantika létjogosultságát hangoztatja. Másrészt azt bizonyítja az egész köteten keresztül, hogy a kritikai realizmus a fő forrása a szocialista realizmusnak (ha ezt ennyire sarkítva nem is fogalmazza meg). 17*