Századok – 1971

Történeti irodalom - Evropa v novoje i novejseje vremja (Ism. JemnitzJános) 792/III–IV

798 TÖRTÉNETI IRODALOJÍ 798 forradalmi tendenciáit. A vita kiéleződött, s állást foglalt Lukin és Jaroszlavszkij is — akik lényegében szintén elvetették Bantke túlságosan negatív koncepcióját. Ezután következett be az 1931. évi fordulat, amikor megjelent Sztálin emlékezetes levele a Proletárforradalom c. folyóirat szerkesztőségéhez. Sztálin írása néhány ponton joggal bírálja a német baloldaliak fogyatékosságait, s ugyancsak helyesen jelzi azokat a különbségeket, amelyek Lenint és a centrista ortodoxokat elválasztották. A cikk azonban eltorzította az európai baloldal érdemeit, hangneme bántó volt, amely egyszeriben véget is vetett a tudományos vitáknak. Sőt, nemcsak a vitáknak vetett véget, hanem a korszak ismert tüneteinek megfelelően azokat, akiket Sztálin és környezete ,,a hibás nézetek terjesztésében" elmarasztalt, az Intézettől el is bocsájtották. Dunajevszkij azt is szóvá tette, hogy régi bolsevikok, akik időközben megbecsült történészek lettek, mint Jaroszlavszkij, Lukin, V. Knorin és M. Olminszkij hiába próbálták Sztálin cikkeinek „kinyilatkoztatás" jellegét enyhíteni és az adminisztratív rendszabályokat ellensúlyozni. Az akadémia archívumának anyagai alapján Dunajevszkij arra is rávilágít, hogy tudománytalan módszerek miként hódítottak tért, egyes történészeknek miként kellett önkritikát gyakorolni, mások viszont milyen önkéntes túlzásokba estek. E tanulmány új terrénum felé vágott utat, s ha néhány ponton vitathatók is lehetnek a szerző megállapításai, a sztálini történetszemlélet bírálatában feltétlenül helyes nyomon indult el. E tanulmánykötet bemutatásánál meg kell emlékeznünk J. Cirulnyik cikkéről, aki nagy anyag alapján dolgozza fel a 1902. évi belga általános sztrájk történetét, valamint M. M. Karliner írásáról, aki Arthur Henderson 1917 évi oroszországi missziójának történetét elemzi. Ismeretes, hogy az angol munkáspárti politikus még az angol kormány tagjaként érkezett Oroszországba, hogy az Ideiglenes kormányt, de főként a Pétervári Munkástanácsot a háború folytatására bírja, de oroszországi tapasztalatai nyomán úgy érkezett vissza Londonba, hogy a mielőbbi békekötést sürgette. Karliner a rá jellemző módszerrel, rendkívül szélesen alátámasztott memoir, sajtóirodalomra, de szép számmal felhasználva a publikálatlan levéltári forrásokat is — gondosan nüanszírozott képet fest az angol külpolitika belső áramlatairól, s arról is, hogy Hendersonnál a változás milyen szakaszokban, milyen hatásokra következett be. Karliner érzékeltette, hogy a látogatás túlnőtt az orosz események megítélésén, és az egész angol munkásmozgalom közvetlen jelenére és jövőjére is kihatott. Érintenünk kell a kötet két „kelet-európai" tanulmányát is. V. M. Túrok Kelet-Galícia kommunista mozgalma történetének jobb megismeréséhez járult hozzá, amikor az osztrák archívumok anyagaira támaszkodva megvilágította néhány galíciai forradalmár — elsősorban A. G. Baralj — alakját, akik a háború alatt az osztrák Linksradikale mozgalomhoz és a zimmerwaldistákhoz találtak kapcsolatot, majd a Kommintern megalapításában s a galíciai kommunista sejtek létrehozásában játszottak számottevő szerepet. V. I. Olag pedig a magyar fasiszta rendszer létrejöttéről írt tanulmányt. Olag a magyar történeti irodalom újabb kiadványaira támaszkodott, de emellett felhasznált kiadatlan levéltári anyagot, valamint a képviselőházi naplót, s természetesen a kor sajtóirodalmát. E cikk beható ismertetésére ehelyütt nem vállalkozhatunk, csupán annyit jegyeznénk meg, hogy a két munkáspárt 1919 évi egyesülését a szerző véleményünk szerint olyan érvek alapján ítélte történetileg hibás lépésnek, amelyeket a mai marxista magyar történetírás már nem oszt, s történetileg ahisztorikusnak ítélt. A tanulmánykötet -— miként az eddigi ismertetés is bizonyítja — zömében az 1914 előtti történeti problémákkal foglalkozott, részben pedig átnyúlt az első világháború korszakára is. Csupán néhány kivétellel találkozhattunk. S ezek sorába tartozik L. I. Ginszburg tanulmánya, aki az 1930-as évek németországi antifasiszta küzdelmeit dolgozta fel, s Sz. N. Gurvics írása, aki azt vizsgálta, hogy az 1920-as évek második felében miként alakultak a kommunisták és szocialisták kapcsolatai. Gurvics a francia vonatkozások